Nos, aki valaha is tanult jelképtant, az tudja, hogy vannak jelek amik kultúrkörönként tudnak más jelentéssel bírni, és vannak olyan régi jelek is, amik univerzálisan egy dolgot jelentenek ezen a Föld nevű bolygón. Az írástudás megjelenése előtt a szobrok, a freskók és festmények szolgálták a rögzített információátadást. A festményen, szobrokon megjelenő gesztus, testtartás, dicsfény mesélte el rögzített formában, hogy ki milyen tettet hajtott végre és milyen rangban tette azt. A hatalom jelképei, a korona, a fejen hordott különböző diadémformák, a fej köré festett dicsfények, különleges fejdíszek minden kultúrában a hatalom szimbólumai.
Az Istenek fején díszes diadémok, a királyok fején korona, a szentek feje körül dicsfény. A hatalom szimbólumai. Aztán most megkoronáztunk egy vírust.
Régen az Isten, aztán a Király, majd a Párt, végül a Demokrácia próbálta a hatalmat gyakorolni. Kinek milyen eszköz jutott, Isten a Pokollal fenyegetett, a király a kivégzések különbözői formáival, a Párt a munkatáborral, a demokrácia a börtönnel, aztán már az is megváltható lett pénzbüntetéssel, ha a bírót meg tudod kenni, az ügyvédet meg meg tudod fizetni... Ahogy finomodtak az eszközök, úgy csökkent a fegyelem. Új eszköz kellett. A környezet összeomlásával való fenyegetés nem vált be az autista mosolytalan messiástinivel, az egészség viszont mindig is jó biznis volt. A madárinfluenza után is milyen jól kaszált az oltásbiznisz.
Azok, akik a józan ész eszközével nézik a statisztikai adatokat, és kicsit is átnyálazták a vírusok történetét, működését, esetleg direkt ennek a vírusnak a statisztikai adatait, azok látják, hogy az alapvető higiéniai előírások, a kézmosás csodákra képes, és a halálozási arány nem olyan magas.
Szokták nekem mondani, hogy persze, mert nem az én rokonaim, és mert nekem nincs olyan hozzátartozóm. (Cserébe azért vannak szeretett hozzátartozóim, akikkel ugyan nincs vérségi kötelék, de ugyanúgy szerethetők és nem vetném őket a vírusok elé.) A félelemnél viszont nincs jobb eszköz a kontrollra és a hatalom gyakorlására. Ma pedig már kiváló eszközök vannak arra, hogy a mindenféle kommunikációs csatornán ömlő félelemmarketinget a kétbites sajtómunkások a kattintásvadászásért cserébe óriásira fújják, a politikusok meg a polkorrektség jegyében nem is merik a helyén kezelni a helyzetet, inkább a szavazatvadászatért, a hatalomért való játszma közepén kiváló eszközként tolnak még egyet a szopórolleren... A növekvő pánik közepén meg a jogi környezet csökevényei miatt egyetlen egy cég se vállalja fel a rizikót, hogy majd pont őmiatta terjedjen el a vírus, inkább picsán rugják a gépsor mellett álló xezer nyomorultat.
A maszk viselete kormányzati szinten hol felesleges, hol kötelező, aztán a pestiek jobban fertőznek mint a vidékiek, meg jöhetnek már 6 országból üzletelni és kellenek a túristafolyosók is az Európai nyaralóhelyekre....Aha, komoly ez a vírus, micsoda kivételei vannak... úgy tűnik igen pénzérzékeny...
A biztos ami biztos alapon félelemből otthon maradók, maszkot, kesztyűt hordók és sebesre fertőtlenített kezű emberek (csöndben merem csak súgni, hogy ez nyílt út a kórokozóknak) mindent megtesznek azért, hogy biztonságba érezzék magukat. Anno imádkozn kellett, hol hódolni, hol pártértekezletrekell járni, vagy bevonulni a privátböribe, és közben az ADÓT is fizetni kell, tökmindegy de mindig van kinek... Ami jár az jár, így mondták ezt a régiek.
Mindig volt lehetőség, hogy megfizethetted a szabadságodat, az üdvözülésedet, az egészségedet. Mindig lesznek árusok, akik megvetetik veled a hited...a szabadságban, az egészségeben, a békében... amit épp el tudnak eladni neked...