Pajtaleletek

Barn find. Ez az angol kifejezés. Egy nagyon jó barátom apjának haverjánál volt egy ilyen. Jawa 634, valahol még a papírok is megvannak. Ki kellett bontani a kukoricagórét, ami mögé több mint 20 éve be volt építve, hogy hozzá lehessen férni. Mivel a haver srác németben melózik, engem kért meg - korábbi nekem nyújtott szívességeiért cserébe -, intézzem a felújítást. Csak én öt döglött, félig-meddig mumifikálódott egeret találtam benne, a többit képzeljétek hozzá, úgyhogy nem is csináltam erről az állapotról fotókat. Majd a felújításról. A régi tulajdonosa nem igazán értett hozzá, a helyi téesz-műhelybe hordta "javítani", a többit a fantáziátokra bízom. A csúcs az volt, amiért üvöltöttem is egy sort, az agyatlan idióta fordítva rakta bele a patentszemet a láncba, élvezet volt szétszedni. Agyatlan egysejtű traktoros.
Ettől függetlenül élveztem a munkát szombaton. Egyre kevesebben vagyunk, akik értéket látunk egy olyan gépben - vagy leginkább gépmaradványban -, amit mások simán kidobnak a vastelepre. Csillogó szemekkel járunk-kelünk egymásnál, mint a roncstelepen, úr Isten, ez is mekkora érték, az is mekkora érték. Aztán ha megdöglünk, az örökösök hat generációt szidnak visszamenőleg, hogy mennyit kell ganyézni utánunk. Nem akarok ilyen lenni. Én csak olyan dolgokat akarok hátrahagyni, amiket a lányaim is tudnak használni. Addig viszont szeretném jól érezni magam, és menteni még pár vasat.
Kinek mi az érték. De jólesik sokszor, ha valami kell, és van kihez fordulni, vagy szép és használható vasat tudunk egy roncsból menteni, és kihúzhatjuk magunkat a tükörben, hogy igen, megcsináltam, fasza gyerek vagyok mégiscsak. A férfi szeret értéket létrehozni. De mint másban is, tudni kell a mértéket...