Naszóval, akárhonnan is nézem, visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz, és vele a 2009-es motorosszezon. Ezt többek között abból is lehet tudni, hogy múlt héten végre kicsaptuk a cimborákkal a paripákat az utakra, melynek folyományaként ma megejthettem 2009 elso motormosását (mert persze mi is akkor megyünk motorozni, amikor jól-esik...), és a km-számlálóra nézve eljött az ideje a következő kötelező szerviznek is.
Mióta a garancia lejárt, az ilyen apróságok miatt nem toporgok időpontért a márkaszervizek ügyfélkapcsolatokért felelős alkalmazottainál, e helyett csütörtökön odatelefonáltam egy tőlünk 10 percre lévő motorosboltba olaj meg olajszűrő ügyben. (Ez itt a reklám helye: vagy Repsol Sintetico-t, vagy Castrol ActEvo-t szoktam beleönteni, előbbit akkor, ha nem kapok az utóbbiból. A local Yamaha dealernél Repsolból mindig van polcon,tavaly azt kapott, de a Castrollal mintha finomabban működne a váltója. Idén végre találtam a városban egy boltot, ahol van Castrol is polcon.) Szűrőből pont 1db volt nekik, azt gyorsan el is rakattam, ma délelőtt kényelmesen átsétáltam, és megvettem mindent, ami kell. (Az 5 liter olajat meg a Hiflo szűrőt írd és mondd: 11ezer konvertibilis magyar fizetőeszközért, máskor az olajat magában nem kapom meg ennyiért... megérte a séta )
A motormosást szezon közben nem szoktam túlzásba vinni, ha esőt kapok, és összecsapdosom a jószágot, a látványosabb helyeken letakarítom, de mondjuk ilyen láncmosás fogkefével-Brigéciollal alaposságút 1szer követek el szezonban, egyszer meg a téli leállításkor. Most is így álltam neki, de azért látható a különbség a két állapot között
A sármentesítő projekt után, két, állandó jellegű tettestársammal nekifogtam az idei vérátömlesztésnek. Az egyik tettestárs, a kiskorú K. Anna, különös ismertetőjele, hogy mindenre teljesen nyitott, legjellemzőbb tartózkodási helye a motorblokk alatti terület.
A másik tettestárs a 17-es CroWa Fej, nevéből is látható, hogy ő az ész a csapatban Nagy tehetséggel nyitja fel áldozata hasüregét, melynek tartalmát azután K. Anna teszi magáévá.
A szakmunkára (úgy is, mint szűrő le- és felcsavarás) idén végre betársult egy olajszűrőleszedő tányér is. Ez utóbbi amúgy igen hatékonnyá teszi a dolgokat, eddig minden alkalommal szalagos leszedővel kínlódtam, ami azért volt nagyon jó, mert csak egyféleképpen fért el a kipufogó leömlők között, és egyszerre kb. 2 centit lehetett rajta mozdítani... na, ez a nem kevés ősz hajszálat és negyed óra pluszmunkát okozó művelet rövidült most kb. fél percnyire a leszedővel.
Naszóval, lecsöpögött a régi olaj, lejött a régi szűrő, felment az új (gumigyűrű is olajjal megkenve, kézzel ütközésik tekerve, onnan kb. 2 fordulattal rászorítva, ahogy illik).
Leeresztő csavar visszatéve, meghúzva, jöhet a friss olaj. Szép piros, de mondjuk, ami lejött, az se volt halál fekete, inkább sötétbarna, fémszemcse se látszik, egyelőre nyugodt lehetek a blokkban uralkodó állapotok felől.
5 liter olajból nem sok maradt, szépen elnyeli a vas, de ehhez már hozzászoktam az évek alatt
Miután mindent elrendeztem, még beindítottam kicsit a jószágot, nem nagyon, csak épp annyira, hogy a szivattyú felkapja a friss olajat, és eljuttassa, ahova kell.
Persze a szezonkezdést nem úszom meg ennyivel, vár még rám egy gyertyasor csere, meg egy riasztó beépítés, de azt majd legközelebb...