Nyakunkon a tavasz, én pedig azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban nézegetem a „motorozós” fotóimat.
Idén még egy métert sem mentem annak ellenére, hogy múlt hétvégén szokatlan kánikula uralta a Kárpát-medencét. Mondjuk ennek legfőbb oka az volt, hogy a motorjaim innen 30 km-re alusszák téli álmukat, ráadásul előre leszervezett programom volt már a pihenőnapokra.
Mosolyogva olvasom, amikor a „tél ördögei” összecsapnak a „20 fok feletti huszárokkal”. Alapvetően elmondható, hogy próbálom mindenben megtalálni a középutat, úgyhogy ha nem is vagyok a motorozás fenegyereke, szerintem 13-14 fokos napi csúcshőmérsékletnél már tényleg jól eső kirándulást lehet csapatni.
Erre a szlovén-osztrák túrára ketten mentünk októberben. A reggeli párás 7-8 fokban a mosoly is az arcunkra fagyott az autópályán, az orrunkból lógó brekiről nem is beszélve, de legalább jót röhögtünk, mikor levettük a sisakunkat és ránéztünk egymásra az első benzinkúton.
A két nap alatt semmi malőr nem történt – szokás szerint –, így becsatolok ide pár fotót kedvcsináló gyanánt:
Csatolás megtekintése 17166 Csatolás megtekintése 17167 Csatolás megtekintése 17168 Csatolás megtekintése 17169 Csatolás megtekintése 17170 Csatolás megtekintése 17171 Csatolás megtekintése 17172 Csatolás megtekintése 17173 Csatolás megtekintése 17174 Csatolás megtekintése 17175