anyukám szereti Frei Tamás könyveit, és megbeszéltük, hogy akkor olyat kap karácsonyra. ez után pont kapóra jött, amikor feldobta a FB, hogy nemsokára megjelenik az új könyve, és lesz dedikálás is.
(milyen érdekes, hogy mi beszélgetünk róla, és a FB ezt így "véletlenül" feldobja? és hogy nem vagyunk lehallgatva!na mind1...)
szóval gondoltam, milyen jó ajándék lenne anyukámnak egy dedikált könyv, gondoltam magamban, de mivel még sosem voltam ilyen dedikáláson, fogalmam sem volt, mivel jár. beálltam a sorba fél 5-kor, és nem számoltam, de már vagy 20.000 ember lehetett előttem. 5-kor kinyitották a kapukat, elindult a sor, haladtunk lassacskán előre. 1 óra várakozás után gondoltam, megy ez. még egy fél óra és bejutok. 2 óra után átgondoltam életcéljaimat, motivációimat, hallgattam a körülöttem lévők süket dumáját, és az összes külföldi, aki elment mellettünk, tőlem kérdezte meg, hogy mire várunk. (próbáltam nem ránézni senkire, de lehet valahogy sugárzik rólam, hogy idegenvezető vagyok, mert máshol is sokszor engem találnak meg a kérdéseikkel, és útbaigazítást kérnek ) de már láttam a bejárati ajtót, gondoltam, most már nem adom fel. na 3 óra után, kicsit átfagyva, lekésve a tánc edzésemet is, végre bejutottam, és szereztem anyukámnak könyvet aláírással. és gondoltam, ha már ott vagyok, veszek a nagynénémnek is, és egy barátnőmnek, mivel ők is szeretik, és ha már ennyit vártam, ki kell használni, nehogy csak 1 könyvvel menjek el.
életemben először csináltam ilyet, de most úgy gondolom utoljára is valahogy annyira hülyék az emberek (engem is bele értve), hogy bele mennek ilyenekbe....
(milyen érdekes, hogy mi beszélgetünk róla, és a FB ezt így "véletlenül" feldobja? és hogy nem vagyunk lehallgatva!na mind1...)
szóval gondoltam, milyen jó ajándék lenne anyukámnak egy dedikált könyv, gondoltam magamban, de mivel még sosem voltam ilyen dedikáláson, fogalmam sem volt, mivel jár. beálltam a sorba fél 5-kor, és nem számoltam, de már vagy 20.000 ember lehetett előttem. 5-kor kinyitották a kapukat, elindult a sor, haladtunk lassacskán előre. 1 óra várakozás után gondoltam, megy ez. még egy fél óra és bejutok. 2 óra után átgondoltam életcéljaimat, motivációimat, hallgattam a körülöttem lévők süket dumáját, és az összes külföldi, aki elment mellettünk, tőlem kérdezte meg, hogy mire várunk. (próbáltam nem ránézni senkire, de lehet valahogy sugárzik rólam, hogy idegenvezető vagyok, mert máshol is sokszor engem találnak meg a kérdéseikkel, és útbaigazítást kérnek ) de már láttam a bejárati ajtót, gondoltam, most már nem adom fel. na 3 óra után, kicsit átfagyva, lekésve a tánc edzésemet is, végre bejutottam, és szereztem anyukámnak könyvet aláírással. és gondoltam, ha már ott vagyok, veszek a nagynénémnek is, és egy barátnőmnek, mivel ők is szeretik, és ha már ennyit vártam, ki kell használni, nehogy csak 1 könyvvel menjek el.
életemben először csináltam ilyet, de most úgy gondolom utoljára is valahogy annyira hülyék az emberek (engem is bele értve), hogy bele mennek ilyenekbe....