Eltűntem

Gondolom mindenki ismeri már a poént, miszerint a dolgozás kezd lassan az ivás rovására menni; nos, mostanában így vagyok az élettel. Kaptam új munkát, nem mondanám szépnek és jónak, de mint már említettem, kétkerekű dögök lebegnek a szemem előtt napi kilenc órában, ez elviselhetővé teszi valahogy. Van még egy hónapom eldönteni, akarom-e, vagy inkább visszatérek a pénztelen ám kényelmes egyetemistaléthez. Estéimet rendszerint különféle pasik töltik be; bár ez rengeteg százalékban nemtáviratot jelent, de a múltkor például majdnem sötétedésik tekeregtünk Rapci haverommal a budai hegyekben mászható fákra és játszóterekre vadászva (s itt hangzott el az örökérvényű aranyköpés, mikor birge egy fa tetején termett:
“-jajjajjj, oké, hogy feljöttem, de hogy fogok lemenni?
-Mint a többi macska: sehogy. Nyávogsz, amíg valaki le nem szed.” – és lőn: Rapci ősz hajszálakat nem kímélve leimádkozott….)


A dolgozás és a pasizás mellett például még dolgozom, hiszen eddigi hőn szeretett munkáim (a Mozizóna, s a Sziklakórház) hűségesen velem maradtak, ezáltal nem csak hétfőtől péntekig robot az élet, de szombattól vasárnapig is, bár be kell vallanom, az Úr napjának munka utáni részét e héten például a strandon töltöttem: laza 2200 HUFos belépő után másfél órát pancsikoltunk, mielőtt beütött volna a szokásos esőerdő-project…
Szóval nyugi, még élek, csak a valóságban – néha kicsit-kicsit hiányzik ugyan a virtualitás, de mit tehet az ember? pardon birge….


Búcsúzóul egy másik aranyköpés: körítésnek mindössze annyit, hogy nemtávirattal a mímelni szó értelmén vitatkoztunk, s polcán történetesen lakik egy értelmező kéziszótár, csak épp idősecske…
“-no hol is van az a szótár, add csak ide…
-azzal mondjuk nem sokra mész!
-…hadd csapjalak fejbe vele!
-mindig is tudtam, hogy zsebszótárat kellett volna venni…”