Itthon van a motorom....
Elhatároztam hónapokkal ezelőtt, hogy ha meg lesz a paripám, írok róla...
Nagyon hosszú történet ez...Rövidre fogom, de maradjon nyoma azoknak az érzéseknek, melyek most vannak bennem.
Mindig csodáltam a motorokat, a motorosokat, már nagyon rég. Mégis nagyon sokáig nem akartam motort venni. Féltem tőle. Aztán eljött a tavaly október, megismerkedtem Vele, aki mesélte, hogy nagyon szereti a motorokat, megszerezte a jogosítványt, és feltett vágya, hogy jövőre vesz motort.
Kérdeztem.."Te, mint lány? Minek?"
Ő értetlenül állt a kérdésem előtt, és éreztem, hogy nehéz is lesz megértenem őt...Hisz minek neki motor?Van kisfia..nem fél? Mi vonzza annyira ezekhez a kétkerekű életveszélyekhez??? Aztán ő elkeseredett látván az én ellenérzéseimet, de nem adta fel. Ha csak egy motor hangját meghallotta rohant ki az erkélyre, és nézte, hogy mi száguldott el az utcán. Úgy döntöttem megpróbálom megérteni ezt a rajongást. Elkezdtem utána olvasni a motoroknak, videókat néztem, próbaképpen kiválasztottam mi tetszene nekem...teszteket olvastam. Aztán egyszer aztán egyszer Dunaújvárosban betértem egy használt-moci kereskedésbe, és ott állt egy fekete hornet. Tudtam, hogy nekem a sportmotorok kicsit félelmetesek...Így hát próbaképpen ráültem a kis feketére...aztán meg nem akartam leszállni...állítólag negyed órát üldögéltem rajta folyamatosan vigyorogva, míg az öcsém nem szólt rám, hogy "bratyó nem zavar, hogy vigyorogsz negyed órája, és mindenki hülyének néz??
"
Körbenéztem...nem zavart, de azért leszálltam. Aztán megragadtam minden lehetőséget, hogy állóhelyzetben ráüldögéljek mindenféle gyönyörűségekre.
Figyelgettem a melletem elhúzó motorokat az utcán..és már eszembe jutott néha, hogy mi lenne ha....Közben Ő is sokat beszélgetett velem erről, és úgy éreztem már tőle függetlenül is vonz a motorozás.
Nem tudtam mikor, de gondoltam le kellene vizsgázni....terveztük az első túránkat, bár nem tudtam milyen motort vegyek. Egyre több napomat, percemet, pillanatomat töltötte ki a motorozás gondolata, és szinte észrevétlenül kezdte átvenni felettem a hatalmat. Aztán Ő elment...
Rájöttem, hogy a motor maradt..bennem maradt,és akarom, szeretném, jobban talán mint eddig bármit...valamiért úgy éreztem, hogy ettől lesz teljes az életem, és immáron az űrt ami maradt bennem, azt is kitölti. Aztán nekiláttam...tanfolyam...ruhák...moci vadászat...vannak itt páran akik sokat segítettek ezekben a dolgokban tanácsokkal, elkísértek...ezúton is köszönöm nekik a segítséget. (köszi mindenkinek-Ness...neked főleg) Jó érzés violt, hogy ha valaminek örültem, mert vettem egy kabátot, ti is örültetek velem. Aztán a CSAM-os buli csak megerősítette bennem, hogy jól döntöttem, mikor regisztráltam az oldalra.(tudom-tudom...ez egy elsősorban női fórum)
Próbálkoztam kevés sikerrel motort venni, bár a segítséget megkaptam, na de a bankok...
Aztán 1-1.5 hónapos keresgélés után bukkantam rá...Igen Ő az aki a képeken szerepel....éreztem, hogy sikerül...mikor először ráültem, és megsímogattam, már tudtam. Megérzés...
Ma valóra vált...hazahoztam, Tamás barátom önzetlen segítségével. Kedves kis momentuma volt a mai napnak, mikor egy banditos srác, mikor spaniferezés közben elment mellettünk, és látta, hogy motort szállítunk, intett...Barátom az ő laza stílusában megkérdezte, hogy" mit integet ez a f.sz-ismered....??? Mire én...nem, csak ő is motoros, és tudod ez olyan szokás nálunk...tudom, még nincs jogsim, és talán nem vagyok igazi motoros még, de akkor is büszkeség töltött el, és boldogan mosolyogtam...akkor is mikor bárhol megálltunk a mocit megbámulták, és elismerő pillantásokkal illették
Most már itthon van...hétfőn rutin vizsga...a célegyenesben vagyok....Persze a környezetem a családom, nem ért meg ebből semmit, és nehéz áthidalni a polgárháborús helyzetet, de mikor ránézek a Kis Sárgára" mindig mosolygok, és tudom, hogy jól döntöttem...
Köszönöm nektek is hogy segítettetek....
Elhatároztam hónapokkal ezelőtt, hogy ha meg lesz a paripám, írok róla...
Nagyon hosszú történet ez...Rövidre fogom, de maradjon nyoma azoknak az érzéseknek, melyek most vannak bennem.
Mindig csodáltam a motorokat, a motorosokat, már nagyon rég. Mégis nagyon sokáig nem akartam motort venni. Féltem tőle. Aztán eljött a tavaly október, megismerkedtem Vele, aki mesélte, hogy nagyon szereti a motorokat, megszerezte a jogosítványt, és feltett vágya, hogy jövőre vesz motort.
Kérdeztem.."Te, mint lány? Minek?"
Ő értetlenül állt a kérdésem előtt, és éreztem, hogy nehéz is lesz megértenem őt...Hisz minek neki motor?Van kisfia..nem fél? Mi vonzza annyira ezekhez a kétkerekű életveszélyekhez??? Aztán ő elkeseredett látván az én ellenérzéseimet, de nem adta fel. Ha csak egy motor hangját meghallotta rohant ki az erkélyre, és nézte, hogy mi száguldott el az utcán. Úgy döntöttem megpróbálom megérteni ezt a rajongást. Elkezdtem utána olvasni a motoroknak, videókat néztem, próbaképpen kiválasztottam mi tetszene nekem...teszteket olvastam. Aztán egyszer aztán egyszer Dunaújvárosban betértem egy használt-moci kereskedésbe, és ott állt egy fekete hornet. Tudtam, hogy nekem a sportmotorok kicsit félelmetesek...Így hát próbaképpen ráültem a kis feketére...aztán meg nem akartam leszállni...állítólag negyed órát üldögéltem rajta folyamatosan vigyorogva, míg az öcsém nem szólt rám, hogy "bratyó nem zavar, hogy vigyorogsz negyed órája, és mindenki hülyének néz??
"Körbenéztem...nem zavart, de azért leszálltam. Aztán megragadtam minden lehetőséget, hogy állóhelyzetben ráüldögéljek mindenféle gyönyörűségekre.
Figyelgettem a melletem elhúzó motorokat az utcán..és már eszembe jutott néha, hogy mi lenne ha....Közben Ő is sokat beszélgetett velem erről, és úgy éreztem már tőle függetlenül is vonz a motorozás.
Nem tudtam mikor, de gondoltam le kellene vizsgázni....terveztük az első túránkat, bár nem tudtam milyen motort vegyek. Egyre több napomat, percemet, pillanatomat töltötte ki a motorozás gondolata, és szinte észrevétlenül kezdte átvenni felettem a hatalmat. Aztán Ő elment...
Rájöttem, hogy a motor maradt..bennem maradt,és akarom, szeretném, jobban talán mint eddig bármit...valamiért úgy éreztem, hogy ettől lesz teljes az életem, és immáron az űrt ami maradt bennem, azt is kitölti. Aztán nekiláttam...tanfolyam...ruhák...moci vadászat...vannak itt páran akik sokat segítettek ezekben a dolgokban tanácsokkal, elkísértek...ezúton is köszönöm nekik a segítséget. (köszi mindenkinek-Ness...neked főleg) Jó érzés violt, hogy ha valaminek örültem, mert vettem egy kabátot, ti is örültetek velem.
Aztán a CSAM-os buli csak megerősítette bennem, hogy jól döntöttem, mikor regisztráltam az oldalra.(tudom-tudom...ez egy elsősorban női fórum)Próbálkoztam kevés sikerrel motort venni, bár a segítséget megkaptam, na de a bankok...
Aztán 1-1.5 hónapos keresgélés után bukkantam rá...Igen Ő az aki a képeken szerepel....éreztem, hogy sikerül...mikor először ráültem, és megsímogattam, már tudtam. Megérzés...Ma valóra vált...hazahoztam, Tamás barátom önzetlen segítségével. Kedves kis momentuma volt a mai napnak, mikor egy banditos srác, mikor spaniferezés közben elment mellettünk, és látta, hogy motort szállítunk, intett...Barátom az ő laza stílusában megkérdezte, hogy" mit integet ez a f.sz
-ismered....??? Mire én...nem, csak ő is motoros, és tudod ez olyan szokás nálunk...tudom, még nincs jogsim, és talán nem vagyok igazi motoros még, de akkor is büszkeség töltött el, és boldogan mosolyogtam...akkor is mikor bárhol megálltunk a mocit megbámulták, és elismerő pillantásokkal illettékMost már itthon van...hétfőn rutin vizsga...a célegyenesben vagyok....Persze a környezetem a családom, nem ért meg ebből semmit, és nehéz áthidalni a polgárháborús helyzetet, de mikor ránézek a Kis Sárgára" mindig mosolygok, és tudom, hogy jól döntöttem...
Köszönöm nektek is hogy segítettetek....
