Egész nyáron tervezgettük, hogy majd motorozunk egyet együtt végre így tizenévnyi közös munka után, de valahogy nem akart összejönni. Amikor már senki nem nyaralt, és már a betegségekből is kilábaltunk felváltva, akkor jött a hideg. Nem egyszerű időpontot egyeztetni...
Aztán a hét elején hívtak, hogy lenne egy tesztmotor és vigyem el pár napra, de a gyerekek mellett örülök, ha napközben pár órát tudok motorozni... És akkor eszembe jutott @Alien , hogy hátha majd most. És csodák csodája, így hogy egy nappal korábban szóltam, ő is épp szabaddá tudta magát tenni szerdára.
Így aztán megtört a jég. Végre motoroztunk együtt.
Az időjárás ideális volt, de azért kellene még néhány alkalom, hogy összeszokjunk. Na majd legközelebb újra próbálkozunk.
(A tesztmotorról itt vannak képek, mert ezen pont nem látszik. )