Ez a nap is eljött. Egy évvel ezelőtt izgalmakkal telve indultam a Honda Dream-be, hogy átvegyem életem első és – vélhetően – utolsó újonnan vásárolt motorkerékpárját.
Azon kevesek közé tartozom, akik pontosan tudják, hogy milyen motort keresnek a piacon. Viszonylag hosszú volt a számomra fontos kritériumok és a kevésbé lényeges, de mindenképpen elégedettséget növelő tényezők sora. Szerettem volna, ha a már meglévő 250-eshez hasonlóan az új motorom modell neve is Rebel lett volna. Szerettem volna, ha stílusra valamiféle cruiser-bobber öszvérre hajazott volna. Ragaszkodtam hozzá, hogy alacsonyan legyen az ülése, súlypontja, hogy a tömege semmiképpen ne haladja meg a 200 kg-ot. Mivel sosem vonzott a száguldás, de azért egy biztonsággal használható és jól kihasználható teljesítményű géppel képzeltem a jövőbeli utazásaimat, ezért egy 40-50 lóerő körüli motort tartottam ideálisnak a tudásomhoz és a vezetési stílusomhoz.
Erre szembejött velem az interneten a Rebel 500.
Szerencsémre a rendelés napján derült ki, hogy a 2019-es modellek már matt fekete színben is kaphatóak, ezért bevállaltam pár hetes csúszást, hogy álmaim motorját a hozzá és hozzám leginkább illő színben hozhassam el.
Az meg már csak hab volt a tortán, amikor felhívtak a kereskedésből, hogy jelezzék: megvannak a papírok, és a rendszámom U..-696. Elhiszi nekem bárki, hogy 696-os rendszámot szerettem volna és úgy kaptam meg, hogy erről rajtam kívül senki nem tudott? Hihetetlen, de igaz!
Kívánok magunknak minden további évben újabb 25.601 km-t, és Isten éltessen mindannyiunkat!
Csatolás megtekintése 17231 Csatolás megtekintése 17232