busido 2

Sötét van...
Csak halk csörgés hallatszik,lent a mélyben..
saját levegővételed, és a szíved örült dübörgése...
szorító kényelmetlen érzés, ahogy kiegyenesedni próbálsz...
de már nem küzdesz ellene...
Előrehajolsz, igy fellélegzel, mélyet sóhajtasz, fény villan a szemed előtt..
pillanatra elkápráztat és ujjad érintésére feldübörög az erö...
Bal lábad alatt nagyot csattan a váltó..
az ember és a hatalmas erö együtt lendül előre. Combod közé szorítod a vibrálva reszkető paripád..
nyugtatóan suttogsz neki, ahogy gyorsításra ösztönzöd, máris lecsitul, ott van, ahol igazán otthon érzi magát..
a sebesség mámorában..
Apró rezzenésekkel veszi a többi sebességet és a fáktól szegélyezett kanyargós, fekete aszfaltcsík egyre gyorsabban gördül tova alattatok az éjszakában...
Most kezdtek élni, ahogy az első kanyarhoz érve pillanatra mintha megtorpannátok, majd rázuhantok az ívre, gondolataid összesimulnak a ménnel, érzed amit ő érez..
lüktető varázst, szédítő, émelyítő erőt, ami a testedet a nyereghez préseli...
Látod, vagyis sejted, hogy a kanyar enyhül, jobb csuklód önkéntelenül rácsavar a markolatra..
paripád örült iramban szökken tovább, megvadulva győzni vágyva..
maga mögé utasítva bárkit és bármit..
Mosolyogva hagyod zabolátlan csikódat tombolni..
csak olykor fogod vissza, vigyázva rá.

Ez a mi harcunk..
De nem egymás ellen, hanem egymás oldalán...