Olvasgatva mások örömét, eszembe jutott életem egyik - eddigi - legboldogabb napja.
2008. április 5. Ez volt az a nap, amikor a rendszám nélküli 125-ös Yamaha DT-ről átnyergeltem egy 650-es V-Strom-ra. Életem legnagyobb álma volt ez a motor, annyira álom volt, hogy váltig hangoztattam, nekem sose lesz ilyen motorom, mert nem is tetszik, nekem drága is, és amúgyis népmotor. Persze, hogy megvettem.
Egy V-Strom Clubos barátomét vettem meg, így nem volt gondom a motor előéletével, műszaki állapotával.
Átgurultam hozzá a Yamahával, legurultam a kocsileállón, majd leraktam a DT-t a DL mellé...ugyan így írásban csak 1 karakter az eltérés
, de azért a valóságban durva volt a különbség. Bár a DT sem kicsi - nagytankos Tenere verzió - sőt, magasabb volt mint a DL - bár a DL-nek szélesebb az ülése - , azért az utód méreteitől nem kicsit rettentem meg. A legmeghatározóbb élmény ekkor jött...nem berugós a kicsike, hanem a kis piros gomb megnyomására kel életre.
Felvittük a kocsilejárón, és megkezdődött a tökölés. Jöttek az autók folyamatosan, de én nem mertem elindulni, mert mi van, ha lefulladok vele, és eldőlök, és elcsapnak, stb...fő a pozitív hozzáállás! Aztán amikor egy kis nyugalom állt be a forgalomban, elindultam a padka mellől. Hát...suhant a gép...legalább 40-nel...merthogy annál gyorsabban nem nagyon mertem menni. Persze a lábam nem ért le - azóta se igazán - , és így természetes volt, hogy arra megyek, ahol a dugóban kell ácsingózni, szenvedjek csak a lábletétellel. Ezt is megoldottam
Így aztán már csak egy tankolást kellett kivitelezni, és irány az M1-M7 kivezető. Életemben először mentem autópályán. Itt már azért rámarkoltam a gázkarra, elvégre mégiscsak van benne pár paci...180-ig meg sem álltam, akkor tudatosodott bennem, hogy van rendszámon, és a trafi fenékből mért...no de sebaj. Ezt is megúsztam.
Irány az M0, ott már visszafogtam magam, és békésen csordogáltam a sorban...és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy milyen szerencsés vagyok. 2 napja nem hittem volna, hogy ezt megtehetem...itt ülök egy IGAZI motoron...ez egy álom... elkezdtek csorogni a könnyeim...földöntúli boldogságot éreztem, és a világ legszerencsésebb emberének hittem magam.
Azóta eltelt több, mint 1 év.
Elhasználtunk egy láncszettet, egy garnitúra gumit, egy rakat benzint, egy jobb első indexet...de gyönyörű helyeken jártunk. Úristen...amikor a Glockneren hóban motoroztunk...vagy amikor az adásvétel után 1 nappal 42 motorból álló túra vezetőjeként húztam a sor elején a gázt...vagy amikor terepeztünk...vagy amikor elindultam egyedül Zakopane-ba délután 2-kor...és még sorolhatnám.
A motorom által ismertem meg a barátaimat...Téged, Őt...és veszítettem is el embert...ezt azért nem hittem volna, de így történt...de máig azt mondom, megérte.
Amikor felülök Rá, beindítom, és kigurulok a kapunk, akkor elszáll minden bánatom...csak a motor, meg én vagyunk...önmagam vagyok...nem érdekel, hogy milyen a külsőm, nem számít, hogy mennyi a fizetésem, az sem, ha pocsék napom van, vagy ha beteg vagyok...csak az számít, hogy tele van a tank, és szabad vagyok...
Egy álmom teljesült ezzel.2008. április 5. Ez volt az a nap, amikor a rendszám nélküli 125-ös Yamaha DT-ről átnyergeltem egy 650-es V-Strom-ra. Életem legnagyobb álma volt ez a motor, annyira álom volt, hogy váltig hangoztattam, nekem sose lesz ilyen motorom, mert nem is tetszik, nekem drága is, és amúgyis népmotor. Persze, hogy megvettem.

Egy V-Strom Clubos barátomét vettem meg, így nem volt gondom a motor előéletével, műszaki állapotával.
Átgurultam hozzá a Yamahával, legurultam a kocsileállón, majd leraktam a DT-t a DL mellé...ugyan így írásban csak 1 karakter az eltérés


Felvittük a kocsilejárón, és megkezdődött a tökölés. Jöttek az autók folyamatosan, de én nem mertem elindulni, mert mi van, ha lefulladok vele, és eldőlök, és elcsapnak, stb...fő a pozitív hozzáállás! Aztán amikor egy kis nyugalom állt be a forgalomban, elindultam a padka mellől. Hát...suhant a gép...legalább 40-nel...merthogy annál gyorsabban nem nagyon mertem menni. Persze a lábam nem ért le - azóta se igazán - , és így természetes volt, hogy arra megyek, ahol a dugóban kell ácsingózni, szenvedjek csak a lábletétellel. Ezt is megoldottam
Így aztán már csak egy tankolást kellett kivitelezni, és irány az M1-M7 kivezető. Életemben először mentem autópályán. Itt már azért rámarkoltam a gázkarra, elvégre mégiscsak van benne pár paci...180-ig meg sem álltam, akkor tudatosodott bennem, hogy van rendszámon, és a trafi fenékből mért...no de sebaj. Ezt is megúsztam.
Irány az M0, ott már visszafogtam magam, és békésen csordogáltam a sorban...és akkor kezdtem el gondolkodni, hogy milyen szerencsés vagyok. 2 napja nem hittem volna, hogy ezt megtehetem...itt ülök egy IGAZI motoron...ez egy álom... elkezdtek csorogni a könnyeim...földöntúli boldogságot éreztem, és a világ legszerencsésebb emberének hittem magam.
Azóta eltelt több, mint 1 év.
Elhasználtunk egy láncszettet, egy garnitúra gumit, egy rakat benzint, egy jobb első indexet...de gyönyörű helyeken jártunk. Úristen...amikor a Glockneren hóban motoroztunk...vagy amikor az adásvétel után 1 nappal 42 motorból álló túra vezetőjeként húztam a sor elején a gázt...vagy amikor terepeztünk...vagy amikor elindultam egyedül Zakopane-ba délután 2-kor...és még sorolhatnám.
A motorom által ismertem meg a barátaimat...Téged, Őt...és veszítettem is el embert...ezt azért nem hittem volna, de így történt...de máig azt mondom, megérte.
Amikor felülök Rá, beindítom, és kigurulok a kapunk, akkor elszáll minden bánatom...csak a motor, meg én vagyunk...önmagam vagyok...nem érdekel, hogy milyen a külsőm, nem számít, hogy mennyi a fizetésem, az sem, ha pocsék napom van, vagy ha beteg vagyok...csak az számít, hogy tele van a tank, és szabad vagyok...
Most arról álmodom, hogy jössz Te, aki ezt megérted, aki ezt elfogadod, és aki ebben - is - partnerem tudsz lenni.
És jönni fogsz.