Az e-mail címemre rendszeresen kapom a cikkeket: "Hogyan lett XY-ból motoros?" Ez is jó, de szerintem hasznos lenne a fordított történetet is megismerni: ki hogyan és miért HAGYTA ABBA? Legalább ugyanannyit segítene elkerülni a csapdákat, buktatókat. Számtalan példát láttam már: föllelkesült a motorok iránt (nem kevés közreműködésemmel
), építtetett velem egyet, aztán eladta, betolta a sufni végébe és ott rohadt el, vagy mittudomén. Volt olyan, akinek a derekával adódtak olyan egészségügyi problémák, ami miatt egy idő után még a kocsiba se tudott beszállni, nemhogy motorozni. Vagy külföldre költözött, és szakértő kezek híján nem merte kivinni a szociból épített vasat. Ezeket megértem. De sok mást sokkal nehezebben. Komoly choppere volt, lerobbant az asszony, ő egyedül inkább nem. Furcsálltam, de ez még OK. Öregnek érzi magát, nehéz a 3 mázsás túravas, OK, megértem. De olyanokat végképp nehezen, hogy szétszéledt a társaság a családok miatt, ő meg egyedül nem hajlandó. Család lett, kocsi kellett, el kellett adnia a motort.
Mondjuk az én indokom is külső szemlélő számára elég gyenge lábakon áll. Nincs olyan vas a Földön, ami tudna annyit nyújtani, hogy megérje kibírni, amit kapok miatta. De bennem állandóan ott motoszkál a kisördög, és sundán-bundán, de szerét ejtem egy-két óvatos próbálkozásnak, pl. VerSzimó, aki hamarosan kész lesz (töltöm majd a fotókat!). Utána jön a vágott vázas Babetta chopper, és beszereztem egy 125-ös Sport CZ-t is, amit még ráérek felújítani meg átépíteni, mert ki van vonva a forgalomból. (Azt akkor, ha már nem lesz, aki baxogasson érte megállás nélkül.) Most a hivatalos egy S51-es Simson, küzdök vele mint Vikidál a Himnusszal, de most a tankmosás után talán jó lesz. Mégse érzem magam igazán motorosnak, mert nincs az, hogy tele van a faxom, szevasztok, majd jövök. És ez nagyon hiányzik.
Németh Peti barátom mondta egyszer, hogy mindenki motoros, aki motorosként gondolkozik. Nem akarom újra földobni az ezerszer lerágott csontot, hogy ki a motoros meg ki nem. Én csak azt mondom: a végéből többet lehet okulni, mint a kezdetéből. Mit gondoltok erről?
), építtetett velem egyet, aztán eladta, betolta a sufni végébe és ott rohadt el, vagy mittudomén. Volt olyan, akinek a derekával adódtak olyan egészségügyi problémák, ami miatt egy idő után még a kocsiba se tudott beszállni, nemhogy motorozni. Vagy külföldre költözött, és szakértő kezek híján nem merte kivinni a szociból épített vasat. Ezeket megértem. De sok mást sokkal nehezebben. Komoly choppere volt, lerobbant az asszony, ő egyedül inkább nem. Furcsálltam, de ez még OK. Öregnek érzi magát, nehéz a 3 mázsás túravas, OK, megértem. De olyanokat végképp nehezen, hogy szétszéledt a társaság a családok miatt, ő meg egyedül nem hajlandó. Család lett, kocsi kellett, el kellett adnia a motort.Mondjuk az én indokom is külső szemlélő számára elég gyenge lábakon áll. Nincs olyan vas a Földön, ami tudna annyit nyújtani, hogy megérje kibírni, amit kapok miatta. De bennem állandóan ott motoszkál a kisördög, és sundán-bundán, de szerét ejtem egy-két óvatos próbálkozásnak, pl. VerSzimó, aki hamarosan kész lesz (töltöm majd a fotókat!). Utána jön a vágott vázas Babetta chopper, és beszereztem egy 125-ös Sport CZ-t is, amit még ráérek felújítani meg átépíteni, mert ki van vonva a forgalomból. (Azt akkor, ha már nem lesz, aki baxogasson érte megállás nélkül.) Most a hivatalos egy S51-es Simson, küzdök vele mint Vikidál a Himnusszal, de most a tankmosás után talán jó lesz. Mégse érzem magam igazán motorosnak, mert nincs az, hogy tele van a faxom, szevasztok, majd jövök. És ez nagyon hiányzik.
Németh Peti barátom mondta egyszer, hogy mindenki motoros, aki motorosként gondolkozik. Nem akarom újra földobni az ezerszer lerágott csontot, hogy ki a motoros meg ki nem. Én csak azt mondom: a végéből többet lehet okulni, mint a kezdetéből. Mit gondoltok erről?
