Szombaton jöttünk haza Tatabányáról a teljesítménytúráról, és hát megálltunk egy benzinkúton koffeinnel feltöltekezni, hogy a 30 km séta után el ne aludjunk hazafelé a motoron. Ekkor elhúzott mellettünk egy csomó nagyvas - ha jól tippelem, a Harley szezonnyitó, de NaNa majd megerősít, vagy cáfol.
Kényelmesen befejeztük az energiaitalt, megettük a csokit, felcihelődtünk, és elindultunk - kb. 10 percen belül utolértük őket, és beálltunk szépen a sor végére. Oké, lehet, hogy nem volt szép tőlünk belepofátlankodni más motorostúrájába, de eleinte poénnak tűnt.
Ám csakhamar eluntuk a 60 km/órás tempót, és elkezdtük szépen kielőzni a sort. No nem egyszerre - sokan is voltak, meg szembeforgalom is volt - szóval előztünk pár motort, aztán visszasoroltunk közéjük. Megint előztünk, megint visszasoroltunk.
Oké, ez talán továbbra sem volt szép, de nem is nagyon volt más választásunk. Viszont valahányszor beálltunk a sorba, mindig pánikot keltettünk, mert újra kellett rendezni a farkasfogat, nem bírta ki a csapat, hogy pár másodpercig, amíg újra előzni tudunk, addig ne szép szabályosan vonuljanak.
Aztán az egyik előzésnél úgy alakult, hogy kedves motorostársunk a böszme Harleyn ülve nem engedett vissza. Sőt, rám is húzta a kormányt, nehogy már én bepofátlankodjak még egyszer a sorukba!
A gond csak az volt, hogy a szembesávban, ahol haladtam, piszokul jött szembe egy kocsi.
Az volt a mázlim, hogy egy kis Suzuki volt, nem egy nagy kamion, mert motorostársunk nem gondolta meg magát, így ott ragadtam a szembesávban - szerencsére a kocsi elfért mellettem...
Mondanám, hogy szegény, éppen nem vett észre, miért nem figyelünk egymásra, ejnyebejnye, de nem. Ez tök szándékos volt.
Hát ennyit számítunk egymásnak motorosok? Akkor miért nyafogunk, hogy a közlekedés többi résztvevője nem figyel oda ránk?
Kényelmesen befejeztük az energiaitalt, megettük a csokit, felcihelődtünk, és elindultunk - kb. 10 percen belül utolértük őket, és beálltunk szépen a sor végére. Oké, lehet, hogy nem volt szép tőlünk belepofátlankodni más motorostúrájába, de eleinte poénnak tűnt.
Ám csakhamar eluntuk a 60 km/órás tempót, és elkezdtük szépen kielőzni a sort. No nem egyszerre - sokan is voltak, meg szembeforgalom is volt - szóval előztünk pár motort, aztán visszasoroltunk közéjük. Megint előztünk, megint visszasoroltunk.
Oké, ez talán továbbra sem volt szép, de nem is nagyon volt más választásunk. Viszont valahányszor beálltunk a sorba, mindig pánikot keltettünk, mert újra kellett rendezni a farkasfogat, nem bírta ki a csapat, hogy pár másodpercig, amíg újra előzni tudunk, addig ne szép szabályosan vonuljanak.
Aztán az egyik előzésnél úgy alakult, hogy kedves motorostársunk a böszme Harleyn ülve nem engedett vissza. Sőt, rám is húzta a kormányt, nehogy már én bepofátlankodjak még egyszer a sorukba!
A gond csak az volt, hogy a szembesávban, ahol haladtam, piszokul jött szembe egy kocsi.
Az volt a mázlim, hogy egy kis Suzuki volt, nem egy nagy kamion, mert motorostársunk nem gondolta meg magát, így ott ragadtam a szembesávban - szerencsére a kocsi elfért mellettem...
Mondanám, hogy szegény, éppen nem vett észre, miért nem figyelünk egymásra, ejnyebejnye, de nem. Ez tök szándékos volt.
Hát ennyit számítunk egymásnak motorosok? Akkor miért nyafogunk, hogy a közlekedés többi résztvevője nem figyel oda ránk?
