Streetfood - nem gyors, de legalább drága

Amikor Prágában jártam (sajnos nem motorral, azzal még adós vagyok), a Vencel téren isteni, és jellegzetes cseh kajákat árultak fabódékból. Sajnos nem volt elég pénzem, pedig enni én is szeretek, látszik is, de meg kellett volna kapaszkodnia annak, aki végig akarta volna enni a kínálatot! Az illata is isteni volt!
Mi hála Istennek meg a szüleim kitartó munkájának, használhatunk egy nyári konyhát, ami a lakás többi részétől távolabb van. Ha meleg van, vagy valami olyan készül pl. kocsonya, ami a kedves feleségemet zavarja, azt meg lehet csinálni ott. Ennyiből jó ez a bazi nagy ház.

A húsokat én is kitenném a kinti konyhába. Rosszul vagyok a szagától is.

Én úgy emlékszem, siheder koromban is volt streed food, csak akkor úgy hívták, büfé. Volt hambi, hotdog, melegszenya, palacsinta, stb. Emlékszem, szüleimmel császkáltunk a bajcsin, kis megálló és bekajált a család. Aztán új szelek jöttek, ezeket lebontották, kellett a vásárlóerő a külföldi nagyoknak. De egy ideje újra van büfé, alias street food, jó magas árakkal, kicsit újhullámosabb kínálattal.
Néhány éve császkáltunk a belvárosban és bekeveredtünk a deákra. Megláttuk a sátras street foodot, kolbászok, csülkök, meg a szokásos. Pavlovi beindult, sorba álltunk gyorsan, már láttuk magunkat a padoknál kolbásszal és egy korsó sörrel. Várakozás közben feltűnt, hogy a vásárlók elég sok ezrest szedegetnek elő, de elhessegettem a rossz gondolatokat –biztos már megettek egy fél disznót, csak most jöttek fizetni. És nem! Egy girhes kolbászért és némi sörért a hétvégi kosztpénzt elkérték volna. Mi nem fizettünk, csak morgolódtunk, hogy ez rablás, meg ilyenek. Halkan, kedvesen megosztották velünk az információt, ez a hely nem nekünk van ideállítva. Magyarországon, ki a francnak van kirakva a büfé, ha nem nekem!? Nem hagyott nyugodni a dolog, gyakran eszembe jutott ez az élmény.

A sors úgy hozta, hogy szakmám révén egy prémium bútorboltnál dolgoztam. Nem prémium munkakör, szállítás, helyszíni szerelés. Ott olyan gazdag emberekkel találkoztam, hogy az ember csak sejti, hogy van ilyen, hisz az utcán látni a 20-30 millás autókat. De amikor a lakóövezetbe őrszolgálat enged be, ha be vagy jelentve, odabent hármasával állnak a garázsokban az említett verdák, a ház előtt lakókocsiban lakik a „kertész”, a beltér külön fejezet. Egyszer volt, hogy készült egy kégli és a villanyász elárulta, hogy a lámpa a plafonon egy laza hatvanas. Poénkodtunk, hogy mi biztos vettünk volna még belőle, de megmutatták, hogy azok is vettek még párat. Akkor kezdtem el kapizsgálni, hogy talán nekik van a Deákon a street food? De nem stimmelt a dolog, ezek szerintem nem császkálnak este tízkor a belvárosban, ezeknek minden meg van otthon.

Miután belem már kilógott és picit hányingerem lett a vásárlóktól, profilt váltottam. Ismerős hívott buszozni. Nem nagyokra, 20 fős Sprinterek, V Classok.

Ott a gazdagság új dimenzióját is megismertem.

Van, hogy emberek kiszállnak a hajóállomáson egy röpke országnézésre, világjáró körútjukat megszakítva. Városnézés, vagy egy egész napos Dunakanyar túra a program, esetleg a Grassalkovich-kastély, ám van aki nálunk ki se száll. A program után este korzóznak a belvárosban.

Volt, hogy oroszok jöttek repülővel. Első megálló még a szálloda előtt a vecsési nagyáruház. Cirka fél óra alatt vettek vagy 10 liter vodkát és 10 kiló kolbászt. A mennyiség fele el is fogyott a Kempinskiig. Vacsora a várban, este tizenegykor részegen, üvöltözve követelik, hogy nekik a mikrofon kell karaokézni, és amúgy is sztriptízbárba akarnak menni, meg hasonlók. Én meg padlózom a gázt, hogy időben a szállodába érjünk, nem szívesen takarítanék hányásokat munka végén.

Volt, hogy valamelyik ország hercegi család rokonai tiszteletek meg minket három napig. Pár felnőtt, néhány gyerek és testőrök, húsz fős buszt kértek. Érkezés magánrepülővel, szállás a Four Seasons Hotel Gresham Palacéban. Nap közbeni program: Andrássy út elejétől az Oktogonig shoppingolás. A testőrök hordták a buszba a boltokból a cipőket, ruhákat, meg a fene tudja miket, úgy néztünk ki mint egy raktár. Nem akarom tudni mennyit költöttek a 3 nap alatt.

Volt, hogy szintén egész napos munka volt. Dél körül megálltunk, hogy ők ebédelnek. Mondom az idegenvezető hölgynek, hogy én is benézek, reggel óta nem ettem, hátha látok valamit. Erre ő picit pislogott, majd csodálkozva tájékoztatott, hogy ezek az árak nem az én pénztárcának valók.

És igen! Kellet pár év, de megtudtam, hogy a deák téri treet food hercegi családoknak, gazdag oroszoknak, vagy világot körbeutazó amerikaiaknak van oda rakva. Aki, ha éppen úgy tartaná kedve, az egész tetves pereputtyot megvehetné otthonra egy kis ungarise sültkolbászért, csülökért. Nekem meg jó otthon a Soproni sör, a sajtospárizsi és a távirányító, hogy lássam, milyen jól teljesítünk.

Hol lehet kapni finom lángost és palacsintát? Mondjuk jó lángos van itt nálunk szombatonként a piacon, de ezzel ki is fújt.

Legutóbb a Lakeside Weekenden ettünk Agárdon.. az is street foodos lángos volt...

Sose felejtem el, egyszer rég Szombathelyre vitt az utam Győrből. Az út mellett Üvegtigris névre keresztelt utánfutó-büfé, még a sráci is hasonlított Rudolf Péterre. Akkor nagyon olcsónak számított az ár, amiért olyan sajtos hot-dogot ettem, amivel jól is laktam. Volt benne vagy 10 deka sajt! Isteni finom, laktató, olcsó, szóval az egyik legjobb úti kaja élményem!