Oké, most már merem így hívni. A név amúgy már menet közben is megfogalmazódott bennem, de nem mertem, még magamban sem így elnevezni a szombati karikát, mert hát a „mi jöhet még” kérdést a sors, vagy univerzum, vagy tudjukki hajlamos kihívásként értelmezni.
Szóval úgy kezdődött az egész, hogy beneveztünk ama bizonyos Bükki gurulásra, amit a motorozz.hu minden évben megszervez. Mrbirge tavaly is volt, neki bejött, azt mondta, hogy lassú ugyan, de így legalább a kanyarokban van idő játszani, kísérletezni, csiszolni a technikát, nincs rohanás. Oké, nézzük meg.
A túra reggelén erős másnapossággal ébredtem. Nem volt ez annyira meglepő, már vagy egy hete folyamatosan másnaposnak éreztem magam, pedig nem is ittam, valami gonoszdi betegségféleség bujkált bennem. (Nem, nem vagyok terhes.) Szóval kis szédülés, hányinger, fejfájás, már kezdtünk összemelegedni a dologgal. Egy „rendes” túrát nem biztos, hogy bevállaltam volna, de 60-70el poroszkálni, az nem tűnt akkora gáznak. Végülis mit nekem 400 km?
A reggel úgy kezdődött, hogy elaludtunk, de Mrbirgének hála – aki valamiért mindig azt füllenti nekem, hogy fél órával tovább tart majd az út és korábban kell elindulni – így is simán odaértünk. Parkoló, pacsi, ismerkedés, gyors kajavásárlás (már amennyire egyáltalán gondolni tudtam a kajára), majd indulandusz. Szóltak előre, hogy Gyöngyösön szét fogunk szakadni a lámpák miatt, de no para, Mátraakárhol lesz egy parkoló, ahol bevárjuk egymást. Be is álltunk az élbolyba, el is indultunk, de ahogy fogyott a település, úgy gyorsult kis csapatunk. Ami nem lett volna baj, ha a rend őrei nem kezdik el kiintegetni az első száguldozó motorost.. majd a másodikat… harmadikat… úgy 15 motorosnál már látszott az arcukon, hogy ezt nem gondolták át, és még mázlijuk volt, hogy szétszakadtunk, mert a csapat összesen úgy 200 vasat számlált, és ők csak az első brigádot fogták meg. A többiek ott húztak el mellettünk.
Szóval ellenőrzés, egyenként.
Nyugodt voltam, trafit nem láttam, a dörzi meg amúgy rendben van (pár hete még a gyári kipufogót is visszakapta), ám egyszer csak odajött az egyik szervező, hogy hány kilowattos a kicsike? És milyen jogsim van? Mert hogy a sportmotoros lányzót ott a sor végén megfogták, hogy nem kompatibilis a jogsija a járgányával, cserélni kellene vele. Hogy én, azt a b@szom nagy sportmotort? Ne aggódjak, csak a parkolóig kell vele menni, ott visszacserélhetjük. Bevallom, nem igazán mertem bevállalni, végül kiegyeztünk abban, hogy mrbirge viszi a sportmotort, én meg átülök az xt-re, abban már van némi tapasztalatom (ja, 1x mentem vele.)
Ez jó döntésnek bizonyult, mert a parkolóról kiderült, hogy a szerpentin túlvégén van: mrbirge nem mert lassan menni, mert 40 alatt szitált a motor, én nem mertem gyorsan menni, mert mégis csak idegen a vas, elvesztettük egymást, a telefonom meg bemondta az unalmast… volt némi kaland, mire mindenki meglett, a csaj állítólag az út szélén remegett a dörzin, hogy nem ér le a lába, és nem tud leszállni
Végül visszacseréltük a motorokat, és indulhattunk tovább.
Na innen már sima ügy, csak a gyomrom liftezik egy kicsit, de kit érdekel, várnak a szerpentinek! Csak szép, lassan, nyugisan, nem lesz itt gond.
Ahogy azt birge elképzelte… az élboly bátor tempóval indult neki a hegynek, és ahogy kanyarogtam jobbra-balra, és dőlt a horizont, úgy kezdtem egyre jobban szédülni, míg végül már csak csigatempóval, függőlegesben mertem belemenni az ívekbe, mert úgy legalább a motort meg tudtam még tartani. Elkezdtem elengedni a többieket, hadd menjenek, és Parádfürdőnél le is váltunk a csapatról… Hát ennyi volt nekünk idén a Nagy Bükki Túra.
Végül egyébként lassan, nyugisan, sok megállóval végigcsináltuk a túrát (az útvonalat enyhén módosítva), eközben az egyik megállónál kiugrott a DRZ kézvédője, a másiknál elszakadt a nadrágom, a harmadiknál lefagyott a GPS, aztán Lillafüred előtt megint integettek a rendőrök, hogy álljunk félre… de szerencsére ugyanazok voltak, ahogy levettük a bukósisakot, megismertek, és mondták, hogy menjünk tovább.
Hát így kapta a „mi jöhet még?” nevet a túra.
Végül 450 km lett a nap mérlege, ami a DRZ tangaülésén, az előző napi rúdtánctól meggyötörten, úgy, hogy ebből kb 300 kmen át szédültem, elég szép teljesítmény
Tanulság: másnaposan nem motorozunk.
Szóval úgy kezdődött az egész, hogy beneveztünk ama bizonyos Bükki gurulásra, amit a motorozz.hu minden évben megszervez. Mrbirge tavaly is volt, neki bejött, azt mondta, hogy lassú ugyan, de így legalább a kanyarokban van idő játszani, kísérletezni, csiszolni a technikát, nincs rohanás. Oké, nézzük meg.
A túra reggelén erős másnapossággal ébredtem. Nem volt ez annyira meglepő, már vagy egy hete folyamatosan másnaposnak éreztem magam, pedig nem is ittam, valami gonoszdi betegségféleség bujkált bennem. (Nem, nem vagyok terhes.) Szóval kis szédülés, hányinger, fejfájás, már kezdtünk összemelegedni a dologgal. Egy „rendes” túrát nem biztos, hogy bevállaltam volna, de 60-70el poroszkálni, az nem tűnt akkora gáznak. Végülis mit nekem 400 km?
A reggel úgy kezdődött, hogy elaludtunk, de Mrbirgének hála – aki valamiért mindig azt füllenti nekem, hogy fél órával tovább tart majd az út és korábban kell elindulni – így is simán odaértünk. Parkoló, pacsi, ismerkedés, gyors kajavásárlás (már amennyire egyáltalán gondolni tudtam a kajára), majd indulandusz. Szóltak előre, hogy Gyöngyösön szét fogunk szakadni a lámpák miatt, de no para, Mátraakárhol lesz egy parkoló, ahol bevárjuk egymást. Be is álltunk az élbolyba, el is indultunk, de ahogy fogyott a település, úgy gyorsult kis csapatunk. Ami nem lett volna baj, ha a rend őrei nem kezdik el kiintegetni az első száguldozó motorost.. majd a másodikat… harmadikat… úgy 15 motorosnál már látszott az arcukon, hogy ezt nem gondolták át, és még mázlijuk volt, hogy szétszakadtunk, mert a csapat összesen úgy 200 vasat számlált, és ők csak az első brigádot fogták meg. A többiek ott húztak el mellettünk.
Szóval ellenőrzés, egyenként.
Nyugodt voltam, trafit nem láttam, a dörzi meg amúgy rendben van (pár hete még a gyári kipufogót is visszakapta), ám egyszer csak odajött az egyik szervező, hogy hány kilowattos a kicsike? És milyen jogsim van? Mert hogy a sportmotoros lányzót ott a sor végén megfogták, hogy nem kompatibilis a jogsija a járgányával, cserélni kellene vele. Hogy én, azt a b@szom nagy sportmotort? Ne aggódjak, csak a parkolóig kell vele menni, ott visszacserélhetjük. Bevallom, nem igazán mertem bevállalni, végül kiegyeztünk abban, hogy mrbirge viszi a sportmotort, én meg átülök az xt-re, abban már van némi tapasztalatom (ja, 1x mentem vele.)
Ez jó döntésnek bizonyult, mert a parkolóról kiderült, hogy a szerpentin túlvégén van: mrbirge nem mert lassan menni, mert 40 alatt szitált a motor, én nem mertem gyorsan menni, mert mégis csak idegen a vas, elvesztettük egymást, a telefonom meg bemondta az unalmast… volt némi kaland, mire mindenki meglett, a csaj állítólag az út szélén remegett a dörzin, hogy nem ér le a lába, és nem tud leszállni
Végül visszacseréltük a motorokat, és indulhattunk tovább.
Na innen már sima ügy, csak a gyomrom liftezik egy kicsit, de kit érdekel, várnak a szerpentinek! Csak szép, lassan, nyugisan, nem lesz itt gond.
Ahogy azt birge elképzelte… az élboly bátor tempóval indult neki a hegynek, és ahogy kanyarogtam jobbra-balra, és dőlt a horizont, úgy kezdtem egyre jobban szédülni, míg végül már csak csigatempóval, függőlegesben mertem belemenni az ívekbe, mert úgy legalább a motort meg tudtam még tartani. Elkezdtem elengedni a többieket, hadd menjenek, és Parádfürdőnél le is váltunk a csapatról… Hát ennyi volt nekünk idén a Nagy Bükki Túra.
Végül egyébként lassan, nyugisan, sok megállóval végigcsináltuk a túrát (az útvonalat enyhén módosítva), eközben az egyik megállónál kiugrott a DRZ kézvédője, a másiknál elszakadt a nadrágom, a harmadiknál lefagyott a GPS, aztán Lillafüred előtt megint integettek a rendőrök, hogy álljunk félre… de szerencsére ugyanazok voltak, ahogy levettük a bukósisakot, megismertek, és mondták, hogy menjünk tovább.
Hát így kapta a „mi jöhet még?” nevet a túra.
Végül 450 km lett a nap mérlege, ami a DRZ tangaülésén, az előző napi rúdtánctól meggyötörten, úgy, hogy ebből kb 300 kmen át szédültem, elég szép teljesítmény
Tanulság: másnaposan nem motorozunk.
