<o></o>Az úgy kezdődött...na nem. Ez csakúgy kialakult. Sosem voltam normális, az egyszerű és könnyen megszerezhető dolgok, emberek sosem hoztak lázba.
Egy szépnek nem nevezhető napon csapatunk hosszú ideje kimondott igényét, miszerint "berugó kell erre a motorra", tett követte. Berugó kart és mechanikát kapott zabolázhatatlan, kemény, ezres vashengeresem. Mivel térdeim összes porcának és izületeimnek már több mint egy évtizede búcsút mondtam, nem tűnt indokolatlannak félelmem a "visszarúgás" tekintetében. Azért egy ezres szerkezet meg tud tréfálni, főleg ha felkészületlen vagy és ehhez a mázsának csak némileg több mint a felével rendelkezel önsúlyilag. Mindehhez kellő jókedvet biztosított egyik barátunk, aki kedvesen mosolyogva hintázott a berúgókaron, és "ez férfi munka lesz Kriszta" vigyorral bíztatott.
Kaptam némi haladékot a sorstól, egy, a combomra varázsolt friss zipzár képében. Hanem aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat, miszerint hát micsoda ratyiság hogy ott ficereg a berúgó én meg ki sem próbáltam!
Miután hatalmas mázlival múlt hétvégén megúsztam egy osztrák túrát műszaki és első fék nélkül, a hétvégét úgy gondoltam valami hasznossal töltöm. Most aztán gyere ide Fekete Péntek jól be leszel rúgva!
Eddig egy 600-as SRX volt a köbcenti elnök azok között a berúgókaros motorok között, akiket a lábamhoz engedtek, de felrémlett Junak elvtárs alattomossága is. Mindezeken túllépve az esélytelenek nyugalmával álltam FP mellé, fújtam egyet, szóltam hozzá pár kedves szót és elkezdtem a rituálét, háttérben gonoszan vigyorgó párommal.
Gyújtás nélkül két kis gázfröccs, pici szivató, majd a kart határozott mozdulattal lenyomva a rugó hangot hallva konstatálhattam, hogy megvan a felső holtpont. Ekkor gyújtás rá, és lenyom. Egy ponton megakad egy pillanatra, ám határozott mozdulattal, kidolgozott lábizmaim segítségével letoltam a pedált. Basszus beindult! Pasi arcán önelégült, az én nőm vigyor. De nehogy elszálljak magamtól gyors leállítás és újra. És megint! Mivel nem vitt körbe pajzson az udvaron, sejtettem itt valami hibádzik. Semmi más, csak valószínűleg mázlim volt. Persze közben azért egy-egy diszkrét izzadságcsepp elindult kimunkált testemen, de újra kezdtem a 34 fokban. Rúgott is akkorát vissza, hogy úgy éreztem a combcsontom összeölelkezett a csípőmmel, a bal csuklóm pedig úgy zsibbadt, ahogy egy prosztatamasszázsra specializálódott pillangóé sem műszak végén. De folytatta. Egy óra múlva a kedves szavak FP irányába szitokká váltak, az oldalsztender kezdett eltűnni az agyagos talajban, kimunkált izmaim semmivé lettek. Elfáradtam. De akkor is berúgtam! Menni fog ez!
Bár úgy vélem szükség lesz felvennem a nőcis hajcsavargatós pózt, mivel Tibor barátunk mindehhez annyi kommentárt fűzött: le kell venni az önindítót.
Hiába no. Ridegtartáson vagyok.
Egy szépnek nem nevezhető napon csapatunk hosszú ideje kimondott igényét, miszerint "berugó kell erre a motorra", tett követte. Berugó kart és mechanikát kapott zabolázhatatlan, kemény, ezres vashengeresem. Mivel térdeim összes porcának és izületeimnek már több mint egy évtizede búcsút mondtam, nem tűnt indokolatlannak félelmem a "visszarúgás" tekintetében. Azért egy ezres szerkezet meg tud tréfálni, főleg ha felkészületlen vagy és ehhez a mázsának csak némileg több mint a felével rendelkezel önsúlyilag. Mindehhez kellő jókedvet biztosított egyik barátunk, aki kedvesen mosolyogva hintázott a berúgókaron, és "ez férfi munka lesz Kriszta" vigyorral bíztatott.
Kaptam némi haladékot a sorstól, egy, a combomra varázsolt friss zipzár képében. Hanem aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat, miszerint hát micsoda ratyiság hogy ott ficereg a berúgó én meg ki sem próbáltam!
Miután hatalmas mázlival múlt hétvégén megúsztam egy osztrák túrát műszaki és első fék nélkül, a hétvégét úgy gondoltam valami hasznossal töltöm. Most aztán gyere ide Fekete Péntek jól be leszel rúgva!
Eddig egy 600-as SRX volt a köbcenti elnök azok között a berúgókaros motorok között, akiket a lábamhoz engedtek, de felrémlett Junak elvtárs alattomossága is. Mindezeken túllépve az esélytelenek nyugalmával álltam FP mellé, fújtam egyet, szóltam hozzá pár kedves szót és elkezdtem a rituálét, háttérben gonoszan vigyorgó párommal.
Gyújtás nélkül két kis gázfröccs, pici szivató, majd a kart határozott mozdulattal lenyomva a rugó hangot hallva konstatálhattam, hogy megvan a felső holtpont. Ekkor gyújtás rá, és lenyom. Egy ponton megakad egy pillanatra, ám határozott mozdulattal, kidolgozott lábizmaim segítségével letoltam a pedált. Basszus beindult! Pasi arcán önelégült, az én nőm vigyor. De nehogy elszálljak magamtól gyors leállítás és újra. És megint! Mivel nem vitt körbe pajzson az udvaron, sejtettem itt valami hibádzik. Semmi más, csak valószínűleg mázlim volt. Persze közben azért egy-egy diszkrét izzadságcsepp elindult kimunkált testemen, de újra kezdtem a 34 fokban. Rúgott is akkorát vissza, hogy úgy éreztem a combcsontom összeölelkezett a csípőmmel, a bal csuklóm pedig úgy zsibbadt, ahogy egy prosztatamasszázsra specializálódott pillangóé sem műszak végén. De folytatta. Egy óra múlva a kedves szavak FP irányába szitokká váltak, az oldalsztender kezdett eltűnni az agyagos talajban, kimunkált izmaim semmivé lettek. Elfáradtam. De akkor is berúgtam! Menni fog ez!
Bár úgy vélem szükség lesz felvennem a nőcis hajcsavargatós pózt, mivel Tibor barátunk mindehhez annyi kommentárt fűzött: le kell venni az önindítót.
Hiába no. Ridegtartáson vagyok.