Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e... az elmúlt héten annyiszor meséltem már el a történetet, annyi kérdésre válaszoltam, hogy már nekem is csömöröm van. De most, hogy a sebek már gyógyulnak, a trauma múlóban, rádöbbentem, hogy a motorom... és nagyon elkámpicsorodtam. Szóval most nem boncolgatni akarok, csak vigaszt kérek, hogy ülök én még motorra, és talán nem is olyan sokára... ugye?
A sztori röviden:
Hűvös, őszi péntek este volt.. két ember, egy motoron jókedvűen haladt úticélja felé, azzal a szándékkal, hogy felszednek még egy motort, majd elporoszkálnak az éjszakába. Az egyik kereszteződésnél jobbról érkezett egy furgon. A motoros lassított. A furgon is lassított, amit a motoros jelnek vett: mehetek! Ám ugyanebben a pillanatban a furgonos ugyanezt gondolta, s mindketten megindultak. Az eset szörnyen végződött: egy hangos csattanás, s a motorosok a földön fekszenek...
Mentővel vittek a kórházba, rólam elsőre kiderült, hogy nincs maradandó sérülés (az oldalamat-hasamat alaposan odavertem, az ujjam duplájára dagadt, meg a térdem lila, de egyik sem vészes), de az utasomról sokáig nem tudtam semmit, csak azt, hogy lélegeztetik. A sürgősségin annyira nem mondtak semmit, hogy biztos voltam benne, hogy meghalt... ezt az érzést nem kívánom senkinek.
Aztán lassan jöttek a hírek, életben van, de rosszul, aztán jobban, aztán egyre jobban... 3 pokoli nap volt, mire minden tisztázódott, végül arccsonttöréssel megúszta ő is.
Amíg őt ki nem engedték a kórházból, nem is nagyon foglalkoztam a motorral, de most, hogy a humanoidok rendben vannak, és már tudom, hogy a motor váza kuka, kezdek kiborulni. Honnan szerzek másikat? Mikorra lesz ebből motor? Lesz-e bátorságom visszaülni?
A sztori röviden:
Hűvös, őszi péntek este volt.. két ember, egy motoron jókedvűen haladt úticélja felé, azzal a szándékkal, hogy felszednek még egy motort, majd elporoszkálnak az éjszakába. Az egyik kereszteződésnél jobbról érkezett egy furgon. A motoros lassított. A furgon is lassított, amit a motoros jelnek vett: mehetek! Ám ugyanebben a pillanatban a furgonos ugyanezt gondolta, s mindketten megindultak. Az eset szörnyen végződött: egy hangos csattanás, s a motorosok a földön fekszenek...
Mentővel vittek a kórházba, rólam elsőre kiderült, hogy nincs maradandó sérülés (az oldalamat-hasamat alaposan odavertem, az ujjam duplájára dagadt, meg a térdem lila, de egyik sem vészes), de az utasomról sokáig nem tudtam semmit, csak azt, hogy lélegeztetik. A sürgősségin annyira nem mondtak semmit, hogy biztos voltam benne, hogy meghalt... ezt az érzést nem kívánom senkinek.
Aztán lassan jöttek a hírek, életben van, de rosszul, aztán jobban, aztán egyre jobban... 3 pokoli nap volt, mire minden tisztázódott, végül arccsonttöréssel megúszta ő is.
Amíg őt ki nem engedték a kórházból, nem is nagyon foglalkoztam a motorral, de most, hogy a humanoidok rendben vannak, és már tudom, hogy a motor váza kuka, kezdek kiborulni. Honnan szerzek másikat? Mikorra lesz ebből motor? Lesz-e bátorságom visszaülni?