Huh, de kemény, ma találkoztam egy bunkó motorossal, aki szerintem rendőr is(ez nem tuti)!
Megyek a Villányi úton(Móricztól Moszkvára), ami olyan széles(igaz 1sávos), hogy egy középen haladó autóst jobbról és balról is meg lehet előzni.
Megy egy autó a baloldalra húzódva, mögötte egy vagy 60nal haladó fekete, kicsit törött (tán) Hornetes gyerek. Láttam, hogy ő nem akarta megelőzni jobbról, de mivel én siettem haza nagyon, ezért megelőztem. (Felhívott a kecó tulajdonos, hogy most hozták az új hűtőmet és éppen az akváriumomat pakolja le a régiről, a halaim meg nem sokáig bírják a rossz körülményeket, így téptem ahogy tudtam.
)
Szóval, a Hornetes gyerek meg utánam jött, de már gyanús volt minden mozdulata, mert ott is mindig indexelt, ahol az szinte teljesen felesleges. A 2.piros lámpánál elkezdett valamit magyarázni, de nem értettem, mert nem artikulált valami fényesen. Amikor már másodjára sem értettem, akkor kezdett ideges lenni. Végül sikerült megértenem, hogy a mondanivalójának rövid tartalma az, hogy nincs rendszámom és ennek ellenére baromi szabálytalanul közlekedem. Utána még mondott valamit, amit megint nem értettem, de a vége egy kérdés volt:
Vegyük hivatalosra a formát??? (innen gondolom, hogy rendőr)- Nah, ezt már értettem.
De ennek ellenére mégis úgy csináltam, mint aki nem érti, mosolyogtam, bólogattam és amikor zöldre váltott a lámpa integetve elindultam más irányba.
Hogy mik vannak???
(Hozzáteszem, hogy a srácon nagy motoron nyitott bukó volt és rövidujjú póló...a motor tankján meg egy esés nyoma)
(Jah és tényleg elég sokat szabálytalankodom, de minek lassítsam a forgalmat??? Meg melyik motoros az, amelyik nem szabálytalankodik?)
Nah, mind1 VÉGE a gizdaidőszakomnak, most indul a hivatalos party time!