Mostanában nem álmodtam. Hiányzik. Az ilyen álomtalan periódusok után szoktam valami olyan brutálisat álmodni ami bevésődik az agyamba és évekig megmarad, hogy tudjam azonosítani belőle a dolgokat...
A Nagyim anno nagy boszorkány volt, álomfejtésben is jeleskedett nem csak a gyógynövények használatában.
Némi rutint összeszedtem a magyarázataiból, és tökre örülök amikor valami hosszú történetet álmodom, mert azt én mindig ilyen "súgásként" élem meg az Élettől. Hogy az álmok valójában információlehívások, vagy előrevetítések, nem tudom, de szeretem őket, mert kicsit megnyugtatják a lelket (legalábbis az enyémet, hogy van valami csapásirány).
A csamos bulin a medencében ezt a hosszú álom-sztorit már elmeséltem (ez is ilyen évekig megmaradós volt), Bae kérésére meg most meg is blogolom.
Érdemes tudni, hogy egy hosszú, 6, 5 éves kapcsolat romjai felett álmodtam a dolgot, egy olyan albérletben, ahová egy sporttáskányi ruhával, egy fotós táskával és egy közepesen szar szgéppel érkeztem, tehát gyakorlatilag teljesen kifosztva és majdhogynem nulláról indítva az életet 26 évesen. Néhány hónap múlva a munkahelyem is megszűnt, és necces volt a hogy a főiskolát be bírjam fejezni (mert fizetősre jutottam be), szóval nem volt egyszerű időszak. Zárójelben az Élet által igazolt magyarázatok.
Egyik éjszaka kb hetekig tartó eseménysort álmodtam végig. Legalábbis felkelve én úgy éreztem, heteket töltöttem el az álmomban. Úgy kezdődött, hogy egy sötét faluban éjszaka szállást keresek, és sehol senki. Kínomban becsöngettem egy házba, de onnan mogorván elhajtottak, hogy nem kérnek az éjszakai ébresztgetésből, és az idegeneket meg egyébként is az egész falu utálja. (Anyám kidobott, miután a pasimmal szakítottam, hozzá nem lehetett költözni, de a Nagyimhoz se mert akkor ránk gyújtja a házat).
Baromira el voltam keseredve, mert már sötétedés óta keresgéltem, és éjfélre járt az idő, így már csak egy gondolatom maradt: valami világos helyet keressek, hogy legalább ne sötétben legyek. Egyre sötétebbnek és sűrűbbnek éreztem az éjszakát, már a kutyák se vonyítottak és a hold se világított, csak néma csönd és sötét volt. Valami óriási falu lehetett, mert fél éjszakát elkavirnyáltam benne, aztán megláttam egy pislákoló fényecskét. Baromira megkönnyebbültem, és elindultam a fény felé.
Kiderült egy lámpásvásárba keveredtem. Mint a kirakodóvásárokban, mindenütt lámpák és mécsesek voltak, baromi hosszan, végtelen kedves árusokkal, mindegyiknek volt egy-két kedves szava, mondták menjek tovább és nézelődjek a fény mentén. Gyönyörűen szép hely volt, amerre néztél ilyen meleg hangulatú fényecskék voltak, néhány mosolygó arccal felettük. Voltak egyszerű mécsesek és gyönyörűen megmunkált lámpáskáktól kezdve mindenféle, de lánggal égő lámpás. Finoman, gyönyörűen libegő fények játszottak mindenütt. (Miután az albérletbe beköltöztem, baromi sok ember segített kis apróságokkal, amik visszaadták az emberekbe vetett hitemet - amit az ex jól leamortizált : néhány nekem létfontosságú, de más már nem használt háztartási cikkei, csak pár jó szó amikor épp kellet, egy telefonszám egy elérhetőséggel egy plusz melóhoz, jóindulatú rávilágítások lehetőségekre amiket nem vettem észre, stb) Álmomban, ahogy mentem a mécsesek mentén, a hideg magányos éjszaka érzetét felváltotta egy meleg-kellemes érzés, és elindultam a mécsesek mentén. A vásár kivezetett a faluból, és épp hajnalodott amikor megláttam egy széles, kanyargós utat ami megtetszett és elindultam rajta. A széles út egy folyóhoz vezetett aminek baromi magas töltése volt és az emberek egymást segítve másztak át az épp még épülő hídon. A töltés aljában összebarátkoztam egy csajszival, és egymást segítve másztunk fel a töltésen és át a hídon. (A főiskolán még a felvételi alatt összebarátkoztam egy csajszival, akivel egész végig segítettük egymást, és végül államvizsgáztunk. A híd a diákhitel volt, amit az utolsó két félévben felvettem, hogy az albit is, meg a főiskolát is meg a megélhetést is bírjam). A folyón túl egy kastélyhoz értem, ahol egy régi tanárommal találkoztam akit anno nagyon szerettem. A kastélynak a kertjében volt egy szökőkút, néhány vízköpővel, nem túl mélyen. Néhány napot töltöttem itt, a kastély egyik része gyönyörűen be volt rendezve, ahol ez a tanár lakott, ott viszont üres volt minden. Egyik nap a tanáromat megtaláták a szökőkút medencéjében, mint kiderült a térdig sem érő vízben lett öngyilkos az álmom szerint (az említett tanár később előkerült és valami végtelen nagyon csalódtam benne emberileg, viszont inkább csak elszomorított a dolog, már nem keserített el és nem okozott semmilyen kárt egyébként az életemben) Az említett kastélyban egyébként lakott valaki és mutatványosokat hívott mert valami ünnepség is volt. A mutatványosok hárman voltak, barátságosak, egy idősebb fickó és a két fia, összebarátkoztam velük, és napokig utaztunk tovább (A való életben egy tűzijátékos fickó a két fiával. Ő adott kölcsön 3M egy hétre, hogy céget tudjak alapítani, és nagyon sokáig szellemi mentorként, ötletgazdaként támogatott elég sok mindent, amíg jónak látta.) Az idősebb mutatványos nagyon barátságos volt, de volt néhány húzása amitől elment a kedvem a velük való együtt utazástól. (V néhány érdekes húzása amit pálfordulásként értékeltem akkoriban, most meg már látom, hogy csak ember volt és hibázott... ) Egyedül mentem tovább, és egy nagy hegyre vezetett fel az út. Ahogy mentem felfelé a hegyen, egy irtáshoz érkeztem. Baromira megmaradt bennem az irtás képe: a ledöntött fák nyoma, és a maradék gallyak, a kopasz hegyoldal. (Betörtek hozzám és a sminktáskától/ruháimtól kezdve a kenyérsütő gépen át az összes fotós-lézeres cuccaimat elvitték, ismét újra kellett kezdeni majdnem a nulláról - kiderült később, miután elköltöztem onnan, hogy a legnagyobb lézeres konkurenciám legjobb barátjától béreltem lakás - a szopás bele volt kódolva a rendszerbe.)
Álmomban valahogy nagyon levert voltam ahogy mentem az irtás mellett, elég fáradt lettem. Megjelent egy erdész egy autóval és két gyerekkel, mondta elvisz valameddig. Ahogy mentünk tovább visszatértek a fák, de valahogy nagyon kusza erdő volt, göcsörtös, kínlódó fákkal....
folyt. köv.
A Nagyim anno nagy boszorkány volt, álomfejtésben is jeleskedett nem csak a gyógynövények használatában.
Némi rutint összeszedtem a magyarázataiból, és tökre örülök amikor valami hosszú történetet álmodom, mert azt én mindig ilyen "súgásként" élem meg az Élettől. Hogy az álmok valójában információlehívások, vagy előrevetítések, nem tudom, de szeretem őket, mert kicsit megnyugtatják a lelket (legalábbis az enyémet, hogy van valami csapásirány).
A csamos bulin a medencében ezt a hosszú álom-sztorit már elmeséltem (ez is ilyen évekig megmaradós volt), Bae kérésére meg most meg is blogolom.
Érdemes tudni, hogy egy hosszú, 6, 5 éves kapcsolat romjai felett álmodtam a dolgot, egy olyan albérletben, ahová egy sporttáskányi ruhával, egy fotós táskával és egy közepesen szar szgéppel érkeztem, tehát gyakorlatilag teljesen kifosztva és majdhogynem nulláról indítva az életet 26 évesen. Néhány hónap múlva a munkahelyem is megszűnt, és necces volt a hogy a főiskolát be bírjam fejezni (mert fizetősre jutottam be), szóval nem volt egyszerű időszak. Zárójelben az Élet által igazolt magyarázatok. Egyik éjszaka kb hetekig tartó eseménysort álmodtam végig. Legalábbis felkelve én úgy éreztem, heteket töltöttem el az álmomban. Úgy kezdődött, hogy egy sötét faluban éjszaka szállást keresek, és sehol senki. Kínomban becsöngettem egy házba, de onnan mogorván elhajtottak, hogy nem kérnek az éjszakai ébresztgetésből, és az idegeneket meg egyébként is az egész falu utálja. (Anyám kidobott, miután a pasimmal szakítottam, hozzá nem lehetett költözni, de a Nagyimhoz se mert akkor ránk gyújtja a házat).
Baromira el voltam keseredve, mert már sötétedés óta keresgéltem, és éjfélre járt az idő, így már csak egy gondolatom maradt: valami világos helyet keressek, hogy legalább ne sötétben legyek. Egyre sötétebbnek és sűrűbbnek éreztem az éjszakát, már a kutyák se vonyítottak és a hold se világított, csak néma csönd és sötét volt. Valami óriási falu lehetett, mert fél éjszakát elkavirnyáltam benne, aztán megláttam egy pislákoló fényecskét. Baromira megkönnyebbültem, és elindultam a fény felé.
Kiderült egy lámpásvásárba keveredtem. Mint a kirakodóvásárokban, mindenütt lámpák és mécsesek voltak, baromi hosszan, végtelen kedves árusokkal, mindegyiknek volt egy-két kedves szava, mondták menjek tovább és nézelődjek a fény mentén. Gyönyörűen szép hely volt, amerre néztél ilyen meleg hangulatú fényecskék voltak, néhány mosolygó arccal felettük. Voltak egyszerű mécsesek és gyönyörűen megmunkált lámpáskáktól kezdve mindenféle, de lánggal égő lámpás. Finoman, gyönyörűen libegő fények játszottak mindenütt. (Miután az albérletbe beköltöztem, baromi sok ember segített kis apróságokkal, amik visszaadták az emberekbe vetett hitemet - amit az ex jól leamortizált : néhány nekem létfontosságú, de más már nem használt háztartási cikkei, csak pár jó szó amikor épp kellet, egy telefonszám egy elérhetőséggel egy plusz melóhoz, jóindulatú rávilágítások lehetőségekre amiket nem vettem észre, stb) Álmomban, ahogy mentem a mécsesek mentén, a hideg magányos éjszaka érzetét felváltotta egy meleg-kellemes érzés, és elindultam a mécsesek mentén. A vásár kivezetett a faluból, és épp hajnalodott amikor megláttam egy széles, kanyargós utat ami megtetszett és elindultam rajta. A széles út egy folyóhoz vezetett aminek baromi magas töltése volt és az emberek egymást segítve másztak át az épp még épülő hídon. A töltés aljában összebarátkoztam egy csajszival, és egymást segítve másztunk fel a töltésen és át a hídon. (A főiskolán még a felvételi alatt összebarátkoztam egy csajszival, akivel egész végig segítettük egymást, és végül államvizsgáztunk. A híd a diákhitel volt, amit az utolsó két félévben felvettem, hogy az albit is, meg a főiskolát is meg a megélhetést is bírjam). A folyón túl egy kastélyhoz értem, ahol egy régi tanárommal találkoztam akit anno nagyon szerettem. A kastélynak a kertjében volt egy szökőkút, néhány vízköpővel, nem túl mélyen. Néhány napot töltöttem itt, a kastély egyik része gyönyörűen be volt rendezve, ahol ez a tanár lakott, ott viszont üres volt minden. Egyik nap a tanáromat megtaláták a szökőkút medencéjében, mint kiderült a térdig sem érő vízben lett öngyilkos az álmom szerint (az említett tanár később előkerült és valami végtelen nagyon csalódtam benne emberileg, viszont inkább csak elszomorított a dolog, már nem keserített el és nem okozott semmilyen kárt egyébként az életemben) Az említett kastélyban egyébként lakott valaki és mutatványosokat hívott mert valami ünnepség is volt. A mutatványosok hárman voltak, barátságosak, egy idősebb fickó és a két fia, összebarátkoztam velük, és napokig utaztunk tovább (A való életben egy tűzijátékos fickó a két fiával. Ő adott kölcsön 3M egy hétre, hogy céget tudjak alapítani, és nagyon sokáig szellemi mentorként, ötletgazdaként támogatott elég sok mindent, amíg jónak látta.) Az idősebb mutatványos nagyon barátságos volt, de volt néhány húzása amitől elment a kedvem a velük való együtt utazástól. (V néhány érdekes húzása amit pálfordulásként értékeltem akkoriban, most meg már látom, hogy csak ember volt és hibázott... ) Egyedül mentem tovább, és egy nagy hegyre vezetett fel az út. Ahogy mentem felfelé a hegyen, egy irtáshoz érkeztem. Baromira megmaradt bennem az irtás képe: a ledöntött fák nyoma, és a maradék gallyak, a kopasz hegyoldal. (Betörtek hozzám és a sminktáskától/ruháimtól kezdve a kenyérsütő gépen át az összes fotós-lézeres cuccaimat elvitték, ismét újra kellett kezdeni majdnem a nulláról - kiderült később, miután elköltöztem onnan, hogy a legnagyobb lézeres konkurenciám legjobb barátjától béreltem lakás - a szopás bele volt kódolva a rendszerbe.)
Álmomban valahogy nagyon levert voltam ahogy mentem az irtás mellett, elég fáradt lettem. Megjelent egy erdész egy autóval és két gyerekkel, mondta elvisz valameddig. Ahogy mentünk tovább visszatértek a fák, de valahogy nagyon kusza erdő volt, göcsörtös, kínlódó fákkal....
folyt. köv.
