Dél Olaszország a végletek világa. Az észak-olaszok utálják a délolaszokat, koszos népségnek tartják őket. Különösen Nápoly miatt. Nápoly az maga az őrület, de azért a délolasz világ nem csak maga a pokol, csináltak ezek belőle Dolce Vitát. Részletezem is.
Úgy néz ki a dolog, hogy leszállás közben keresed a város feletti iskolakörön bámészkodva a repteret, majd amikor meglátod a zsebkendőnyi placcot a városban (!), már döccen is a gép alattad, satuféket nyom a pilóta, hallod ahogy visítanak a gumik és már a pálya szélén vagy, zavarnak ki a gépből. 50 métert nem gyalogolsz a géptől és már kívül vagy a buszmegállóban. Első érzés az, hogy nah, ilyen gyorsan még sosem hagytam el repteret, haladósban nyomják itt a tutit az biztos... És tényleg.
A pálmafák a reptéri parkolóban kellemes meglepik, majd az Alibuszon folytatódnak a meglepetések. A buszon száz foggal vigyorogva szélesen gesztikulálva magyaráz olaszul a sofőr, hogy igen, a Garibaldira is megy, szálljál csak fel nyugodtan. Tényleg, a reptértől a kikötőig van direkt erre ez az Alibusz járat. Szóval a dugó ordenáré, a piros lámpa az van, de minek, csak akkor érvényes, ha a rendőr is ott áll a közelben. Akkor viszont a gyalogosok is, mindenki szépen kivárja a sorát. De ha nincs rendőr a közelben, akkor a buszsofőr ledudálja a villamos haját, hogy haladjon már és ne pöszmörögjön. Aztán a szembejövő kollégával leáll trécselni fél percre az út közepén. Mögötte is nyomják erre persze a dudát. Egyébként folyamatosan dudálnak, köszönésiből, anyázásiból, halaggyámáriból, csak úgy, be nem látható kanyar előtt (ez hasznos, de tényleg), jókedvből, meg még ki tudja miért. Valami tetszik: duda, ha valami nem: duda. Aztán mennek tovább vigyorogva, néha magyaráznak szélesen gesztikulálva, oszt megy minden tovább. Olyan 9 és fél 10 körül kezdenek dudálni, egészen este 8-ig egészen kitartóan nyomkodnak, aztán ahogy csillapodik a forgalom, már nem tülkölnek annyit.
Az alapvető közlekedési morálról annyit, hogy szarozás nincs, mindenki halad, de aki bámészkodik vagy belassul azt ledudálják. És ha menet közben be kell ugrani a közeli boltba és nincs parkolóhely, simán az út közepén hagyják a kocsit. Dudálnak rá. De nincs szarozás, berohanás-kirohanás, és mindenki megy tovább. A gyalogosok ugyanígy gátlástalanul lelépnek bárhol és bármikor bármerrefele, viszont minden autós mocskosul figyel, és hiába tűnik első körben kollektív ámokfutásnak a közlekedésük, valahogy mégis minden halad, nincsenek azok a gusztustalan lépésben se haladó dugók, mint amik nálunk vannak. Folyamatosan bizseregnek én úgy mondanám. Nem láttunk egy koccanást, elütést sem, viszont épp autó sehol se volt. A szűk sikátorokban is mennek teljesen gátlástalanul, a kiálló falrészletek, állványozások se zavarják őket. Az utcán mozgó minden autó meghúzva, néhány tükörtelenül. Az egyik különösen lezúzott autót lefotóztam a gazdájával együtt, a tükör helyén 6-8 duda figyelt csokorban
Nem zavarta a sofőrt a dolog, még vigyorgott is a fotózáson. Igyekeznek menet közben a legkisebb helyre is beférni az elsőség megnyerése végett, a közben lehulló műanyag, vagy karistolódó karosszéria nem ügy. A parkolást kézifék nélkül érdemes végrehajtani, mert 3 sorban is képesek parkolni az utca egyik oldalán és folyamatosan tologatják egymást ezért. Tényleg bárhol kiesik alóluk az autó, kicsit megkaffogják egymást, de azért türelmesen megvárják ahogy a másik sietve intézi a dolgát és mindenki halad tovább. Érdekes látni, ahogy a pörgés és az ejráérés találkozik: a menetrend minden járműre esetleges: ha lemaradsz a jegyváltásról mert elkéstél, tök szívesen megvárnak ha látják hogy csinálod és integetsz vadul, odarohansz hogy elinduljatok, majd befut utánad közvetlen a mamma és mondja hogy a férje mindjárt jön, csak lemaradt a csomagokkal... persze megvárjátok őt is, és elindultok. Néha kimarad egy járat, ez nem kelt megbotránkozást, hát valami közbejött, majd haladunk tovább...
Az biztos, hogy ha kocsival lenne arrafelé dolgom, Nápoly határában valahol leraknám a jószágot.... Robogóból ordenáré mennyiség van, motorból szintúgy, direkt felfestve nekik parkolók. Jah, a járda is sok helyen csak festve van, nincs padka, hanem közvetlen az aszfalton mész, és suhannak el 5 centire melletted. Az, hogy ketten vagy hárman ülnek a motoron, teljesen természetes, 12-13 évesek is már kettesével robognak tova. A család úgy utazik, hogy lábtartón egy gyerek, anya-apa között az ülésen meg még egy (rendszerint a kisebb), és így négyen is elférnek egy izmosabb robeszen.
Nápoly és Sorrento között egy hév-szerű keskeny nyomtávú vasút közlekedik, na az maga a fesztiválmenyország. A járművek és megállók szarrágrafitizve és minimum 30 évesek, félóránként járnak útba ejtve Pompeit és a Vezuvot. Néhányszor kellett vele közlekedjünk, az alábbi tapasztalatokat szereztük: csurig töltve emberrel a járat, egyszer az egyik felordít a vagon közepén, elkezd jajveszéleni, majd leborul imádkozni üvöltve, mire az egyik ülő aszonyság ad neki egy kis aprót és a zajongó rögtön elcsendesedik. Háláját egy pár új zoknival is kifejezi, majd a következő megállónál átszáll a másik részébe a vashernyónak... Aztán két megállóval odébb felszállt egy 3 fős zenész banda, marha jó talpalávalót nyomva. Ők is koldusok voltak, a negyedik szám után a dobos körbejárt az andalító lassú szám közben. Ővelük többször is találkoztunk, mikor milyen hangulatuk volt, olyan zenét játszottak. De jót.
Kaller nincs a kisvasúton, úgy oldották meg a nagyobb pályaudvarokon is a dolgot, hogy kapuk vannak, amik a felszállás előtt beengednek a peronra, ha van jegyed, azt lekezelve. A jegy egy mágnesszalagos papírkártya. Viszont a kisebb állomásokon a vasutasok trükkösek ám, és a rendszer meg vastagon kijátszható. Szóval előtted a német turista visszacserélteti a jegyét más irányba, a vasutasnéni sztornózza is a kártyát, lekezeli, majd neked eladja ugyanazt a kártyát nyugodt lélekkel. Hiába mutatod neki, hogy ez nem biztos hogy jó lesz, mert ott a kezelés nyoma, de integet hogy jó az, és olcsóbb is pár euróval a jegyed, mit erőszakoskodsz, meg nem érted, mutogatja hogy minden ok. Aztán rájösz, hogy a jegykezelő kapu nyitva van hagyva, és épp nem működik. Nahááát....ezek a véletlenek. Innentől kezdve elgondolkodol, hogy vajon a kapu tudja-e hogy te meddig fogsz utazni? És ha csak két megállóra veszed a jegyed, de 22-t mész majd vele, akkor mi lesz? Becsületkasszás a dolog, az van no kérem.
Nápoly nagy kínja a sok migráns. Konkrétan nappal, ha kimész a Garibaldi pályaudvar könyékére, 10 emberből 9 fekete. Negroid, afrikai vagy valami távolkeleti sötétbőrű: pakisztáni, indiai, mindenféle náció, csak nem olasz. Kétnaponta jár éjjel is a kukásautó és a szemétszedő brigádok, de elkeserítőek az állapotok. A reggel még tisztaszép utca, délután kettőre bokáig áll a szemétben. Nápoly tényleg küzd azért hogy ne legyen mocsos, de amit a migránsok művelnek az utcán, igénytelenségben az fullgáz. A migrácsok csoportosan lepedőre terítve árulnak mindenfélét: konkrétan amit a szelektívből húzott elő két perce, azt is: tornacipőt, rozzant bizsut, akármit. Csoportosan ácsorognak egész nap, és félelmetesek. Utánad szólnak, úgy megbámulnak, ami felér egy zaklatással, a füledhez közel hajolva miákolnak, a füledbe sugdosnak ki tudja miket elhaladtodban (valószínűleg jobb hogy nem értettem), olyan közel mennek el melletted, hogy a kezedhez, akármidhez hozzáérhessenek... félelmetes na. Aztán Elisabet, a szállásadó mondta, hogy nem szabad rájuk nézni, nem szabad a szemükbe nézni, mert azt bátorításnak veszik. Másnap merev tekintettel, átnézve rajtuk nagyságrendekkel békésebben tudtunk végigmenni az utcán. Konkrétan vonulni kell, mert olyanok mint a kutyák, ha a szemükbe nézel, megvadulnak....Elképesztően félelmetes mennyire ösztönnépség... Komolyan, Nápoly küzd ezzel az ordenáré kosszal amit ezek csinálnak nekik. Ott élnek az utcán, seftelnek, molesztálnak, lelaknak és szétbarmolnak minden utcabútort, összeszemetelnek mindent. Kétnaponta megy a szemétszedés éjszakánként, reggel 6-ra takarítóbrigátok szedik össze a széthajigált szemetet és nem látszik délutánra ebből semmi. Nápoly köszöni neked Angela. Angela, fogadd be őket te, a saját otthonodba, majd aztán ha integráltad őket a családodba, majd utána beszélgetünk. Neeeem, nem lehet diplomás, azt a fajtát kell befogadd amelyik olvasni se tud, és a kukából adja el a tornacsukát. Na azzal integráljál.
De azért Nápolynak van szép része is, az az igazi olasz. Ahol este kiülnek beszélgetni a kávézóknál, és megy a dolce víta. A város dombosabb részén, a régi vár környékén még tiszták a negyedek, ott még van abból a délolasz életérzésből. A régi falakra felfutó virágzó növények, hangulatos pizzériák, kávézók hangulata este feledhetetlen... Azt mondják, a Vezuv tanította meg őket erre. Hogy élni kell az életet, jól és édesen, semmiért nem szabad idegeskedni, csak haladni kell és csinálni a dolgokat, közben élvezve az életet. Mert sosem tudhatod, hogy mikor tör ki a vulkán, és meddig tartanak a békés hétköznapok...
Dolce Vita, édes élet.
Úgy néz ki a dolog, hogy leszállás közben keresed a város feletti iskolakörön bámészkodva a repteret, majd amikor meglátod a zsebkendőnyi placcot a városban (!), már döccen is a gép alattad, satuféket nyom a pilóta, hallod ahogy visítanak a gumik és már a pálya szélén vagy, zavarnak ki a gépből. 50 métert nem gyalogolsz a géptől és már kívül vagy a buszmegállóban. Első érzés az, hogy nah, ilyen gyorsan még sosem hagytam el repteret, haladósban nyomják itt a tutit az biztos... És tényleg.
A pálmafák a reptéri parkolóban kellemes meglepik, majd az Alibuszon folytatódnak a meglepetések. A buszon száz foggal vigyorogva szélesen gesztikulálva magyaráz olaszul a sofőr, hogy igen, a Garibaldira is megy, szálljál csak fel nyugodtan. Tényleg, a reptértől a kikötőig van direkt erre ez az Alibusz járat. Szóval a dugó ordenáré, a piros lámpa az van, de minek, csak akkor érvényes, ha a rendőr is ott áll a közelben. Akkor viszont a gyalogosok is, mindenki szépen kivárja a sorát. De ha nincs rendőr a közelben, akkor a buszsofőr ledudálja a villamos haját, hogy haladjon már és ne pöszmörögjön. Aztán a szembejövő kollégával leáll trécselni fél percre az út közepén. Mögötte is nyomják erre persze a dudát. Egyébként folyamatosan dudálnak, köszönésiből, anyázásiból, halaggyámáriból, csak úgy, be nem látható kanyar előtt (ez hasznos, de tényleg), jókedvből, meg még ki tudja miért. Valami tetszik: duda, ha valami nem: duda. Aztán mennek tovább vigyorogva, néha magyaráznak szélesen gesztikulálva, oszt megy minden tovább. Olyan 9 és fél 10 körül kezdenek dudálni, egészen este 8-ig egészen kitartóan nyomkodnak, aztán ahogy csillapodik a forgalom, már nem tülkölnek annyit.
Az alapvető közlekedési morálról annyit, hogy szarozás nincs, mindenki halad, de aki bámészkodik vagy belassul azt ledudálják. És ha menet közben be kell ugrani a közeli boltba és nincs parkolóhely, simán az út közepén hagyják a kocsit. Dudálnak rá. De nincs szarozás, berohanás-kirohanás, és mindenki megy tovább. A gyalogosok ugyanígy gátlástalanul lelépnek bárhol és bármikor bármerrefele, viszont minden autós mocskosul figyel, és hiába tűnik első körben kollektív ámokfutásnak a közlekedésük, valahogy mégis minden halad, nincsenek azok a gusztustalan lépésben se haladó dugók, mint amik nálunk vannak. Folyamatosan bizseregnek én úgy mondanám. Nem láttunk egy koccanást, elütést sem, viszont épp autó sehol se volt. A szűk sikátorokban is mennek teljesen gátlástalanul, a kiálló falrészletek, állványozások se zavarják őket. Az utcán mozgó minden autó meghúzva, néhány tükörtelenül. Az egyik különösen lezúzott autót lefotóztam a gazdájával együtt, a tükör helyén 6-8 duda figyelt csokorban
Nem zavarta a sofőrt a dolog, még vigyorgott is a fotózáson. Igyekeznek menet közben a legkisebb helyre is beférni az elsőség megnyerése végett, a közben lehulló műanyag, vagy karistolódó karosszéria nem ügy. A parkolást kézifék nélkül érdemes végrehajtani, mert 3 sorban is képesek parkolni az utca egyik oldalán és folyamatosan tologatják egymást ezért. Tényleg bárhol kiesik alóluk az autó, kicsit megkaffogják egymást, de azért türelmesen megvárják ahogy a másik sietve intézi a dolgát és mindenki halad tovább. Érdekes látni, ahogy a pörgés és az ejráérés találkozik: a menetrend minden járműre esetleges: ha lemaradsz a jegyváltásról mert elkéstél, tök szívesen megvárnak ha látják hogy csinálod és integetsz vadul, odarohansz hogy elinduljatok, majd befut utánad közvetlen a mamma és mondja hogy a férje mindjárt jön, csak lemaradt a csomagokkal... persze megvárjátok őt is, és elindultok. Néha kimarad egy járat, ez nem kelt megbotránkozást, hát valami közbejött, majd haladunk tovább...Az biztos, hogy ha kocsival lenne arrafelé dolgom, Nápoly határában valahol leraknám a jószágot....
Robogóból ordenáré mennyiség van, motorból szintúgy, direkt felfestve nekik parkolók. Jah, a járda is sok helyen csak festve van, nincs padka, hanem közvetlen az aszfalton mész, és suhannak el 5 centire melletted. Az, hogy ketten vagy hárman ülnek a motoron, teljesen természetes, 12-13 évesek is már kettesével robognak tova. A család úgy utazik, hogy lábtartón egy gyerek, anya-apa között az ülésen meg még egy (rendszerint a kisebb), és így négyen is elférnek egy izmosabb robeszen.Nápoly és Sorrento között egy hév-szerű keskeny nyomtávú vasút közlekedik, na az maga a fesztiválmenyország. A járművek és megállók szarrágrafitizve és minimum 30 évesek, félóránként járnak útba ejtve Pompeit és a Vezuvot. Néhányszor kellett vele közlekedjünk, az alábbi tapasztalatokat szereztük: csurig töltve emberrel a járat, egyszer az egyik felordít a vagon közepén, elkezd jajveszéleni, majd leborul imádkozni üvöltve, mire az egyik ülő aszonyság ad neki egy kis aprót és a zajongó rögtön elcsendesedik. Háláját egy pár új zoknival is kifejezi, majd a következő megállónál átszáll a másik részébe a vashernyónak... Aztán két megállóval odébb felszállt egy 3 fős zenész banda, marha jó talpalávalót nyomva. Ők is koldusok voltak, a negyedik szám után a dobos körbejárt az andalító lassú szám közben. Ővelük többször is találkoztunk, mikor milyen hangulatuk volt, olyan zenét játszottak. De jót.
Kaller nincs a kisvasúton, úgy oldották meg a nagyobb pályaudvarokon is a dolgot, hogy kapuk vannak, amik a felszállás előtt beengednek a peronra, ha van jegyed, azt lekezelve. A jegy egy mágnesszalagos papírkártya. Viszont a kisebb állomásokon a vasutasok trükkösek ám, és a rendszer meg vastagon kijátszható. Szóval előtted a német turista visszacserélteti a jegyét más irányba, a vasutasnéni sztornózza is a kártyát, lekezeli, majd neked eladja ugyanazt a kártyát nyugodt lélekkel. Hiába mutatod neki, hogy ez nem biztos hogy jó lesz, mert ott a kezelés nyoma, de integet hogy jó az, és olcsóbb is pár euróval a jegyed, mit erőszakoskodsz, meg nem érted, mutogatja hogy minden ok. Aztán rájösz, hogy a jegykezelő kapu nyitva van hagyva, és épp nem működik. Nahááát....ezek a véletlenek. Innentől kezdve elgondolkodol, hogy vajon a kapu tudja-e hogy te meddig fogsz utazni? És ha csak két megállóra veszed a jegyed, de 22-t mész majd vele, akkor mi lesz? Becsületkasszás a dolog, az van no kérem.
Nápoly nagy kínja a sok migráns. Konkrétan nappal, ha kimész a Garibaldi pályaudvar könyékére, 10 emberből 9 fekete. Negroid, afrikai vagy valami távolkeleti sötétbőrű: pakisztáni, indiai, mindenféle náció, csak nem olasz. Kétnaponta jár éjjel is a kukásautó és a szemétszedő brigádok, de elkeserítőek az állapotok. A reggel még tisztaszép utca, délután kettőre bokáig áll a szemétben. Nápoly tényleg küzd azért hogy ne legyen mocsos, de amit a migránsok művelnek az utcán, igénytelenségben az fullgáz. A migrácsok csoportosan lepedőre terítve árulnak mindenfélét: konkrétan amit a szelektívből húzott elő két perce, azt is: tornacipőt, rozzant bizsut, akármit. Csoportosan ácsorognak egész nap, és félelmetesek. Utánad szólnak, úgy megbámulnak, ami felér egy zaklatással, a füledhez közel hajolva miákolnak, a füledbe sugdosnak ki tudja miket elhaladtodban (valószínűleg jobb hogy nem értettem), olyan közel mennek el melletted, hogy a kezedhez, akármidhez hozzáérhessenek... félelmetes na. Aztán Elisabet, a szállásadó mondta, hogy nem szabad rájuk nézni, nem szabad a szemükbe nézni, mert azt bátorításnak veszik. Másnap merev tekintettel, átnézve rajtuk nagyságrendekkel békésebben tudtunk végigmenni az utcán. Konkrétan vonulni kell, mert olyanok mint a kutyák, ha a szemükbe nézel, megvadulnak....Elképesztően félelmetes mennyire ösztönnépség... Komolyan, Nápoly küzd ezzel az ordenáré kosszal amit ezek csinálnak nekik. Ott élnek az utcán, seftelnek, molesztálnak, lelaknak és szétbarmolnak minden utcabútort, összeszemetelnek mindent. Kétnaponta megy a szemétszedés éjszakánként, reggel 6-ra takarítóbrigátok szedik össze a széthajigált szemetet és nem látszik délutánra ebből semmi. Nápoly köszöni neked Angela. Angela, fogadd be őket te, a saját otthonodba, majd aztán ha integráltad őket a családodba, majd utána beszélgetünk. Neeeem, nem lehet diplomás, azt a fajtát kell befogadd amelyik olvasni se tud, és a kukából adja el a tornacsukát. Na azzal integráljál.
De azért Nápolynak van szép része is, az az igazi olasz. Ahol este kiülnek beszélgetni a kávézóknál, és megy a dolce víta. A város dombosabb részén, a régi vár környékén még tiszták a negyedek, ott még van abból a délolasz életérzésből. A régi falakra felfutó virágzó növények, hangulatos pizzériák, kávézók hangulata este feledhetetlen... Azt mondják, a Vezuv tanította meg őket erre. Hogy élni kell az életet, jól és édesen, semmiért nem szabad idegeskedni, csak haladni kell és csinálni a dolgokat, közben élvezve az életet. Mert sosem tudhatod, hogy mikor tör ki a vulkán, és meddig tartanak a békés hétköznapok...
Dolce Vita, édes élet.
