Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Ne drogozz a repülőn (se)...

Bogarászok mindenféle utazós csoportban, és az egyikben épp a repülés előtti estén olvastam az légi útitársak elemzéséről, miszerint volt aki különösen durva helyzetbe került: az egyik oldalán zabáltak, a másikon meg épp hánytak, aztán volt kényszeres, pörköltös, rántotthúsosszendvicses, hisztis, neveletlengyerekes, neveletlenszülős és a ki tudja még milyen képességekkel megáldott humanoid életformák felemlegetése. Jót vigyorogtam egyik-másik sztorin, magamban meg rálegyintettem, mert valahogy nekem mindig full unalmas repülőútjaim vannak. A legdurvább még a múlt században volt, amikor is egy orosz vadászpilótát kaptunk a TU134es utasgépre pilótának (aeroflot mond valamit valakinek?), és ő kifejezetten függőlegesen szeretett fel és leszállni is, meg is tapsolta mindenki az indulást meg az érkezést is. Azóta a legdurvább az volt, amikor mellém ültettek egy 10 évest Belgiumban, hogy vigyáznék-e rá, és egész úton a belga csokoládékat végre becsületesen ki tudtam elemezni egy szakértővel, forgatta is a szemét a mellettünk ülő rendesen. :)

Szóval tegnap éjjel erre Lisszabonból hazafelé említésre méltó utastársakat nyertem. A felszállás után közvetlen jobbra szendvicsezés indult, aztán a balunkon ülő zacskós gyorslevest kért a légilédiktől... hát a wizzair nem tudom mit árul a fedélzeten, de a három napja ázó kivert kutyának is jobb illata van.
1f603.png
:D A hatévesforma előttünk ülő gyerek csak kétszer sírt fel üvöltve álmában, csórikámat felébresztették mindig, aztán visszaájult, vele volt a legkevesebb gáz. A mögöttünk ülő krónikusan beszélgetni akart, végül hálistennek talált beszélgetőtársat és kielemezhették közösen a portugáliai élményeiket. Aki kettővel előttünk ült, olyan piaszagú volt, hogy szerintem aki előtte ült, simán ingyen bekarmolt a leszállásig. De a legcsúcsabb begyomirtózott "kislány" volt, aki nagytotálban nyomta a mérgezett egeret... Szóval a tünetek: kényszeres állandó jövés-menés a gépen, gyöngyöző homlok, füldugóban csapatós zene, ásványvizes palack többszöri töltögetése a rötyiben, táncolás az ülések között, merev tekintet, a táncok időnként lopakodó zombijárással fűszerezve. Az egyik naívabb utas elment szólni a személyzetnek, hogy nagyon rosszul lehet a kislány, és nem érti miért az a protokoll, hogy amíg nem szól az utas, hogy rosszul van, addig nem tehetnek érte semmit.... Végül leszálltunk, rászóltak a mérgezett egérre, hogy menjen vissza az üléshez és vegye fel a cipőjét. Mondjuk még ennyire éjszaka se repültem, ez lehet az alkonyzóna a gépeken.
1f603.png
  • Like
Reactions: 3 emberek

Hozzászólások

Mindenki másképp próbálja túlélni. :D Ezek a különböző stresszkezelési technikák a gépen:
- alkohol (felnőtteknél első helyen)
- kaja
- drog
- gyógyszer
- alvás (ha az előzők jól működnek, akkor ez gyorsan bekövetkezik)
- beszélgetés
- tévénézés (ha van ilyesmi lehetőség a gépen)
- zenehallgatás
- stb.

Gyanítom, hogy ezeket valamilyen intelligencia szerinti sorrendbe is lehetne helyezni, és az utolsó helyre kerülne az, amelyik legkevésbé zavarja az ember- és utastársakat.
 
A legidegesítőbb nekem az volt, amikor a New Yorkba tartó 10+ órás úton egy kisgyerekes család ült előttem, akik semmit nem hoztak magukkal, hogy lefoglalják a gyereket. Még egy nyamvadt színező sem volt náluk, nem csoda, hogy a gyerek végigüvöltötte az utat.

Tavaly Skóciából hazafelé elkeveredett a beszállókártyám, utolsó pillanatban értünk a géphez, de kártya nélkül nincs tovább. Nyomtatni persze sok-sok pénzért tudtak volna, amennyi még a bankkártyámon sem volt. Aztán kiderült, hogy egy nullát félrehallottam (még így is sok, de azért már vállalhatóbb), de ott helyben nem tudnak nyomtatni, mert már lezárták a gépet (és a beszállást). Rohanás át az irodába, ott nyomtatás, rohanás vissza, na jó, még beengednek. Ezekután a táskaellenőrzésnél becsipogott a táska drogtesztje, ott még eltököltünk pár percet, amíg átnézték. Végül feljutottunk a barátnőmmel a gépre, elhelyezkedtünk, fellélegeztünk.. amikor szóltak, hogy át kellene ülnünk máshova a súlykiegyenlítés végett. Nocsak, ennyit szedtünk volna fel egy hét Skócia alatt? De végül kiderült, hogy nem velünk volt a baj, hanem az új helyünkkel átellenben ült egy... khm.. igen telt hölgyemény.
A hazaút végig tele volt légörvényekkel, én élveztem a hullámvasutat, a barátnőm kevésbé... aztán végül mégis épségben hazaértünk.

Legközelebb elmesélem a müncheni utat is;)
 
Nana mondasz valamit, mert most olvastam egy tanulmányt is, hogy a drogproblémák nagy része a hibás stresszkezeléssel és a boldogságkereséssel van erős összefüggésben. Látok benne logikus magyarázatot. Birge, mi volt a müncheni úton? :)
 
A régi munkahelyemen történt, hogy egy üzleti partnerünk meginvitált két embert az Oktoberfestre Münchenbe, tárgyalni.
Szállást, repjegyet kapom, épelméjű ember nyilván nem mond nemet egy ilyen kérdésre.

Mielőtt tovább folytatnám a sztorit, fontos megemlíteni, hogy egy olyan helyen dolgoztam, ahol a legkisebb tévedést is komolyan vették, retorziók és sűrű szőnyegszélénállások járnak érte, sőt, alkalomadtán a fizetésünkből is levontak, ha pl. egy vesszőhibát találtak a publikált szövegekben.

Éppen ezért különösen mókás volt, amikor az utazás reggelén hajnalban felhívott kollégám és útitársam K, aki már megérkezett a reptérre, hogy ott tudatosuljon benne; a repülőjegyünk nem Münchenbe szól, hanem Berlinbe. Főnökünk elszúrta a vásárlást.
Hangsúlyoznám; ekkor olyan reggel fél hat körül volt, negyed hétkor indult a gépünk.

Nemtávirat motorjának hála hamar megérkeztünk mi is a helyszínre és az elkövetkezendő negyed-fél órában mást sem tettünk, mint végigjártuk a helyi légitársaságok irodáit, hogy megtudjuk; hogyan juthatnánk el mégis Münchenbe, hiszen partnereink ott várnak ránk?

De nem húzhattuk már tovább az időt, az utolsó felszólítások voltak a gépre: Hollywood-ot megszégyenítő jelenetekkel a becsekkolási határidő után még bekönyörögtük magunkat, majd lóhalálban rohantunk a terminálhoz, ahol már szinte a gép ajtaját csukták és még az utolsó pillanatban sikerült bejutni a repülő gyomrába.

A repülőn még okozott némi riadalmat, hogy telefonomat nem kikapcsolt, hanem repülőgépes módba állítottam, így pár perccel felszállás előtt megszólalt vészcsengőből, légiriadó-szirénából, ébresztőóra-hangból és kakaskukorékolásból álló ébresztő-egyvelegem (nehezen kelő fajta vagyok, na), de végül vöröslő arccal kikapcsoltam és az út hátralévő része eseménytelenül telt.

Röpke másfél óra múlva megérkeztünk Berlinbe, ezalatt a budapesti irodában döntöttek: partnerrel bájcsevej, ismerkedés ugrott, foglaltak nekünk szállodát, küldenek utánunk költőpénzt, érezzük magunkat jól - Berlinben.
Nekem mondjuk mindegy volt, hogy Berlin vagy München, egyik városban sem jártam még, kószálni szeretek, sört meg itt is adtak...

A teljes sztori itt: http://birge.blog.hu/2012/10/06/hogyan_nem_mentem_a_muncheni_oktoberfestre
 
Amikor Floridába mentünk felkészültem minden szarral, amiket különböző kisbabás blogokból szedtem össze, hogy lefoglaljam a gyerekeket (Lenke másfél, Lőrinc 3 éves volt).
Aztán felszálltunk a gépre, és szinte végig aludtak. Amikor nem, akkor kaptunk színezőt a sztyuviktól, meg plüss repülőt a zürichi járaton...
Amúgy a legnagyobb ötlet a Washi tape volt, azzal ragasztgattunk az ülés hátuljára különböző formákat, és le is lehet tépni úgy, hogy nem hagy nyomot.
 
De azért elszórakoztatják ők ott magukat... amikor Rómába mentünk, nagy volt a susmorgás, szerintem sorsolásos alapon választották ki, hogy aznap ki mutogassa el a biztonsági protokollt, és miközben a srác pantomimezett elöl, a többiek próbálták megröhögtetni a háttérből. Sikerrel. Mi is jót szórakoztunk:)
 
Insta360 Black Friday sale

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
967
Hozzászólások
14
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére