Nagycsütörtök délután, csörög a telefon. Barátném az, aki frissházas, építkezik, és viszi a hátán az egészet, mert ő az aki könnyebben mozdul, ő a vállalkozó. Már hónapok óta küzdenek nem csak az építkezéssel, egymással is, mert hiába kér segítséget, az nem akar érkezni... Ő jár ki mindenért, mert ő a mobilan mozduló vállalkozó, a férj pedig alkalmazottként dolgozik, de munka után se veszi a fáradtságot, hogy kimenjen és ránézzen a készülő otthonára, átvegyen terheket. Mintha a másik munkája nem lenne ugyanolyan értékű és ugyanúgy megterhelő... Mindig csak megbeszélték dolgokat, aztán nem változott semmi, de azért a közös vagyonról képződött eszmecsere... Két hete az asszony ment el a saját otthonából, rávágva férjurára az ajtót egy hosszas fárasztó lelkizés után, akinek hónapok után akkor esett le, hogy a baj, tényleg nagy... és elkezdett kijárni végre az építkezésre, részt venni a saját otthonának születésénél....
Végre elérem a telefont, felveszem. A hangja fakó, színtelen, több mint fáradt, lélektelen...
Leégett a tető, a frissen épült házon. Elfutja a szememet a könny, mert nem érdemelte meg ezt... Édesjóistenem segíts megtartani a fájdalmát, hogy segíthessek neki...
Nagypéntek reggel, viszem ki a kulcsot, mert jöttek hozzám betonozni. Mondom, hogy el kell mennem és itt hagynálak benneteket mert segíteni megyek fóliázni ami a tetőből megmaradt. Mi, hol maradt meg? A tető, nála, óbazmeg... Segítsünk...? Megköszönném. Nálam a betonozás ha csúszik, most nem gond... négyen megyünk ki.
Mire kiérünk, már a tetőn lóg, felmászok hozzá, siralmas a látvány. Megszenesedett gerendák, beszakadt födém, szétázott plafonok... a tető felén még cserép, de az egész kuka a falak tetejétől felfelé.... Beszakad alattam a kormos tetőléc ahogy adok fel néhány épen maradt cserepet... már csak a gerendákon lépdelünk. A srácok húzzák a fóliát.
Elsüti a viccet, hogy jó nagy háztűznézőt sikerült összehozni a mai bográcsolás helyett.... felröhögünk, majd folytatja, hogy idén kihagynám a locsolást is, mert a tűzoltók már megtették... a srácok még óvatosan elsütnek még neki egy-két poént, aztán látják, hogy mennyi az elég... megérkezik a férj is, barátjával, már heten egész szépen haladunk a fóliázással. Kimegyek a benzinkútra kajáért a srácoknak, szólnak kormos az arcom, letörlöm, aztán együtt leülünk eszegetünk. A férj és barátja nem ül közénk, arrébb ül le, a lány ingázik a két társaság között... odaviszem az innivalót, de nem vegyülnek véletlen se...
Mit csinálsz délután, kijössz a Minához betonozni? Múltkor jól állt neked az a tapétatépkedés.... Csodálkozom, akkor ma még nálam betonozunk? Elneveti magát, csak kapkodom a fejem, persze kijön, úgysincs nagyon mit csinálnia... Átmegyünk hozzám, útközben elcsípek egy sült császárost, bevásárolok, hogy legyen délutánra is kaja, meg felszedem Maci kutyát...
A fiúk nekiállnak a sóderdomb megrövidítésének, andalítóan énekel a betonkeverő... Nem bír magával tépni akarja a tapétát megint. Túlpörgött. Leáztatjuk a két négyzetmétrenyit ami még fent van, lehúzzuk, majd elviszem sétálni... Beszél közben, elkezd kifolyni belőle hogyan szólt a glettelős srác hogy füst van, hogy 10 perc alatt hogyan égett le a szeme láttára a tető, a tűzoltók hogy 5 percen belül ott voltak, hogyan oltottak, szedték le szépen a cserepet, hogy kértek elnézést, hogy mindent összevizeztek, és ő csak legyintett, hogy örülök hogy sikerült eloltani, hálás vagyok nektek azért ami megmaradt... Nem sír, csak mondja, mondja...hallgatom, néha átölelem, jobbat nem tudok...
Ülünk a hegyen, nagyokat fújtat... kezd lassulni végre... Visszasétálunk, a fiúk mondják éhesek, kéne hívni valami kaját, előveszem a sült császárt, falatozzák, és hívjuk a hamburgert, giroszost. Nem hozzák ki a hegyre, csak a betonúton az egyik sarokig, lesétálunk, a kutya örül hogy megint csavargunk.
Ül mellettem a padon ahol várjuk a kajafutárt, a fűzfa árnyékjában átlagos csajnak tűnik... Csodálom, hogy így bírja... Megérkezik a futár, mondjuk még 500 méterrel odébb kéne majd legközelebb menni, van út, beton is, ne aggódjék... Az idős szomszédasszonyom megállít, két túrós sütit a kezembe nyom...
Tűnődöm magamban... Hol veszett el a kultúránkban a gyengéd nő, akinek a dolga csak a gondoskodás... akinek nem kell házat építeni, mert ő az aki "otthon van". Hol csúsztak el szerepek, ideák, hol mosódtak el határok, hol borultak fel régi rendek. Nézem a fiúkat akik ma nagyot nőttek a szememben, hogy eljöttek segíteni, aztán még nálam is tolnak még egy kis betonozást... ők valahol még a régi rend szerint valók.
Miért hívják elő a nőkből a férfit, pont a társaik? Miért hagyják őket egyedül olyan feladatokkal ami nem az övék....? Miért vállalunk mi annyi mindent át, gondoskodásiból, hogy az erőn felül való...? Miért hagyjuk hogy átbillenjék a mérleg, és a másik végül elkönnyül mellettünk...?
Tűnődöm magamon, hogy hol vesztem el én, aki kimenekült az erdőszélre a civilizáció peremvidékére és a vaddisznót választottam szomszédomul...és így találva egy olyan szomszédságot, fogadtatva úgy, ahogy sosem sehol másutt, olyan kedvesen... Amikor már nem vártam semmit akkor lepett meg jóságokkal az ég. Talán ez a helyes hozzáállás? Nem várni semmit, csak örülni annak ami van, és szép csöndben tenni a dolgokat...
Hogy miért így alakult neki és nekem, már nem tudom. De bízom benne, hogy odafent az égi nagy rendező, kiderül majd, hogy megint jobban tudta....
...mi meg addig csak csináljuk a dolgunkat tovább...
Végre elérem a telefont, felveszem. A hangja fakó, színtelen, több mint fáradt, lélektelen...
Leégett a tető, a frissen épült házon. Elfutja a szememet a könny, mert nem érdemelte meg ezt... Édesjóistenem segíts megtartani a fájdalmát, hogy segíthessek neki...
Nagypéntek reggel, viszem ki a kulcsot, mert jöttek hozzám betonozni. Mondom, hogy el kell mennem és itt hagynálak benneteket mert segíteni megyek fóliázni ami a tetőből megmaradt. Mi, hol maradt meg? A tető, nála, óbazmeg... Segítsünk...? Megköszönném. Nálam a betonozás ha csúszik, most nem gond... négyen megyünk ki.
Mire kiérünk, már a tetőn lóg, felmászok hozzá, siralmas a látvány. Megszenesedett gerendák, beszakadt födém, szétázott plafonok... a tető felén még cserép, de az egész kuka a falak tetejétől felfelé.... Beszakad alattam a kormos tetőléc ahogy adok fel néhány épen maradt cserepet... már csak a gerendákon lépdelünk. A srácok húzzák a fóliát.
Elsüti a viccet, hogy jó nagy háztűznézőt sikerült összehozni a mai bográcsolás helyett.... felröhögünk, majd folytatja, hogy idén kihagynám a locsolást is, mert a tűzoltók már megtették... a srácok még óvatosan elsütnek még neki egy-két poént, aztán látják, hogy mennyi az elég... megérkezik a férj is, barátjával, már heten egész szépen haladunk a fóliázással. Kimegyek a benzinkútra kajáért a srácoknak, szólnak kormos az arcom, letörlöm, aztán együtt leülünk eszegetünk. A férj és barátja nem ül közénk, arrébb ül le, a lány ingázik a két társaság között... odaviszem az innivalót, de nem vegyülnek véletlen se...
Mit csinálsz délután, kijössz a Minához betonozni? Múltkor jól állt neked az a tapétatépkedés.... Csodálkozom, akkor ma még nálam betonozunk? Elneveti magát, csak kapkodom a fejem, persze kijön, úgysincs nagyon mit csinálnia... Átmegyünk hozzám, útközben elcsípek egy sült császárost, bevásárolok, hogy legyen délutánra is kaja, meg felszedem Maci kutyát...
A fiúk nekiállnak a sóderdomb megrövidítésének, andalítóan énekel a betonkeverő... Nem bír magával tépni akarja a tapétát megint. Túlpörgött. Leáztatjuk a két négyzetmétrenyit ami még fent van, lehúzzuk, majd elviszem sétálni... Beszél közben, elkezd kifolyni belőle hogyan szólt a glettelős srác hogy füst van, hogy 10 perc alatt hogyan égett le a szeme láttára a tető, a tűzoltók hogy 5 percen belül ott voltak, hogyan oltottak, szedték le szépen a cserepet, hogy kértek elnézést, hogy mindent összevizeztek, és ő csak legyintett, hogy örülök hogy sikerült eloltani, hálás vagyok nektek azért ami megmaradt... Nem sír, csak mondja, mondja...hallgatom, néha átölelem, jobbat nem tudok...
Ülünk a hegyen, nagyokat fújtat... kezd lassulni végre... Visszasétálunk, a fiúk mondják éhesek, kéne hívni valami kaját, előveszem a sült császárt, falatozzák, és hívjuk a hamburgert, giroszost. Nem hozzák ki a hegyre, csak a betonúton az egyik sarokig, lesétálunk, a kutya örül hogy megint csavargunk.
Ül mellettem a padon ahol várjuk a kajafutárt, a fűzfa árnyékjában átlagos csajnak tűnik... Csodálom, hogy így bírja... Megérkezik a futár, mondjuk még 500 méterrel odébb kéne majd legközelebb menni, van út, beton is, ne aggódjék... Az idős szomszédasszonyom megállít, két túrós sütit a kezembe nyom...
Tűnődöm magamban... Hol veszett el a kultúránkban a gyengéd nő, akinek a dolga csak a gondoskodás... akinek nem kell házat építeni, mert ő az aki "otthon van". Hol csúsztak el szerepek, ideák, hol mosódtak el határok, hol borultak fel régi rendek. Nézem a fiúkat akik ma nagyot nőttek a szememben, hogy eljöttek segíteni, aztán még nálam is tolnak még egy kis betonozást... ők valahol még a régi rend szerint valók.
Miért hívják elő a nőkből a férfit, pont a társaik? Miért hagyják őket egyedül olyan feladatokkal ami nem az övék....? Miért vállalunk mi annyi mindent át, gondoskodásiból, hogy az erőn felül való...? Miért hagyjuk hogy átbillenjék a mérleg, és a másik végül elkönnyül mellettünk...?
Tűnődöm magamon, hogy hol vesztem el én, aki kimenekült az erdőszélre a civilizáció peremvidékére és a vaddisznót választottam szomszédomul...és így találva egy olyan szomszédságot, fogadtatva úgy, ahogy sosem sehol másutt, olyan kedvesen... Amikor már nem vártam semmit akkor lepett meg jóságokkal az ég. Talán ez a helyes hozzáállás? Nem várni semmit, csak örülni annak ami van, és szép csöndben tenni a dolgokat...
Hogy miért így alakult neki és nekem, már nem tudom. De bízom benne, hogy odafent az égi nagy rendező, kiderül majd, hogy megint jobban tudta....
...mi meg addig csak csináljuk a dolgunkat tovább...
