Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem nagyon bírom a kánikulát. Persze, ha már 38-40 fok van itthon is, nincs más választásom, valahogy el kell viselni. És még szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem a belvárosban lakom a sok aszfalt meg beton között, mert ott végképp végem lenne.
Sosem akartam medencét a kertbe, mert az az elméletem, hogy ha itthon túl jól érezzük magunkat, nem lesz kedvünk elmenni sehova. Persze azért néhányszor már próbálkoztunk, de az a sok macera, amivel egy rendes medence jár, nem nekünk való. És többek kötött a sok jövés-menés miatt sem.
Aztán a héten egy haver beállított egy leselejtezett medencével. Akitől hozta, azoknak már nem kell. Lehet, hogy építettek egy rendeset, vagy csak kinőtték a gyerekek. Elfogadtuk, de nem igazán gondoltuk, hogy használni is fogjuk, de akkor kitört a globális felmelegedés.
Szóval a napjaimat úgy tudtam elviselni itthon ezen a héten (míg a gyerekek a bölcsiben meg az oviban izzadtak), hogy időnként belemerültem a medencébe, majd vizes fürdőruhában ültem vissza a gép elé. Így már a házimunka sem tűnt olyan elviselhetetlenek. Teregetés közben barnultam is, aztán belecsobbantam a diófa alá a medencébe.