Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

A legjobbat kihozni...

Van egy haverom. Állandóan nyavajog, soha, de soha semmi sem elég jó neki. Múltkor megszámoltam, aznap kb 5 olyan pozitív kimenetelű dolog történt vele, amitől velem hetekig lehett volna madarat fogatni. Valszeg még egy nálam normálisabb lelkivilágút is napokra feldobott volna az aznapi sikerélmény, de ő erre csak savanyúan konstatálta, hogy na végre néha működnek a dolgok.. Dráma és sötét felhő lengi körül, az emberek meg kerülik, mert mindenkinek elrontja a jókedvét. Állandóan mélabús, és az egész világ ellene van, soha nem úgy sikerülnek a dolgai ahogy szeretné.

Na és? Miért nem lehet kihozni a legjobbat az adott szituból? Pölö ha eltévedtem, talán nem nézhetem meg azt a szép kilátást ami ott adódott, inkább morogjak és ne csodáljam meg? Az útközben szembejövő fagyisnál ne vegyek egy kóstolót és ne konstatáljam örömmel, hogy de rég ettem ilyen jót? Na és ha eltévedtem, nem jó dolog röhögni rajta később másoknak, amikor elmesélem? Múltkor az egyik kollégámnak odaadtam egy esküvői munkát, ahol végül verekedés is volt - piásan kötekedett az egyik rokon. A kolléga tiszta drámaként adta elő, szerinte tönkrevágták az esküvőt, és hogy mekkora állatok vannak... Aztán beszéltem a menyasszonnyal is, ő poénként és buliként élte meg a dolgot. Számított rá, hogy a meghívottak között lesz balhé, de ő úgy élte meg, ez egy tizedrangú mellékzönge volt a vacsora mellett, és este 11-kor már az asztalon táncoltak, a balhés fickót meg hazaküldték aludni egy taxival, senkit nem zavart... lazán kezelte az egészet, még csak nem is haragudott az illetékesre, jót nevetett rajta.

Azt hiszem a nagy titokzatos boldogságkeresés odabentről működik, mindenki magának felelős ezért. Máson nem tudjuk ezt számonkérni. Megélhetjük a nehezebb szitukat megoldandó feladatként, vagy oltári nagy drámaként is, üvöltve a jajveszékeléstől. Vagy képesek vagyunk örömünket lelni apróbb dolgokban is, vagy lehozhatja nekünk bárki is a csillagokat, abban tuti lesz valami hiba. Csorba lesz a csillag sarka, nem épp a 15 ágút hozták le, nem az a színvilág ami igazán tetszene, stb. Hiába bármi csoda ami elénk kerül, ha nem érzünk örömet miatta. Ha nem vagyunk képesek lelkesedni csak úgy, apró dolgokért is, örömünket lelni egy röpke szép pillanatban akkor a boldogság baromi távolra kerül... és csak nézhetjük a hülye optimistát amelyik jókedvét leli egy bányatóban, sütteti a hasát a napon és jókat lubickol (ahelyett, hogy azon aggódna mikor fullad meg és hogy fog leégni a bőre).

Egyszer valaki azt mondta nekem: fordítsd a nap felé az arcod, és az árnyékok mögéd kerülnek...

A közhelyek márpedig működnek. Azért közhelyek.

Hozzászólások

Én is tudok ilyen lenni, de sajnos ezt otthonról hoztam...a szüleim ilyen negatív beállítottságúak, Ők azok, akik képtelenek meglátni a jót, és állandóan ezt sugallják... zavaró, és megrémít... :(így én minden erőmmel azon vagyok, hogy NE legyek olyan, mint Ők... hogy tudjak örülni a legapróbb dolgoknak is, és sose azt nézzem, hogy valami miért nem jó.... mert MINDENBEN van valami jó, csak rajtunk múlik, megtaláljuk-e.:)
 
Úgy bizony, egyetértek nagyon! :) ÉLNI tudni kell, különben csak vegetáció lesz az egész.
 
Igen...ÉLNI...ez a jelszó.:D
Egy ismerősömnek az exbarátnője volt ilyen... neki minden dologhoz volt egy megjegyzése, hogy: de... a srác elvitte a lányt a 30. szülinapján Párizsba... meglepiként... ott voltak 1 hétig, aztán érdeklődött párszor a csajtól, hogy na milyen Párizs, hogy tetszik, stb... a válasz: nagyon szép, de... nagyon jó,de... nem tudtam meg, hogy mit mondott a "de" után, ám valószínűleg mindegy is. Borzasztó lehet ilyennek lenni.:boa:
 
Én is sok mindenben a rosszat látom, és szintén otthonról...de már igen erőteljesen változóban vagyok..nem akarom megint a motorra fogni, pedig így van...kezdek teljesen más ember lenni, mint kb 2 hónapja...kezdem a szép dolgokat meglátni. Én is eltévedtem velencén vasárnap, viszont röhögtem rajta, megkérdeztem két kissrácot, hogy merre van az arra, és ők cserébe le akarták fotózni magukat a Hercegnőn..ez aranyos volt...azon is tudtam nevetni, ésugrabugrálni a motoron, mikor a robogósok elhúztak melletem az Orfűi kanyarokban:D-( Aztán egy 80 éves bácsi is kézikocsival:D:D:D
 
Igen, de arról is írhatna valaki - aki járatos benne -, hogy milyen nehéz fordítani a dolgon és konkrétan milyen módszerekkel sikerül. Én otthonról optimizmust hoztam, pörgő, társasági ember voltam. Aztán történtek dolgok és arra ébredtem, hogy egy olyan mély gödörben üldögélek, hogy a bányabéka seggét is csillagnak nézem az égen... Próbáltam és folyamatosan próbálok fordítani magamon, de rohadt nehéz... Aki megjárta már a gödör fenekét, az könnyen visszacsúszik akkor is, ha közben mondogatja magának, hogy "az élet szép"... Persze, akarat kérdése is, de néha olyan jó lenne, ha valaki konkrét, gyakorlati tanácsot adna, hogy amikor újból csúszok vissza, mit csináljak, amitől változnak az érzéseim...
 
Csacska, szerintem nemcsak másokra hanem önmagunkra is oda kell figyelni. Nekem is gyorsan lekonyul a lelkesedésem mert otthonról a hülyeség van hozva, de ha tudom hogy kezdek leereszteni, akkor pihenek egy kicsit hogy fel bírjak töltődni (elég 20 perc kádban heverészés is). Ja meg, néha beszélni kell önmagunkkal is... :)
 
Ez talán a legnehezebb, és nem tudom, hogy lehet-e, szabad-e ebben konkrét tanácsot adni. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más segít... nekem az, ha kiírom magamból a szomorúságom, az érzéseim. Hogy innen hogyan tovább, az meg attól függ, hogy mi a bajom... de a probléma felismerése az első lépés, a második meg a tenni akarás azért, hogy ki a gödörből, de mielőbb.
Hangsúlyozom, ez csak az én véleményem, nekem ez vált be.
 
V
Nem tudom hogy emberek hogy képesek mindig negatívban élni talán azért mert ha valami bántja befelé fojtják és nem kiadják
 
Yama750;bt6795 írta:
Csacska, szerintem nemcsak másokra hanem önmagunkra is oda kell figyelni.
Ja meg, néha beszélni kell önmagunkkal is... :)

Na, ez nagyon így van..., egy hozzáértő barátnőm szerint a változás kezdete, hogy "szeresd magad", "csináld, ami örömet okoz". Én otthonról azt hoztam, hogy "felelj meg másoknak, alkalmazkodj". (az önmagammal beszélgetéssel nincs gond - ikrek jegyű vagyok :))
 
Köszi Yama, ez most nagyon kellett. :)
Kicsit kezd kicsúszni alólam a talaj, de lesz@rom.:D
Majd csak lesz valahogy, addig meg kibírom féllábon is. Csak ne kéne tekerni azt a rohadt kerékpárt! :((
Mindenkinek ajánlom melegen a pozitív hozzáállást!!! Sokkal szebb vele az élet.;)
 
V
Őszinte legyek nekem a nyugot, rohanás mentes élet vitel fontosabb mint a "boldogság" mert ez tölünk függ.
 
Löksi, ez alighanem azért van, mert számodra az maga a boldogság.

Amúgy Yamával értek egyet, én is menthetetlenül optimista vagyok, bár néha elkap a világború, de általában hamar kilábalok belőle. Viszont sajna tapasztalatból tudom, milyen vérpesszimistákkal együttélni: na, azt nem ajánlom senkinek, amikor a családodnak még a legnagyobb dolgokhoz sincs egyetlen jó szava sem.. kábé olyan, mint a fent említett barátnő Párizzsal.
 
Csacska ebbe a másoknak való megfelelésbe bele lehet pusztulni... Egyszerűen képtelenség mindenkinek eleget tenni és megfelelni, az egy pokol, hogy sose lehet az embernek egy saját gondolata. Persze, alkalmazkodni kell valamennyire, ezt aláírom, mert másokon keresztül sem szép érvényesülni. De már láttam ebből tragédiát is.
Az ismeretségi körömben volt egy erősen humán beállítottságú fiú, benyomták a közgázra, aztán áttolták valami mérnöki karra mert nem ment, végül azt valahogy végigvergődte. Aztán apa be is tolta valami melóhelyéhez közeli magas státuszba, ahol gyakorlatilag állandóan pórázon tarthatta. Apa-anya mindig megmondta a frankót és meg is rajzolták a srácnak a térképet, hogy merre kell menni. Gyorsan választottak neki egy csajt egyetem után, összeházasították őket, majd eltelt másfél év és a srác öngyilkos lett. Csendes, nyugodt srácnak tűnt, sosem került orvoshoz bármiféle depresszió / lelki betegség tüneteivel. Kívülről nézve jólmenő fiatal mérnök, tündérbaba feleség, rendezett szülői háttér, de gyakorlatilag a srác boldogtalan volt a végtelenségig, mert semmit se ő választott. Baromi jól rajzolt, egyszer firkált valami jópofát és rákérdeztem miért nem rajzol. Erre elmesélte, hogy a szülei lehurrogták, mert abból nem lehet megélni, felejtse el... Végül eldugta a rajzokat amiket készített, már firkálni se firkált, és a felesége talált meg egy csomó olyan rajzot amit már senkinek sem mutatott meg...gyakorlatilag a lány már nem is tudta, hogy a srác rajzolni is szeret/tud. Csinált belőle egy kiállítást. Még életében kellett volna...

Nekem anyám volt az, aki megmondta hogy ne fotózzak, mert abból nem lehet megélni. Kereken egy évtizedik harcoltam azért, hogy megváltoztassam a véleményét. Sok minden másban is. De reménytelen, felhagytam azzal, hogy meggyőzzem bármivel kapcsolatban...csak szívja el az energiát.
Fotózom, lézerezem, működik és jól érzem magam. Hogy ezen a földön van egyetlen egy ember akinek ez nem tetszik... ...hát bőven sajnálom! :)
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
669
Hozzászólások
30
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére