A Withc nemrég írta ki a fércbukjára, hogy mindenki befelé van fordulva és mindenki csak arra koncentrál hogy hogy legyen magának szar, és az emberek sose a megoldáson, csak a problémázáson törik a kis fejüket.
Meg hogy ez mostanában van így. Van valami lefelé mutató tendencia, és baromi sokan elindultak a lejtőn...
Sajnos meg tudom erősíteni. Évről évre, ahogy készül a naptár, pont a készítés öröme veszik el. Az első naptárnál a lányok nagy része lazán és vidáman tette hozzá a saját tennivalóját a dologhoz. Teljesen a nulláról, tiszta szívvel indult a dolog és mindenki imádta. Bele kellett tenni pénz, hozni kellet ruhákat, időt, energiát és mindent. Annyira tisztán indult a dolog, hogy a naptár elkészülte után találtuk ki, hogy kinek is gyűjtünk. A készítés öröme pedig megmaradt, jó játék volt, szórakozás. Drágább is volt mint az összes többi, mégis, az első öröme mindent visz.
Adni valamit jó. Biztos nehéz ezt felfogni olyanoknak akik világéletükben csak kaptak, és mindig, minden megvolt. Tuti, hogy az egy lelki fogyaték. Mert amikor mindened van, és mindent megkapsz, egy idő után elhiszed hogy mi minden JÁR neked. A létezés jogán. Akinek meg nincs, az tudja igazán, hogy mi az amikor VAN, vagy milyen az amikor KAP. Csak úgy, ő értékeli igazán. Az ilyen ember, aki a nulláról indul és megküzd mindenért, ő az aki valójában tudja milyen úgy adni, hogy csak az adás öröméért. Tudni, hogy amiért megdolgoztál, az tényleg hasznosul, örömödet lelni más gyarapodásában, fejlődésében.
Aztán ahogy haladtunk előre, egyre nagyobb lett a küzdelem. Az akarás meg az enyémtiéd és a mi jár nekem. Azért a pénzért amit beleadok... A jótékonyság kezdett elmúlni. Oké, odateszem magam, de mit kapok ÉN ezért, hogy adok? Amikor a Honda a stúdióköltséget állta, még mindig volt fennmaradó, de a hiányzó részt ismét összedobták a csajok. Kevesebbet mint az elsők, mégis a szirénázás elkezdődött. Az első szemrángást itt kaptam, amikor az egyik lány egy héttel a fotózás után írt egy olyan e-mailt amitől lealjasult a szememben a pöcegödör aljára.
Mert ő fizetett a képeiért, és azokat szeretné már a kezében látni... Ő nem azért jött el, hogy valakivel jót tegyen, baromira nem érdekelte az egész. Csak kapja meg a képeit. Egy törékeny csinos csaj, de paradicsommadarat faragott magából a kék színű hajával, hozzá meg a pinkbetétes motorjával. Mondjuk sokat nem vártam tőle, mert fél évvel a fotózás előtt összekaptunk a fórumon, valami piszlicsáré véleménykülönbségen, aminek a vége az lett, hogy közölte, ő igenis valaki. Hát valóban, igazolta a tettével. Egy jellemóriás.
Közben persze elkezdődött a lányok közt az egymásnak beszólogatás is, kinek mekkora micsodája van meg a hasonlók...
Aztán idén elszabadult a pokol. Kezdődött azzal, hogy sértődés lett már abból is hogy nem egy regisztrált szervezetnek kezdtünk el gyűjteni, hanem egy már működőnek. De minek is hajtanék én fel x százezret valami kezdő dologhoz? Miért én kaparjam ki valakinek a gesztenyét?
A félkatonai szervezetet összeereszteni a civilekkel meg úgy látom vértragédia. A parancsuralmi rendszerhez szokott főnök és a királykisasszonyok találkozóján gyakorlatilag én hallgatom mindenkinek a lelki fájását, hogy ki kit nem szeret, és százhuszonnyolcszor mondom el, hogy ha nem tetszik a dolog, akkor ne gyere oda.
Aztán van amelyik odajön, lefotóztatja magát, félpucéran, fehérneműben, majd utána eszébe jut hogy ő kétgyerekes anyuka, és mégse kéne ezt... majd választ egy másik képet, ahol nem is csinos, nem is bájos, de legalább bénán is néz ki... hát valóban jobb lett, közben meg a grafikus hétvégéje rohadjon meg, meg a fotósé is, akik retusálgatják az x-ik verziót és szerkesztgetik a pixeleket a valagán... Ennyire szarba vesszük egymást?
És közben hallgassam, hogy ki mennyi mindent tett hozzá.... És kiválasztják a szarabbnál szarabb fotókat, amit vagy a féltékeny férjük, még pelenkát lengető szüleik vagy a reklámját többet látni akaró barátnő propagál jobban...
És jön a bónusz, az utolsó, a leg alja, amikor a végszót benyögi az utolsó percben valaki, ha nem az lesz amit ő akart, akkor lefújja az egészet. 15-20 ember munkáját kiöntené a pöcegödörbe, csak mert neki a szarabbik képét kell kirakni... És amikor szépen megkérik rá, hogy akkor magyarázza majd el az összes mindenkinek a döntését, akkor őt nem érdekli... dögöljön meg a szomszéd lova is! Ha nem az lesz amit én akarok, pusztuljon mindenki..... Elképesztő.... Jótékonyság? Laza szórakozás + cserébe klassz fotók, meg vagány naptáron szereplés? Áhh, görcsöljünk rá, legyen csak az amit én mondtam, és ha nem az lesz, senkinek se legyen jó.
Adni, csak úgy... azt nem. Ha ez vagy az lesz úgy ahogy én akarom, akkor adok csak ezt vagy azt...
Ez nem jótékonyság, hanem bérmunka... Leócskítottátok a tűzoltó laktanyát és a fodrászt meg a sminkest akik ingyen odaadták a munkaerejüket, a szolgálati idejüket, a fotóst, a grafikust, aki napok-hetek óta bassza a rezet éjszakánként a képeitekkel... mert közben neki is meg kell élnie valamiből, csak ő nem dörgöli az orrotok alá, hogy most épp mással van elfoglalva...
Ugyanmár. Leócskítottátok azokat akik dolgoztak veletek a román segédmunkás szintjére, hogy ti hercegnőset játszhassatok... Ráadásul kiharcoltátok magatoknak hogy ne Hamupipőkének nézzetek ki, csak szimpla mostohatestvérnek. Nem csak képletesen, valójában is. Kívül és belül egyaránt. A szarabb képet választottátok és erőlködést csináltatok egy laza buliból .Nem engedtétek meg, hogy a legjobbat hozzák ki belőletek, mert az EGO fontosabb volt. Hogy az legyen, amit ti akartok.
Nem ADNI jöttetek.
Csak elvenni.
Meg hogy ez mostanában van így. Van valami lefelé mutató tendencia, és baromi sokan elindultak a lejtőn...
Sajnos meg tudom erősíteni. Évről évre, ahogy készül a naptár, pont a készítés öröme veszik el. Az első naptárnál a lányok nagy része lazán és vidáman tette hozzá a saját tennivalóját a dologhoz. Teljesen a nulláról, tiszta szívvel indult a dolog és mindenki imádta. Bele kellett tenni pénz, hozni kellet ruhákat, időt, energiát és mindent. Annyira tisztán indult a dolog, hogy a naptár elkészülte után találtuk ki, hogy kinek is gyűjtünk. A készítés öröme pedig megmaradt, jó játék volt, szórakozás. Drágább is volt mint az összes többi, mégis, az első öröme mindent visz.
Adni valamit jó. Biztos nehéz ezt felfogni olyanoknak akik világéletükben csak kaptak, és mindig, minden megvolt. Tuti, hogy az egy lelki fogyaték. Mert amikor mindened van, és mindent megkapsz, egy idő után elhiszed hogy mi minden JÁR neked. A létezés jogán. Akinek meg nincs, az tudja igazán, hogy mi az amikor VAN, vagy milyen az amikor KAP. Csak úgy, ő értékeli igazán. Az ilyen ember, aki a nulláról indul és megküzd mindenért, ő az aki valójában tudja milyen úgy adni, hogy csak az adás öröméért. Tudni, hogy amiért megdolgoztál, az tényleg hasznosul, örömödet lelni más gyarapodásában, fejlődésében.
Aztán ahogy haladtunk előre, egyre nagyobb lett a küzdelem. Az akarás meg az enyémtiéd és a mi jár nekem. Azért a pénzért amit beleadok... A jótékonyság kezdett elmúlni. Oké, odateszem magam, de mit kapok ÉN ezért, hogy adok? Amikor a Honda a stúdióköltséget állta, még mindig volt fennmaradó, de a hiányzó részt ismét összedobták a csajok. Kevesebbet mint az elsők, mégis a szirénázás elkezdődött. Az első szemrángást itt kaptam, amikor az egyik lány egy héttel a fotózás után írt egy olyan e-mailt amitől lealjasult a szememben a pöcegödör aljára.
Mert ő fizetett a képeiért, és azokat szeretné már a kezében látni... Ő nem azért jött el, hogy valakivel jót tegyen, baromira nem érdekelte az egész. Csak kapja meg a képeit. Egy törékeny csinos csaj, de paradicsommadarat faragott magából a kék színű hajával, hozzá meg a pinkbetétes motorjával. Mondjuk sokat nem vártam tőle, mert fél évvel a fotózás előtt összekaptunk a fórumon, valami piszlicsáré véleménykülönbségen, aminek a vége az lett, hogy közölte, ő igenis valaki. Hát valóban, igazolta a tettével. Egy jellemóriás.
Közben persze elkezdődött a lányok közt az egymásnak beszólogatás is, kinek mekkora micsodája van meg a hasonlók...
Aztán idén elszabadult a pokol. Kezdődött azzal, hogy sértődés lett már abból is hogy nem egy regisztrált szervezetnek kezdtünk el gyűjteni, hanem egy már működőnek. De minek is hajtanék én fel x százezret valami kezdő dologhoz? Miért én kaparjam ki valakinek a gesztenyét?
A félkatonai szervezetet összeereszteni a civilekkel meg úgy látom vértragédia. A parancsuralmi rendszerhez szokott főnök és a királykisasszonyok találkozóján gyakorlatilag én hallgatom mindenkinek a lelki fájását, hogy ki kit nem szeret, és százhuszonnyolcszor mondom el, hogy ha nem tetszik a dolog, akkor ne gyere oda.
Aztán van amelyik odajön, lefotóztatja magát, félpucéran, fehérneműben, majd utána eszébe jut hogy ő kétgyerekes anyuka, és mégse kéne ezt... majd választ egy másik képet, ahol nem is csinos, nem is bájos, de legalább bénán is néz ki... hát valóban jobb lett, közben meg a grafikus hétvégéje rohadjon meg, meg a fotósé is, akik retusálgatják az x-ik verziót és szerkesztgetik a pixeleket a valagán... Ennyire szarba vesszük egymást?
És közben hallgassam, hogy ki mennyi mindent tett hozzá.... És kiválasztják a szarabbnál szarabb fotókat, amit vagy a féltékeny férjük, még pelenkát lengető szüleik vagy a reklámját többet látni akaró barátnő propagál jobban...
És jön a bónusz, az utolsó, a leg alja, amikor a végszót benyögi az utolsó percben valaki, ha nem az lesz amit ő akart, akkor lefújja az egészet. 15-20 ember munkáját kiöntené a pöcegödörbe, csak mert neki a szarabbik képét kell kirakni... És amikor szépen megkérik rá, hogy akkor magyarázza majd el az összes mindenkinek a döntését, akkor őt nem érdekli... dögöljön meg a szomszéd lova is! Ha nem az lesz amit én akarok, pusztuljon mindenki..... Elképesztő.... Jótékonyság? Laza szórakozás + cserébe klassz fotók, meg vagány naptáron szereplés? Áhh, görcsöljünk rá, legyen csak az amit én mondtam, és ha nem az lesz, senkinek se legyen jó.
Adni, csak úgy... azt nem. Ha ez vagy az lesz úgy ahogy én akarom, akkor adok csak ezt vagy azt...
Ez nem jótékonyság, hanem bérmunka... Leócskítottátok a tűzoltó laktanyát és a fodrászt meg a sminkest akik ingyen odaadták a munkaerejüket, a szolgálati idejüket, a fotóst, a grafikust, aki napok-hetek óta bassza a rezet éjszakánként a képeitekkel... mert közben neki is meg kell élnie valamiből, csak ő nem dörgöli az orrotok alá, hogy most épp mással van elfoglalva...
Ugyanmár. Leócskítottátok azokat akik dolgoztak veletek a román segédmunkás szintjére, hogy ti hercegnőset játszhassatok... Ráadásul kiharcoltátok magatoknak hogy ne Hamupipőkének nézzetek ki, csak szimpla mostohatestvérnek. Nem csak képletesen, valójában is. Kívül és belül egyaránt. A szarabb képet választottátok és erőlködést csináltatok egy laza buliból .Nem engedtétek meg, hogy a legjobbat hozzák ki belőletek, mert az EGO fontosabb volt. Hogy az legyen, amit ti akartok.
Nem ADNI jöttetek.
Csak elvenni.
