Anno 13-tól 18 éves koromig sportlövészkedtem, pisztolyos voltam. Nagyon szerettem, nyaralni se voltam hajlandó elmenni, hanem inkább edzőtáborba mentem. Imádtam a fegyvereket, hogy amikor a céltábla előttem van, nincs más, csak az összpontosítás, és elfelejthetek minden baromságot ami egyébként körülvesz. A hisztérikus, verekedős anyámat, a savanyúcukor mostohafateromat, de legfőképp a nagyképű diszkóköpcsésze osztálytársaimat és az életunt tanáraimat...
Szóval hetente kétszer négy órában megszűnt a külvilág és végre csinálhattam olyat, amit szerettem. Az edzőm olyan volt, mint a nagypapám, a fegyvermester meg mint egy vagány nagybácsi. A többi sportlövész gyerek jó fej volt, a többiek edzője is barátságos volt, jó kis közösség volt, barátságos banda. Nagyobb torzsalkodás sose volt, a gyerekek közti versengés kimerült abban, hogy az eredmények alapján ki kapja meg a klub jobb fegyvereit, extra izgalom meg az volt, hogy kinek mikor fogják a markolatot a kezére önteni a legújabb jó fogású klassz műgyantával. Meg hogy hoznak új irányzékokat és azt mikor próbálhatjuk majd ki. Jah, és hogy a rendőrök milyen új fegyvereket hoznak próbálni és melyiktől lehet majd mit elkunyerálni kipróbálásra. Gondolhatod, hogy 15 évesen egy Duble Eagle-el lőni amiből 3 volt az országban, azért akkoriban elég nagy szám volt... Majdnem kiugrott a kezemből az első lövésnél a 45-ös pisztoly, de a második-harmadiknál már eltaláltam legalább a táblát
Máig emlékszem az első jutalomfalatokra a tizesekért. Ercse Sanyi bácsi volt az edzőm, és szerzett Bécsből valami extra finom csokigolyókat. Aki lőtt egy tizest, kapott belőle egy golyót. Idővel aztán rendszeresen járt ki valami rokona és kartonszám hozta a csokibogyót, mert bizony az inspiráció működött... Szóval a leghúzósabb tinédzseréveket egy sportközösségben húztam ki, és a mai napig örömmel emlékszem vissza minden percre. A szomorúakra is, mert volt ott egy srác, aki nagyon tetszett, ő is pisztolyos volt. Mikor elkezdtünk barátkozni, pár hétre rá kiderült hogy rákos lett, és két hónap alatt elvitte a betegség... A decemberi prágai 3 napos edzőtáborra, ahol a prágai söröskorsóemelgetésen kívül más fegyvernemet nem is próbáltunk.... meg mindenki bevásárolt egy mogyórókrémnek tűnő klasszul kinéző üveges bigyót az egyik cseh élelmiszerboltban, aztán a szálláson derült ki, az egész banda számára, hogy az mustár....
Azt hiszem nagyon jó emberek voltak ott, és mondogatták a fölnőttek, hogy burokban élek, mekkora szerencséje van anyámnak, hogy nekem ez ilyen sokat jelent és nincs velem gond, nem kallódok. Imádtam a sportlövészetet, a bele tett sok örömteli energia pedig meghozta az eredményt: országos második, EB válogató, stb...
Nézem a Hosszú Katinka pályafutását és elképedek néhány hozzáírt kommenten a francbukon. Néhányan sajnálják, hogy olyan lett szerintük mint egy gép, hogy szerintük túl van hajszolva és mennyire gusztustalan az, hogy üzletet csináltak az úszásból... Miközben egy csodálatosan szívből mosolygó fiatal, erőtől sugárzó nőről beszélnek. Sajnálják, mert nem jár bulizni, és mennyire egysíkú az élete a medencétől a medencéig, és hogy a férje kihajtja a belét.... Elképesztő dumák. Hogy mennyire gusztustalan az élsport és az őket körülvevő gazdasági környezet és a rendszer és stb, hogy a dopping, hogy a stadionok, és már kezdődött is az orbángyurcsányolás, amikor inkább leiratkoztam a poszthoz tartozó értesítésekről... Persze én lettem már megint a hülye, hogy nem értem miért a Katinkát kell szidni, ha nekik a rendszerrel van bajuk... Hogy gusztustalan az élsport, mert megélhetési dolog lett belőle. Egyszerűen nem értették meg, hogy nekem nincs azzal bajom, hogy ez a szép fiatal pár valamit örömből, szenvedélyből tesz és abból mer megélni, márkát építeni rá. Hol ezzel a baj? Mindenki örül: aki nézi és aki csinálja is. Miért, hol ezzel a gond? Hogy nem aljasul le minden hétvégén hasoncsúszva a kocsmakőre és neki nem ez az életcélja? Hol zavarjon ez engem? Miért kéne neki úgy élnie, ahogy én gondolom? Mi közöm van hozzá, hogy hogy éljen, hogy sportoljon bárki? Mert burokban él, és nem látja az Életet. Az ő élete ilyen, ezt választotta, most mi ezzel a gond...? Egyáltalán mi az Élet? A hétvégi rendszeres fekvehányós bulizás? A kirándulások a kutyával, vagy anyuci kívánságainak lesése? Honnan tudjuk, hogy Katinka mikor kirándul? (mondjuk körbeúszta már a világot, szerintem elég jó kirándulások azok) Honnan tudjuk, hogy nem bandázik-e az úszó barátaival? Azért mert nem posztolja úton-útfélen a magánéletét, csak az eredményeket? Van közünk a többihez? A vasfegyelem, amit ő a sportba beletesz és a szívből jövő mosoly miért ne járhatna kéz a kézben? Mi ebben a megfoghatatlan, hogy a kemény meló után az eredmény örömmel jár...? Mert burokban él.... Tudjátok mennyire fasza jó dolog burokban élni? Az összes fájdalmában vonyító elmebeteg hangjából semmi se ér el hozzád
Burokban élni. Ma már értem mit jelent, akkoriban, amikor lövészetre jártam, üres volt ez a kifejezés. Benne éltem a burokban és nem volt más világ az én világomon kívül. Ma pedig tudatosan dolgozom azon, keményen, hogy az én burkom meglegyen. A fényhajlítóburok.
Mert a burokban összpontosítasz. Arra, ami a te dolgod. A célodra, a terveidre, a vágyaidra. Koncentrálsz, és teszel érte, nap mint nap. Idővel pedig jönnek az eredmények. Amikor pedig jönnek az eredmények, megerősödsz. Tudod mi az amire szükséged van, tudod mi az, ami alá nem adod. Tudod, hogy mikor nevetséges és mikor korrekt az együttműködési ajánlat. Tudod, hogy melyik hangra érdemes figyelni, és mi az, ami csak saját tehetetlen életének kínját próbálja üvölteni rád. De a burok megvéd...
A burokban az élettered teljes összkomfortja jelen van. Minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van, vagy előbb-utóbb megteremtődik benne. A burok a te világod. A külvilág zaja elcsöndesedik benne, a más dolga ott nincs jelen.
A burok megvéd. Mert ahol a figyelmed, ott az energiád.
Szóval hetente kétszer négy órában megszűnt a külvilág és végre csinálhattam olyat, amit szerettem. Az edzőm olyan volt, mint a nagypapám, a fegyvermester meg mint egy vagány nagybácsi. A többi sportlövész gyerek jó fej volt, a többiek edzője is barátságos volt, jó kis közösség volt, barátságos banda. Nagyobb torzsalkodás sose volt, a gyerekek közti versengés kimerült abban, hogy az eredmények alapján ki kapja meg a klub jobb fegyvereit, extra izgalom meg az volt, hogy kinek mikor fogják a markolatot a kezére önteni a legújabb jó fogású klassz műgyantával. Meg hogy hoznak új irányzékokat és azt mikor próbálhatjuk majd ki. Jah, és hogy a rendőrök milyen új fegyvereket hoznak próbálni és melyiktől lehet majd mit elkunyerálni kipróbálásra. Gondolhatod, hogy 15 évesen egy Duble Eagle-el lőni amiből 3 volt az országban, azért akkoriban elég nagy szám volt... Majdnem kiugrott a kezemből az első lövésnél a 45-ös pisztoly, de a második-harmadiknál már eltaláltam legalább a táblát
Máig emlékszem az első jutalomfalatokra a tizesekért. Ercse Sanyi bácsi volt az edzőm, és szerzett Bécsből valami extra finom csokigolyókat. Aki lőtt egy tizest, kapott belőle egy golyót. Idővel aztán rendszeresen járt ki valami rokona és kartonszám hozta a csokibogyót, mert bizony az inspiráció működött... Szóval a leghúzósabb tinédzseréveket egy sportközösségben húztam ki, és a mai napig örömmel emlékszem vissza minden percre. A szomorúakra is, mert volt ott egy srác, aki nagyon tetszett, ő is pisztolyos volt. Mikor elkezdtünk barátkozni, pár hétre rá kiderült hogy rákos lett, és két hónap alatt elvitte a betegség... A decemberi prágai 3 napos edzőtáborra, ahol a prágai söröskorsóemelgetésen kívül más fegyvernemet nem is próbáltunk.... meg mindenki bevásárolt egy mogyórókrémnek tűnő klasszul kinéző üveges bigyót az egyik cseh élelmiszerboltban, aztán a szálláson derült ki, az egész banda számára, hogy az mustár....
Azt hiszem nagyon jó emberek voltak ott, és mondogatták a fölnőttek, hogy burokban élek, mekkora szerencséje van anyámnak, hogy nekem ez ilyen sokat jelent és nincs velem gond, nem kallódok. Imádtam a sportlövészetet, a bele tett sok örömteli energia pedig meghozta az eredményt: országos második, EB válogató, stb...
Nézem a Hosszú Katinka pályafutását és elképedek néhány hozzáírt kommenten a francbukon. Néhányan sajnálják, hogy olyan lett szerintük mint egy gép, hogy szerintük túl van hajszolva és mennyire gusztustalan az, hogy üzletet csináltak az úszásból... Miközben egy csodálatosan szívből mosolygó fiatal, erőtől sugárzó nőről beszélnek. Sajnálják, mert nem jár bulizni, és mennyire egysíkú az élete a medencétől a medencéig, és hogy a férje kihajtja a belét.... Elképesztő dumák. Hogy mennyire gusztustalan az élsport és az őket körülvevő gazdasági környezet és a rendszer és stb, hogy a dopping, hogy a stadionok, és már kezdődött is az orbángyurcsányolás, amikor inkább leiratkoztam a poszthoz tartozó értesítésekről... Persze én lettem már megint a hülye, hogy nem értem miért a Katinkát kell szidni, ha nekik a rendszerrel van bajuk... Hogy gusztustalan az élsport, mert megélhetési dolog lett belőle. Egyszerűen nem értették meg, hogy nekem nincs azzal bajom, hogy ez a szép fiatal pár valamit örömből, szenvedélyből tesz és abból mer megélni, márkát építeni rá. Hol ezzel a baj? Mindenki örül: aki nézi és aki csinálja is. Miért, hol ezzel a gond? Hogy nem aljasul le minden hétvégén hasoncsúszva a kocsmakőre és neki nem ez az életcélja? Hol zavarjon ez engem? Miért kéne neki úgy élnie, ahogy én gondolom? Mi közöm van hozzá, hogy hogy éljen, hogy sportoljon bárki? Mert burokban él, és nem látja az Életet. Az ő élete ilyen, ezt választotta, most mi ezzel a gond...? Egyáltalán mi az Élet? A hétvégi rendszeres fekvehányós bulizás? A kirándulások a kutyával, vagy anyuci kívánságainak lesése? Honnan tudjuk, hogy Katinka mikor kirándul? (mondjuk körbeúszta már a világot, szerintem elég jó kirándulások azok) Honnan tudjuk, hogy nem bandázik-e az úszó barátaival? Azért mert nem posztolja úton-útfélen a magánéletét, csak az eredményeket? Van közünk a többihez? A vasfegyelem, amit ő a sportba beletesz és a szívből jövő mosoly miért ne járhatna kéz a kézben? Mi ebben a megfoghatatlan, hogy a kemény meló után az eredmény örömmel jár...? Mert burokban él.... Tudjátok mennyire fasza jó dolog burokban élni? Az összes fájdalmában vonyító elmebeteg hangjából semmi se ér el hozzád
Burokban élni. Ma már értem mit jelent, akkoriban, amikor lövészetre jártam, üres volt ez a kifejezés. Benne éltem a burokban és nem volt más világ az én világomon kívül. Ma pedig tudatosan dolgozom azon, keményen, hogy az én burkom meglegyen. A fényhajlítóburok.
Mert a burokban összpontosítasz. Arra, ami a te dolgod. A célodra, a terveidre, a vágyaidra. Koncentrálsz, és teszel érte, nap mint nap. Idővel pedig jönnek az eredmények. Amikor pedig jönnek az eredmények, megerősödsz. Tudod mi az amire szükséged van, tudod mi az, ami alá nem adod. Tudod, hogy mikor nevetséges és mikor korrekt az együttműködési ajánlat. Tudod, hogy melyik hangra érdemes figyelni, és mi az, ami csak saját tehetetlen életének kínját próbálja üvölteni rád. De a burok megvéd...
A burokban az élettered teljes összkomfortja jelen van. Minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van, vagy előbb-utóbb megteremtődik benne. A burok a te világod. A külvilág zaja elcsöndesedik benne, a más dolga ott nincs jelen.
A burok megvéd. Mert ahol a figyelmed, ott az energiád.