Mindig sok ismerősöm volt, és általában a memóriámmal sincs baj. Viszont már jó pár éve rájöttem, hogy a memóriám képeket rögzít, illetve képekhez kapcsolja később a további információkat.
A motorosokkal volt eddig a legkevesebb probléma. A sok, mások által egyformának titulált, bőrdzsekis, hosszú hajú, szakállas bikert hiba nélkül megismertem mindig bármilyen körülmények között. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tudtam a nevüket, hanem azt is, hogy ki melyik klubba tartozik, vagy milyen motorja van.
Aztán egy pár éve divat lett a rövid haj motoros körökben is. Vagy csak megöregedtek a motorosok és kihullott a hajuk, vagy megőszültek és ezért döntöttek a rövid haj mellett, ki tudja. Az biztos, hogy nálam aki rövid hajú, valahogy kiesik a pixisből, és nem ismerem fel többet. Vagy legalábbis nagyon nehezen... mondjuk ha ott a motorja.
Anno, mikor aerobic oktató voltam, feltűnt, hogy azokat a lányokat, akik rendszeresen járnak hozzám, hetente többször is órára, más helyszínen (pl. a postán), más ruhában (normál utcai, nem sportruházat
) nem ismerem meg. Pontosabban megismerem, látom, tudom, hogy ismerjük egymást, csak az nem ugrik be hirtelen, hogy honnan.
Hétvégén az óvodai nyílt napon rám köszönt egy anyuka. Tudtam, hogy ismerem, találkoztunk már valahol, de hol, de hol... és akkor szerencsémre odaszaladt hozzá a kisfia, és rögtön képbe kerültem. Durva. Ő volt Erik anyukája a Sün Balázsból, és azt sem tudom, hogy mi a neve...
Aztán elmentünk a Gigamachine Diner megnyitójára, és a régi rocker arcok, a motoros csajok és pasik babakocsit tologatva, vagy a kezükben kisgyerekkel beszélgettek. Több gyerek volt, mint motor, legalábbis a délutáni matiné előadáson, amikor mi ott voltunk.
Belegondoltam, hogy itt vagyok rövid, szőke hajjal, motor és motoros ruha nélkül két pici gyerekkel, és csodálkozom, hogy alig ismernek meg? Még jó, hogy ott volt velem a férjem, akit viszont mindenki felismert.
A motorosokkal volt eddig a legkevesebb probléma. A sok, mások által egyformának titulált, bőrdzsekis, hosszú hajú, szakállas bikert hiba nélkül megismertem mindig bármilyen körülmények között. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tudtam a nevüket, hanem azt is, hogy ki melyik klubba tartozik, vagy milyen motorja van.
Aztán egy pár éve divat lett a rövid haj motoros körökben is. Vagy csak megöregedtek a motorosok és kihullott a hajuk, vagy megőszültek és ezért döntöttek a rövid haj mellett, ki tudja. Az biztos, hogy nálam aki rövid hajú, valahogy kiesik a pixisből, és nem ismerem fel többet. Vagy legalábbis nagyon nehezen... mondjuk ha ott a motorja.
Anno, mikor aerobic oktató voltam, feltűnt, hogy azokat a lányokat, akik rendszeresen járnak hozzám, hetente többször is órára, más helyszínen (pl. a postán), más ruhában (normál utcai, nem sportruházat
) nem ismerem meg. Pontosabban megismerem, látom, tudom, hogy ismerjük egymást, csak az nem ugrik be hirtelen, hogy honnan.Hétvégén az óvodai nyílt napon rám köszönt egy anyuka. Tudtam, hogy ismerem, találkoztunk már valahol, de hol, de hol... és akkor szerencsémre odaszaladt hozzá a kisfia, és rögtön képbe kerültem. Durva. Ő volt Erik anyukája a Sün Balázsból, és azt sem tudom, hogy mi a neve...
Aztán elmentünk a Gigamachine Diner megnyitójára, és a régi rocker arcok, a motoros csajok és pasik babakocsit tologatva, vagy a kezükben kisgyerekkel beszélgettek. Több gyerek volt, mint motor, legalábbis a délutáni matiné előadáson, amikor mi ott voltunk.
Belegondoltam, hogy itt vagyok rövid, szőke hajjal, motor és motoros ruha nélkül két pici gyerekkel, és csodálkozom, hogy alig ismernek meg? Még jó, hogy ott volt velem a férjem, akit viszont mindenki felismert.
