Street Racer Embrace combtáska fekete

Vezetéstechnika II.

Másodikként visszatérnék kicsit az időben majd egy hónappal. Egy május végi hétvégén újra vezetéstechnikai tréningen voltam, és erről írnék pár mondatot. Páran tudják, hogy tavaly – hála Nana nagylelkűségének – eljutottam a Yamaha Mesterkurzusára. Azt már kevesebben tudják, hogy elég negatív élményekkel jöttem el onnan. Nem, nem azért, mert suta módon semmilyen feladatot nem tudtam megcsinálni, hanem pont azért, mert bár „mesterkurzus”-nak hívják semmi újat nem tanultam a hosszú nap alatt, egyedül annyival gazdagodtam, hogy ellenőrzött körülmények között tudtam kipróbálni, milyen 60-ról nullára fékezni a cross gumikat aszfalton…
Félre ne értsetek! Örülök, hogy ott lehettem és megkaptam a lehetőséget, egyszerűen csak bosszantott, hogy azért, mert bügykös gumik vannak a gépen, és 125-ös felirat van az oldalán, már totál kezdőként kezeltek az oktatók, pedig lehet megleptem volna őket a kis géppel. (bár lehet, hogy a mellbőségem nem volt eléggé megfelelő… erre, azóta se jöttem rá)
Mindegy, a lényeg nem is a tavalyin van, hanem az idein. Sági Tibort már jó pár éve ismerem, lévén párom kollégája, mióta elkezdtünk dolgozni. Nagyjából azóta vágytam rá, hogy a kezei közé kerüljek egy oktatás erejéig. Tudtam, hogy nehéz, tudtam mire képes, mégis ez a két nap minden várakozásomat felülmúlta. Rá kellett ébrednem, hogy semmit nem tudok a motoromról és fity-fene vagyok még ahhoz a szinthez képest is, ahová képzeltem magam. Rengeteget tanultam tőlük és még így is sok feladatot nem tudtam megcsinálni, vagy megcsináltam, de nem helyesen (kanyarodtam döntés helyett). Pedig a motorom meg tudta csinálni (nesztek cross gumi kontra aszfalt!) ezt bebizonyították a srácok, én vagyok az egyetlen gátja annak, hogy megfelelően kezeljem a gépemet. De még így is, ennyi „negatív” élmény után (ez sem sikerült, azt sem tudtam megcsinálni) is mosolyogva távoztam – bár hulla fáradtan –, és biztonságosabban kezelem a jószágot. Most legalább tudom mire kell rágyúrnom. Szerintem ilyennek kell lennie egy vezetéstechnikai tréningnek!
Ha valakit érdekel itt utána nézhet: http://www.hungariarendoregylet.hu/

Hozzászólások


	Street Racer All Season motoros kabát fekete-fluo sárga

Blogbejegyzés információ

Szerző
Batka
Olvasás
820
Hozzászólások
2
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Batka további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére