Nem, nem a filmről akarok írni, nem láttam. De tudok a II. VH-s hadműveletről, melynek során pánikszerű gyorsasággal kellett kimenteni a brit expedíciós haderőt Franciaországból. Valami hasonlóra kényszerültem most én is.
Föladtunk pár hirdetést, apám, nagyon helyesen, elhatározta, hogy kiszórunk minden kacatot. Most már sok dolog nem lesz megcsinálva, amihez összeszedtük a dolgokat annak idején. Szalagfűrész alkatrészek, pótkocsik, szántóföldi permetező, miegymás. Pár dolgot meg is vettek már. A hirdetésekhez apám telefonszáma van megadva, mert „ő a családfő vagy mi a kutya f.sza”. Persze az árakról finoman szólva fingja nincs, ennek mindjárt lesz jelentősége.
Persze a stroke-ja óta nem igazán megy neki a beszéd. Hétfőn, mialatt édesanyámat egy időigényes vizsgálatra vittem a kórházba, fölhívták (tuti kilesték, hogy elmentünk otthonról), és a szalagfűrész alkatrészekről hamarosan agancsokra meg Simsonra terelődött a szó. Mit se sejtve, bemondta, hogy van eladó. Csak még megbeszéli a családdal. Még szerencse, hogy fölhívott utána, majdnem eladta alólam Simont kb. harmadáron! Na mondom, ezek a büdösbőrűek már tudják, mi van itt (merthogy mondanom se kell, beengedte ezeket, úgy, hogy egyedül volt otthon, és ha simán csak föllökik, föl se tud egyedül állni, és még ő volt fölháborodva a jószándékúan figyelő szomszédokon). Szóval itt menekíteni KELLETT. Kedden hajnalban megérkezett a titkos műhelybe Simon minden alkatrésze. Legalább az ússza meg, mert ezek a büdösbőrűek a falat is kibontják, ha kell nekik valami, és nem számít se kutya, se emberélet.
Szóval a hadsereg maradéka sikeresen kimenekítve. Ürügy: egy kolléga mondta, hogy segít összerakni a jövő héttől. Már csak idő kell, és össze tudom pakolni. Ja, meg pénz, mert festeni is kéne. Közben folyamatosan hallgathatom a nagyszónoklatokat (képességéhez képest üvöltve), hogy nemvagyokmáfiatal, nekemisaztkénecsinálnirestaurálni, miaf.szttakarokénmá. Bezzeg amikor dolgozni kell, akkor én vagyok a fiatal, és ő ilyen idős korában a házat is kifordította a sarkából. (Meg az idegeinket is, de az ugye mellékes apróság.)
Kár, hogy 30 éve, amikor alkalmam volt rá, nem hasítottam ketté az erdőben. Pedig a fejsze is ott volt a kezemben. Kb. most szabadulnék.
Majd ha jókedvemben talál, esetleg fontolóra veszem, hogy megmutassam neki a végeredményt. Jelenleg nem áll szándékomban.
Szurkoljatok. 3-4 hónap múlva talán lesz pénzem, hogy lefessem. 5-6 hónap múlva talán kidörrentő is lehet rá. Következő szezonra, ha Isten meg a Párt is velünk van, meglehet.
Ja, addig a suliban köteleztek teherkocsi meg busz jogsi szerzésre, csak hogy véletlenül se unatkozzak. Nem mintha az utóbbi 10 évben egyetlenegyszer is lett volna rá időm. Tanulmányi szerződés, 5 évet kell aláírnom, ha kidobnak, vissza kell fizetnem mind a 600 rugót, amibe a mutatvány kerül. Sebaj, addig is vannak kollégák, akik mindent megtesznek, hogy még gyorsan addig kidobjanak. Csupa öröm az élet.
Föladtunk pár hirdetést, apám, nagyon helyesen, elhatározta, hogy kiszórunk minden kacatot. Most már sok dolog nem lesz megcsinálva, amihez összeszedtük a dolgokat annak idején. Szalagfűrész alkatrészek, pótkocsik, szántóföldi permetező, miegymás. Pár dolgot meg is vettek már. A hirdetésekhez apám telefonszáma van megadva, mert „ő a családfő vagy mi a kutya f.sza”. Persze az árakról finoman szólva fingja nincs, ennek mindjárt lesz jelentősége.
Persze a stroke-ja óta nem igazán megy neki a beszéd. Hétfőn, mialatt édesanyámat egy időigényes vizsgálatra vittem a kórházba, fölhívták (tuti kilesték, hogy elmentünk otthonról), és a szalagfűrész alkatrészekről hamarosan agancsokra meg Simsonra terelődött a szó. Mit se sejtve, bemondta, hogy van eladó. Csak még megbeszéli a családdal. Még szerencse, hogy fölhívott utána, majdnem eladta alólam Simont kb. harmadáron! Na mondom, ezek a büdösbőrűek már tudják, mi van itt (merthogy mondanom se kell, beengedte ezeket, úgy, hogy egyedül volt otthon, és ha simán csak föllökik, föl se tud egyedül állni, és még ő volt fölháborodva a jószándékúan figyelő szomszédokon). Szóval itt menekíteni KELLETT. Kedden hajnalban megérkezett a titkos műhelybe Simon minden alkatrésze. Legalább az ússza meg, mert ezek a büdösbőrűek a falat is kibontják, ha kell nekik valami, és nem számít se kutya, se emberélet.
Szóval a hadsereg maradéka sikeresen kimenekítve. Ürügy: egy kolléga mondta, hogy segít összerakni a jövő héttől. Már csak idő kell, és össze tudom pakolni. Ja, meg pénz, mert festeni is kéne. Közben folyamatosan hallgathatom a nagyszónoklatokat (képességéhez képest üvöltve), hogy nemvagyokmáfiatal, nekemisaztkénecsinálnirestaurálni, miaf.szttakarokénmá. Bezzeg amikor dolgozni kell, akkor én vagyok a fiatal, és ő ilyen idős korában a házat is kifordította a sarkából. (Meg az idegeinket is, de az ugye mellékes apróság.)
Kár, hogy 30 éve, amikor alkalmam volt rá, nem hasítottam ketté az erdőben. Pedig a fejsze is ott volt a kezemben. Kb. most szabadulnék.
Majd ha jókedvemben talál, esetleg fontolóra veszem, hogy megmutassam neki a végeredményt. Jelenleg nem áll szándékomban.
Szurkoljatok. 3-4 hónap múlva talán lesz pénzem, hogy lefessem. 5-6 hónap múlva talán kidörrentő is lehet rá. Következő szezonra, ha Isten meg a Párt is velünk van, meglehet.
Ja, addig a suliban köteleztek teherkocsi meg busz jogsi szerzésre, csak hogy véletlenül se unatkozzak. Nem mintha az utóbbi 10 évben egyetlenegyszer is lett volna rá időm. Tanulmányi szerződés, 5 évet kell aláírnom, ha kidobnak, vissza kell fizetnem mind a 600 rugót, amibe a mutatvány kerül. Sebaj, addig is vannak kollégák, akik mindent megtesznek, hogy még gyorsan addig kidobjanak. Csupa öröm az élet.
