Tegnap csúnyán elkottáztam egy előzést, "vakon" mentem az előttem lévő motoros után*, és nem láttam, hogy amúgy jön szembe egy kocsi, méghozzá elég gyorsan.
Szerencsére semmilyen sérülés nem történt, gyorsan korrigáltam, picit megállt bennem az ütő, ennyivel megúsztam.
Az érdekes része inkább az agy, ami fantasztikus dolgokat képes vészhelyzetben csinálni.
Egy tizedmásodperc volt talán az egész, és ezalatt 3 dolog futott át a szürkeállományon, tökéletesen egyszerre.
Nem tudom, hogy a vezetéstechnikai tréningnek, vagy a sok évnyi küzdősportnak** köszönhetem, hogy a testem azonnal tette a dolgát, de örülök, hogy így alakult
*(igen, ez 100%ban az én hibám volt, de hát az vesse rám az első követ, aki soha nem nézett még be semmit.)
**Az edzéseken volt külön stressz-terápia, külön treníroztak arra, hogy vészhelyzetben ne fagyjunk le.
Szerencsére semmilyen sérülés nem történt, gyorsan korrigáltam, picit megállt bennem az ütő, ennyivel megúsztam.
Az érdekes része inkább az agy, ami fantasztikus dolgokat képes vészhelyzetben csinálni.
Egy tizedmásodperc volt talán az egész, és ezalatt 3 dolog futott át a szürkeállományon, tökéletesen egyszerre.
- Vége.
Akkor ez most ennyi volt, viszlát és kösz a halakat.
- Kármentés.
Várhatóan hova fogok frontálisan becsapódni a kocsiba, és merre kellene húzódnom, hogy egy kicsit kevésbé frontális legyen a dolog? - Megoldás.
Érdekes, hogy ez volt a legkevésbé tudatos gondolat, az ég áldja a reflexeimet: azonnal fékeztem, és visszasoroltam a saját sávomba, így végül semmilyen baj nem történt.
Nem tudom, hogy a vezetéstechnikai tréningnek, vagy a sok évnyi küzdősportnak** köszönhetem, hogy a testem azonnal tette a dolgát, de örülök, hogy így alakult
*(igen, ez 100%ban az én hibám volt, de hát az vesse rám az első követ, aki soha nem nézett még be semmit.)
**Az edzéseken volt külön stressz-terápia, külön treníroztak arra, hogy vészhelyzetben ne fagyjunk le.
