Valahogy minden évben belefutok ebbe az Ady évfordulóba... 
Mondjuk az egész osztályt megnyomorította Vali néni az Ady imádatával, fél évünk ráment a 4 évből amit középiskolában tanultunk magyarból, esküszöm már hányingerem volt ha elővette a témát. Vali nénit egyetlen egy témával lehetett lepattintani Adyról, az a színházjegyekkel való seftelés volt. Ugyanis Vali néni drága színházjegyeket árult, és még egész jó helyekre is ráadásul, szóval ezzel el lehetett kummantani akár még egy dogát is, szóval amíg tartott az osztály zsebpénze, addig meg tudtuk vásárolni a nyugalmat nála.
Szóval van egy grafikusművész távoli ismerősöm, előszedte a facsén az Adyt, én meg ostoba állat, oda mertem írni, hogy mennyire utálom a nyomi drogos-szifiliszes világfájót és mennyire nem értettem 14-15 évesen a költészetét. Ma már értem, de akkor se szeretem.
No, a vége az lett, hogy rámugrottak a korabeli "művésztársak", és bizony fekete bárány lettem, aki félművelt, ostoba, és egyéb más dolgok, mert nem értem meg a fájást. Mondtam értem én, csak nem szeretem. Meg azt se amikor kötelezővé teszik, hogy szeressem. Engem nem zavar ha valaki szereti, csak nekem ne kelljen. Erre még jobban meg akartak téríteni.
No, a vége az lett, hogy én vagyok valójában a defektes, aki úgy küzd meg a problémákkal, hogy kizárja a valóságot... Persze, hiszen megválaszthatom, hogy mire fókuszálok, a világfájásra, vagy valami jobbra.
Franc akarja tépkedni a sebeit, és hazudik az, aki nem a saját szűrőjén át nézi a világot.
Szóval megint fekete bárány lettem, a "művésztársadalom" kitaszítottja, aki utálja Adyt, mert defektes. Na mindegy, úgysem ők adják a megélhetést. Akkora művészek, hogy még az arcuk helyén is szopóállarcra emlékeztető fotó van, meg hasonlók...
Meg egyáltalán van olyan aki nem defektes?
Mondjuk az egész osztályt megnyomorította Vali néni az Ady imádatával, fél évünk ráment a 4 évből amit középiskolában tanultunk magyarból, esküszöm már hányingerem volt ha elővette a témát. Vali nénit egyetlen egy témával lehetett lepattintani Adyról, az a színházjegyekkel való seftelés volt. Ugyanis Vali néni drága színházjegyeket árult, és még egész jó helyekre is ráadásul, szóval ezzel el lehetett kummantani akár még egy dogát is, szóval amíg tartott az osztály zsebpénze, addig meg tudtuk vásárolni a nyugalmat nála.
Szóval van egy grafikusművész távoli ismerősöm, előszedte a facsén az Adyt, én meg ostoba állat, oda mertem írni, hogy mennyire utálom a nyomi drogos-szifiliszes világfájót és mennyire nem értettem 14-15 évesen a költészetét. Ma már értem, de akkor se szeretem.
No, a vége az lett, hogy rámugrottak a korabeli "művésztársak", és bizony fekete bárány lettem, aki félművelt, ostoba, és egyéb más dolgok, mert nem értem meg a fájást. Mondtam értem én, csak nem szeretem. Meg azt se amikor kötelezővé teszik, hogy szeressem. Engem nem zavar ha valaki szereti, csak nekem ne kelljen. Erre még jobban meg akartak téríteni.
No, a vége az lett, hogy én vagyok valójában a defektes, aki úgy küzd meg a problémákkal, hogy kizárja a valóságot... Persze, hiszen megválaszthatom, hogy mire fókuszálok, a világfájásra, vagy valami jobbra.
Franc akarja tépkedni a sebeit, és hazudik az, aki nem a saját szűrőjén át nézi a világot.
Szóval megint fekete bárány lettem, a "művésztársadalom" kitaszítottja, aki utálja Adyt, mert defektes. Na mindegy, úgysem ők adják a megélhetést. Akkora művészek, hogy még az arcuk helyén is szopóállarcra emlékeztető fotó van, meg hasonlók...
Meg egyáltalán van olyan aki nem defektes?
