Sokáig gondoltam úgy, hogy ha motorom már nem lehet, vagy nem olyan, amilyet szeretnék, elterelem a saját figyelmem egy másik olyan dologgal, ami érdekel, amiben örömömet lelem. Kicsi gyerekkoromtól nagyon rajongtam a sci-fiért, az első nagy filmélményem a témában az Űrszekerek: Csillagösvény (Star Trek: The Motion Picture) volt. A mánia 15-16 évesen hatalmasodott el, ekkor még kódolatlan volt a Sky1 angol csatorna, ahol az Űrszekerek: A következő generáció sorozat ment. Nagyon tetszett, életemben először (valószínűleg utoljára) sorozatfüggő lettem. Aztán sokáig ennyiben is maradt a dolog. Aztán jöttek a kalózul megszerzett mozifilmek, és pár évre rá egy kukoricakopzás: mire a kézi hajtású géppel ledörgettem a 3x6 zsákra való szemes kukoricát, volt idő pár dolgon töprengeni. Regényötletek születtek, mert úgy gondoltam, hogy az addig összeagyalt dolgokat tudományos esszében leírva nem sokakat fogok meg (a tudományos közönség végzettségem és anyagi, tudományos helyzetem miatt semmibe vesz), talán nagyobb célközönséget fogok meg, ha történetekbe öntöm az ötleteimet. Taláncsak megcsinálja végre valaki, mert én magam nem tudom (a motorokkal sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kéne, pedig p.csa összegből kivitelezhetőket tervezek eleve), és a világ megmentésében segíthetnének. Hát a feltételes mód az elég erősen jelen van.
Szóval kitaláltam egy történetet Béta Holdbázis címmel, és egy Star Trek-történetet, aminek A Múlt Árnyéka címet adtam. Tudtam, hogy közeleg a Star Trek 50. születésnapja 2016-ban (ez 2012 elején volt), és a jubileumra egy történetbe akartam összehozni az Enterprise-E, a Voyager és a Deep Space Nine legénységét, hajóit, a sorozatok és a mozifilmek minél több részletére utalni. Úgy képzeltem, hogy szép születésnapi ajándék lehetne egy ebből készült mozifilm, amiért talán pár dollár leesne, amiből ki tudnám egy régi adósságomat fizetni. A régi angoltanárom, szintén nagy trekker, vállalta, hogy ingyen lefordítja, cserébe felezni akartam vele. Elkezdtem kutatni a neten. Adatok, leírások, a szereplők személyisége, szóval sok minden. Rengeteg videót néztem meg a Youtube-on. A történet váza megvolt, és egy szerencsétlen dolog (kirúgtak a melóhelyemről, 7 hónap munkanélküliség következett) lehetőséget biztosított, hogy a történetem ne csak fejben legyen meg. 2013 elejére teljesen kész volt a történet. A Star Trek legjobb mozis hagyományait őrzi: óvatos humor, komoly mondanivaló, akció és filozofikus részek váltakozása. Elküldtem fordítani, úgy számoltam, elküldöm a fordítást Jonathan Frakes-nek, a 8., 9., 10. mozifilmek rendezőjének és szereplőjének, nem csinálnának-e belőle filmet. Egy kicsit szerettem volna a nevemet viszontlátni a mozivásznon: „Story by F. Csaba Tooth”.
Aztán a fordítás csak nem akart elkészülni. Közben egy filmgyárban dolgozó hölgy lányától megtudtam: a történettől a kész filmig 2 év legalább eltelik, ha nem küldik vissza az íróhoz átírásra a sztorit. 2015 végén végképp lemondtam a filmes álmaimról. Reméltem, hogy regényben megjelenhet határidőre. Hiába kértem szakvéleményt egy szakértő ismerősömtől, semmi válasz nem érkezett. Így jött el a nagy nap: 2016 szeptember 8-a, az első rész adásba kerülésének 50. évfordulója. Remény, pénz nélkül.
Aztán megtudtam valamit. Az USA-ban egy közel egymillió dolláros költségvetésű sorozatot (Star Trek: Axanar), amit rajongók csináltak és tényleg nagyon jónak ígérkezett a trailer alapján, betiltatott a CBS Studios, ami addigra megvette a Paramounttól az összes jogot. Pedig én semmi kivetnivalót nem találtam benne, igaz, nem vagyok amerikai jogász. Ekkor rájöttem, miért nem szabadott a regényemnek nyilvánosságra kerülni. Úgy megb.tak volna a köcsög jenki jogászok, hogy belefeketedtek volna még az ükunokáim is. Így lett teljesen fölösleges idő-és energiapocsékolás ennek a szerintem jó történetnek nemcsak a megírása, de még a kiagyalása is. Ugyanígy jártam az épített motorjaimmal is. Tulajdonképpen mindennel, amiben csak úgy szimplán az örömömet leltem. Valakin keresztül mondja már meg a Nagyfőnök nekem, miért érdemlem én ezt a sorsot?
Van benne egy rész, amikor Scotty újra az Enterprise-A fedélzetére lép. Az az a rész, amit még soha nem bírtam hangosan fölolvasni. Igen, azt képzeltem el, hogy én hogyan reagálnék, ha újra találkozhatnék Életem Pici Párjával (CZ 250 Sport) vagy Kicsi Szerkentyűvel (Simson S51B). Sokszor elolvasom azt a részt, ömlenek a könnyeim, mint Scottynak a regényben, és nem értem a sorsot…
Szóval kitaláltam egy történetet Béta Holdbázis címmel, és egy Star Trek-történetet, aminek A Múlt Árnyéka címet adtam. Tudtam, hogy közeleg a Star Trek 50. születésnapja 2016-ban (ez 2012 elején volt), és a jubileumra egy történetbe akartam összehozni az Enterprise-E, a Voyager és a Deep Space Nine legénységét, hajóit, a sorozatok és a mozifilmek minél több részletére utalni. Úgy képzeltem, hogy szép születésnapi ajándék lehetne egy ebből készült mozifilm, amiért talán pár dollár leesne, amiből ki tudnám egy régi adósságomat fizetni. A régi angoltanárom, szintén nagy trekker, vállalta, hogy ingyen lefordítja, cserébe felezni akartam vele. Elkezdtem kutatni a neten. Adatok, leírások, a szereplők személyisége, szóval sok minden. Rengeteg videót néztem meg a Youtube-on. A történet váza megvolt, és egy szerencsétlen dolog (kirúgtak a melóhelyemről, 7 hónap munkanélküliség következett) lehetőséget biztosított, hogy a történetem ne csak fejben legyen meg. 2013 elejére teljesen kész volt a történet. A Star Trek legjobb mozis hagyományait őrzi: óvatos humor, komoly mondanivaló, akció és filozofikus részek váltakozása. Elküldtem fordítani, úgy számoltam, elküldöm a fordítást Jonathan Frakes-nek, a 8., 9., 10. mozifilmek rendezőjének és szereplőjének, nem csinálnának-e belőle filmet. Egy kicsit szerettem volna a nevemet viszontlátni a mozivásznon: „Story by F. Csaba Tooth”.
Aztán a fordítás csak nem akart elkészülni. Közben egy filmgyárban dolgozó hölgy lányától megtudtam: a történettől a kész filmig 2 év legalább eltelik, ha nem küldik vissza az íróhoz átírásra a sztorit. 2015 végén végképp lemondtam a filmes álmaimról. Reméltem, hogy regényben megjelenhet határidőre. Hiába kértem szakvéleményt egy szakértő ismerősömtől, semmi válasz nem érkezett. Így jött el a nagy nap: 2016 szeptember 8-a, az első rész adásba kerülésének 50. évfordulója. Remény, pénz nélkül.
Aztán megtudtam valamit. Az USA-ban egy közel egymillió dolláros költségvetésű sorozatot (Star Trek: Axanar), amit rajongók csináltak és tényleg nagyon jónak ígérkezett a trailer alapján, betiltatott a CBS Studios, ami addigra megvette a Paramounttól az összes jogot. Pedig én semmi kivetnivalót nem találtam benne, igaz, nem vagyok amerikai jogász. Ekkor rájöttem, miért nem szabadott a regényemnek nyilvánosságra kerülni. Úgy megb.tak volna a köcsög jenki jogászok, hogy belefeketedtek volna még az ükunokáim is. Így lett teljesen fölösleges idő-és energiapocsékolás ennek a szerintem jó történetnek nemcsak a megírása, de még a kiagyalása is. Ugyanígy jártam az épített motorjaimmal is. Tulajdonképpen mindennel, amiben csak úgy szimplán az örömömet leltem. Valakin keresztül mondja már meg a Nagyfőnök nekem, miért érdemlem én ezt a sorsot?
Van benne egy rész, amikor Scotty újra az Enterprise-A fedélzetére lép. Az az a rész, amit még soha nem bírtam hangosan fölolvasni. Igen, azt képzeltem el, hogy én hogyan reagálnék, ha újra találkozhatnék Életem Pici Párjával (CZ 250 Sport) vagy Kicsi Szerkentyűvel (Simson S51B). Sokszor elolvasom azt a részt, ömlenek a könnyeim, mint Scottynak a regényben, és nem értem a sorsot…
