Ezen a héten nem fotóztam, mert nem történt semmi, úgyhogy most gyorsan lőttem pár képet. A hét nagy részét itthon töltöttem, mert most a nagyobbik gyermeknek van 40,4 fokos láza (a múlt héten a kicsi produkálta ugyanezt).
Rövid időket tudtam csak lopni, míg aludt vagy tévézett, hogy bármi mást csináljak. Mivel hétfőn jön a cseriti a kimarizott holmijaimért, igyekeztem a selejtezéssel végezni. Szerintem kijelenthetem, hogy a ruhákkal végeztem, így áttértem a cipőkre.
Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy rájöttem, a cipők válogatása sokkal nagyobb falat, mint a ruháké. Azt hiszem, nekem ez a csoport már az érzelmi kategóriát is súrolja. Sok cipőm van, sok van, amit nem hordok már, de eddig nem tudtam megválni tőlük, mert mindegyiknek története van, vagy valami emlékhez kapcsolódnak.
Arra is rájöttem, hogy annyi ember vagyok, ahányféle cipőm van, hiszen mindenféle hobbihoz, kalandhoz más-más lábbelire van szükség. Most azt nem tudom még eldönteni, hogy vajon kevesebb leszek attól, ha megválok tőlük, de ez a gondolat már előre elszomorít.
Bár a heti fotóblog a hét legjellemzőbb képéről szól elvileg, most úgy döntöttem, hogy a teljesség igénye nélkül megemlékezek néhány cipőmről, és megosztom az emlékeket, amik eszembe jutnak (csak 10 képet enged feltölteni, úgyhogy megúsztátok, hogy az összesről írjak.
Ezt a bakancsot másodikos gimnazista koromban vettem Csehszlovákiában. Volt egy osztálytársnőm, akinek 42-es lába volt, és itthon nem kapott magára nőies körömcipőt, ezért szerveztünk egy shoppingolós vonattúrát, ha jól emlékszem Pozsonyba.
Mindenki bevásárolt, minden nagyon olcsó volt. Én még abroncsos hátizsákot is vettem. Hazafelé a vonaton pedig nagyon izgultunk, hogy nehogy a vámosok kiszúrják a sok új cuccot, és elvegyék tőlünk őket. Főleg Regina izgult, mert egész szemrevaló 42-es topánkákat sikerült zsákmányolnia.
Azért kicsit szégyellem magam, hogy anno ilyen sárosan vágtam be a szekrény aljába. 15 éve tuti nem volt a lábamon ez a darab. Amúgy manapság, amikor minden cipő 3 deka, indokolatlan tárolni egy olyan bakancsot, aminek darabja 2 kiló.
Hát ez?!
Szintén Csehszlovákiából (akkor már Szlovákia volt). Ez a kopácski nevű focicipő vagy mi. Akkor vettem, amikor sziklát másztam a modusos kollégáimmal. Akkoriban még nem lehetett rendes mászócipőt venni, vagy ha igen, az horror drága volt, így a mászók ilyet használtak. Valaki kitalálta, hogy pont megfelel a célnak, elég olcsó is, csak le kellett vágni róla stoplikat pengével.
Ezt a néptánc cipőt akkor vettem, mikor a férjem kitalálta, hogy járjunk táncházba. Nagyon lelkesnek látszott, én meg nagyon megörültem, mert imádok táncolni. Mindig is szerettem volna egy néptánc cipőt, úgyhogy kaptam az alkalmon.
A vége az lett, hogy egyszer elmentünk a táncházba, és a férjem közölte, hogy ez a tanár béna, mert nem mutogatja el úgy a lépéseket, hogy egy földi halandó is megértse, és én biztos valami ufó vagyok, hogy azonnal le tudom másolni, amit csinál. Hiába, a rutin meg az évek...
(Bocs, nem volt érkezésem még egyszer fotózni, úgyhogy érjétek be ezzel a homályos képpel!)
Igen, ez egy gumi szandi. Ezt is egy alkalomra vettem. Anno ezerkilencszázkilencvenvalahányban volt egy Acid party az Újhegyi uszodában. Mivel ott fürdőruhában kellett lenni, a saját magam által varrt, pöttyös, ujjatlan, rövid szárú dresszhez (pont olyan volt, mint azoknak a régi cirkuszosoknak) kellett valami hozzá illő cipő. Ez eredetileg átlátszó volt, és ezüst csillámok voltak benne.
Nem tudom, viszont akarnám-e látni magamat most abban a szerkóban.
Gumicsizma, ami már nem olyan nagy divat, mint pár éve, amikor Anyu hozta nekem ezt Amerikából. Talán kétszer volt rajtam. Mindig is nagyon tetszett, de rá kellett jönnöm, hogy a gumicsizma teljesen használhatatlan darab. A talpa kényelmetlen és vékony, ha hideg van, fázik benne a lábam, ha meleg, akkor meg izzad, nem hajlik a bokám, most pedig már ki is száradt a gumija, valami lakkréteg pereg le róla, és amit látszik, itt-ott be is van sárgulva. Szerintem kuka.
Amikor ide költöztem a "kertvárosba", nagyon élveztem, hogy pár utcányira ott a mező. Oda jártam ki futni a kutyákkal. Eleinte megtette egy Merrel terepfutó cipő (ami még mindig megvan), de amikor az elkezdett szétszakadni, úgy döntöttem, megérdemlek egy rendes futócipőt.
Közben elkezdték építeni a nullást, a kutyák megöregedtek, én meg anyai örömök elé néztem, úgyhogy a futócipő is parlagon hever azóta.
Ezt a csizmát @Fiona-tól kaptam. Egyszer volt rajtam a 2011-es naptárfotózáson, aztán tavaly, amikor a farsangi buliban Agneta voltam az Abbából, lefújtam ezüstre. Azt már nem bírta olyan jól, a buli végére (pontosabban két óra múlva, mikor hazajöttünk a gyerekekhez) a hajlatoknál lepergett róla a műbőr.
Most rátaláltam a padláson, és nem tudom eldönteni, hogy vajon már akkor is el volt törve a talpa, vagy ezt február óta csinálta unalmában.
Ez a cipő egyike azoknak a lábbeliknek, amit hirtelen felindulásból, figyelmetlenül rendeltem meg az internetről. 9-es amerikai méret, nekem meg 39-es európai a lábam. Amúgy életben is bombán néz ki, nem csak a webáruház fotóján. Csipkés tornacipő. Olyan jó lenne, ha jó lenne. Nem jó valakinek?
A másik ilyen mellékattintásom ez a Martens bakancs volt, csak ez sokkal drágább.
Ez is egy félig szerencsétlen online rendelés eredménye. Merrel női biciklis cipő. Ugyanakkora méret hivatalosan, mint az összes többi Merrelem, mégsem jó rám, kicsi a lábamra. Azt hiszem, teszek vele még egy próbát és elviszem a cipészhez, hátha tud tágítani egy fél számot rajta.
Nemrég kiselejteztem egy fehér, bőr balett gyakorló cipőt. Csak azért nem fájdítottam vele tovább a szívem, mert azóta vettem újat.
Annak idején, úgy 18 éves koromban a saját lábamra készítette egy cipész valahol a Rákóczi tér környékén, ha jól emlékszem. Borzasztó kényelmetlen volt, de nagyon büszke voltam magamra, hogy nekem van ilyenem, és használom is.
Ezt az újat öt évvel ezelőtt vettem, mikor újra elszántam magam, és beiratkoztam egy kezdő felnőtt balett tanfolyamra. A tanfolyam díjában benne volt a gyakorlócipő is. A jó hír az, hogy újabb 4 év kihagyás után december közepétől újra nyüstölöm majd. Már alig várom.
Természetesen ez nem az összes cipőm, és ebből nem mindet fogom most eladományozni. Ott vannak még a motoros bakancsok, a nyári papucsok, balerinák és szandik, a lángnyelves Sendra csizmám, ami szintén ezer éve volt rajtam utoljára, és akkor még nem beszéltem a görkoriról, a sícipőről meg jégkoriról sem.
Komolyan mondom, ha a cipőim mesélni tudnának, könyvet írhatnának.
Rövid időket tudtam csak lopni, míg aludt vagy tévézett, hogy bármi mást csináljak. Mivel hétfőn jön a cseriti a kimarizott holmijaimért, igyekeztem a selejtezéssel végezni. Szerintem kijelenthetem, hogy a ruhákkal végeztem, így áttértem a cipőkre.
Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy rájöttem, a cipők válogatása sokkal nagyobb falat, mint a ruháké. Azt hiszem, nekem ez a csoport már az érzelmi kategóriát is súrolja. Sok cipőm van, sok van, amit nem hordok már, de eddig nem tudtam megválni tőlük, mert mindegyiknek története van, vagy valami emlékhez kapcsolódnak.
Arra is rájöttem, hogy annyi ember vagyok, ahányféle cipőm van, hiszen mindenféle hobbihoz, kalandhoz más-más lábbelire van szükség. Most azt nem tudom még eldönteni, hogy vajon kevesebb leszek attól, ha megválok tőlük, de ez a gondolat már előre elszomorít.
Bár a heti fotóblog a hét legjellemzőbb képéről szól elvileg, most úgy döntöttem, hogy a teljesség igénye nélkül megemlékezek néhány cipőmről, és megosztom az emlékeket, amik eszembe jutnak (csak 10 képet enged feltölteni, úgyhogy megúsztátok, hogy az összesről írjak.
Ezt a bakancsot másodikos gimnazista koromban vettem Csehszlovákiában. Volt egy osztálytársnőm, akinek 42-es lába volt, és itthon nem kapott magára nőies körömcipőt, ezért szerveztünk egy shoppingolós vonattúrát, ha jól emlékszem Pozsonyba.
Mindenki bevásárolt, minden nagyon olcsó volt. Én még abroncsos hátizsákot is vettem. Hazafelé a vonaton pedig nagyon izgultunk, hogy nehogy a vámosok kiszúrják a sok új cuccot, és elvegyék tőlünk őket. Főleg Regina izgult, mert egész szemrevaló 42-es topánkákat sikerült zsákmányolnia.
Azért kicsit szégyellem magam, hogy anno ilyen sárosan vágtam be a szekrény aljába. 15 éve tuti nem volt a lábamon ez a darab. Amúgy manapság, amikor minden cipő 3 deka, indokolatlan tárolni egy olyan bakancsot, aminek darabja 2 kiló.
Hát ez?!
Szintén Csehszlovákiából (akkor már Szlovákia volt). Ez a kopácski nevű focicipő vagy mi. Akkor vettem, amikor sziklát másztam a modusos kollégáimmal. Akkoriban még nem lehetett rendes mászócipőt venni, vagy ha igen, az horror drága volt, így a mászók ilyet használtak. Valaki kitalálta, hogy pont megfelel a célnak, elég olcsó is, csak le kellett vágni róla stoplikat pengével.
Ezt a néptánc cipőt akkor vettem, mikor a férjem kitalálta, hogy járjunk táncházba. Nagyon lelkesnek látszott, én meg nagyon megörültem, mert imádok táncolni. Mindig is szerettem volna egy néptánc cipőt, úgyhogy kaptam az alkalmon.
A vége az lett, hogy egyszer elmentünk a táncházba, és a férjem közölte, hogy ez a tanár béna, mert nem mutogatja el úgy a lépéseket, hogy egy földi halandó is megértse, és én biztos valami ufó vagyok, hogy azonnal le tudom másolni, amit csinál. Hiába, a rutin meg az évek...
(Bocs, nem volt érkezésem még egyszer fotózni, úgyhogy érjétek be ezzel a homályos képpel!)
Igen, ez egy gumi szandi. Ezt is egy alkalomra vettem. Anno ezerkilencszázkilencvenvalahányban volt egy Acid party az Újhegyi uszodában. Mivel ott fürdőruhában kellett lenni, a saját magam által varrt, pöttyös, ujjatlan, rövid szárú dresszhez (pont olyan volt, mint azoknak a régi cirkuszosoknak) kellett valami hozzá illő cipő. Ez eredetileg átlátszó volt, és ezüst csillámok voltak benne.
Nem tudom, viszont akarnám-e látni magamat most abban a szerkóban.
Gumicsizma, ami már nem olyan nagy divat, mint pár éve, amikor Anyu hozta nekem ezt Amerikából. Talán kétszer volt rajtam. Mindig is nagyon tetszett, de rá kellett jönnöm, hogy a gumicsizma teljesen használhatatlan darab. A talpa kényelmetlen és vékony, ha hideg van, fázik benne a lábam, ha meleg, akkor meg izzad, nem hajlik a bokám, most pedig már ki is száradt a gumija, valami lakkréteg pereg le róla, és amit látszik, itt-ott be is van sárgulva. Szerintem kuka.
Amikor ide költöztem a "kertvárosba", nagyon élveztem, hogy pár utcányira ott a mező. Oda jártam ki futni a kutyákkal. Eleinte megtette egy Merrel terepfutó cipő (ami még mindig megvan), de amikor az elkezdett szétszakadni, úgy döntöttem, megérdemlek egy rendes futócipőt.
Közben elkezdték építeni a nullást, a kutyák megöregedtek, én meg anyai örömök elé néztem, úgyhogy a futócipő is parlagon hever azóta.
Ezt a csizmát @Fiona-tól kaptam. Egyszer volt rajtam a 2011-es naptárfotózáson, aztán tavaly, amikor a farsangi buliban Agneta voltam az Abbából, lefújtam ezüstre. Azt már nem bírta olyan jól, a buli végére (pontosabban két óra múlva, mikor hazajöttünk a gyerekekhez) a hajlatoknál lepergett róla a műbőr.
Most rátaláltam a padláson, és nem tudom eldönteni, hogy vajon már akkor is el volt törve a talpa, vagy ezt február óta csinálta unalmában.
Ez a cipő egyike azoknak a lábbeliknek, amit hirtelen felindulásból, figyelmetlenül rendeltem meg az internetről. 9-es amerikai méret, nekem meg 39-es európai a lábam. Amúgy életben is bombán néz ki, nem csak a webáruház fotóján. Csipkés tornacipő. Olyan jó lenne, ha jó lenne. Nem jó valakinek?
A másik ilyen mellékattintásom ez a Martens bakancs volt, csak ez sokkal drágább.
Ez is egy félig szerencsétlen online rendelés eredménye. Merrel női biciklis cipő. Ugyanakkora méret hivatalosan, mint az összes többi Merrelem, mégsem jó rám, kicsi a lábamra. Azt hiszem, teszek vele még egy próbát és elviszem a cipészhez, hátha tud tágítani egy fél számot rajta.
Nemrég kiselejteztem egy fehér, bőr balett gyakorló cipőt. Csak azért nem fájdítottam vele tovább a szívem, mert azóta vettem újat.
Annak idején, úgy 18 éves koromban a saját lábamra készítette egy cipész valahol a Rákóczi tér környékén, ha jól emlékszem. Borzasztó kényelmetlen volt, de nagyon büszke voltam magamra, hogy nekem van ilyenem, és használom is.
Ezt az újat öt évvel ezelőtt vettem, mikor újra elszántam magam, és beiratkoztam egy kezdő felnőtt balett tanfolyamra. A tanfolyam díjában benne volt a gyakorlócipő is. A jó hír az, hogy újabb 4 év kihagyás után december közepétől újra nyüstölöm majd. Már alig várom.
*****
Természetesen ez nem az összes cipőm, és ebből nem mindet fogom most eladományozni. Ott vannak még a motoros bakancsok, a nyári papucsok, balerinák és szandik, a lángnyelves Sendra csizmám, ami szintén ezer éve volt rajtam utoljára, és akkor még nem beszéltem a görkoriról, a sícipőről meg jégkoriról sem.
Komolyan mondom, ha a cipőim mesélni tudnának, könyvet írhatnának.
