Tegnap este, jobb híján, tévé elé keveredtem, mit ad isten, pont a Napló című közérdekű-népszomorító izét sikerült elkapnom. Volt benne valami olyasmi téma, hogy "Nem vezették be a kötelező 30-ra lassítást-megállást a zebrák előtt, jajjaj, most mi lesz?" Végignézni persze nem bírtam (annál azért kisebb a tűrőképességem), de a lényeg azért átjött: Úúúúúúúúristen, mekkora veszélyben lesznek most a gyalogosok?
Namost.
Igaz, hogy nem mostanában tanultam KRESZ-t, de úgy rémlik, van benne egy olyan szabály, hogy kijelölt gyalogátkelőhelyet fokozott óvatossággal, mérsékelt sebességgel kell megközelíteni, illetve az arra már lelépett gyalogosnak az elsőbbséget meg kell adni. Nem lehet, hogy pl. ezt a szabályt kellene csak az ökör járművezetőkkel betartatni, és máris megoldódna a gond?
Demonstrálandó a helyzet veszélyességét, bemutatták, mennyire jól meg lehet állni 30-cal a zebra előtt, és mennyire nem 40-50-60-nal. A drámai hatás kellő fokozása érdekében a riporternő még egy babakocsit is tolt maga előtt, és jól bemutatták, hogy már 40-nél is mennyire betonba tiporná őket az autó.
Noigen.
Persze arról már egy hang sem volt, hogy esetleg a gyalogosnak sem árt, ha nem féktávon belül ugrál az autók elé, akár van zebra, akár nincs... A babakocsitolás is olyankor kezdődött, amikor az autó még éppen 60-nal haladt vagy 20 méterrel a zebra előtt. Reakcióidőt, egyebeket figyelembe véve, szerintem ember nincs, aki ilyen helyzetben elkerülné a balesetet.
Értem én, hogy volt mostanában jópár gyalogosgázolás zebrán. Azt is értem, hogy "könyörgömakasszukfel" az olyan, kevéssé épelméjű járművezetőt, aki képes 70-80-nal átvágtatni egy zebrán úgy, hogy alig győznek elugrálni előtte a gyalogosok. De ezzel párhuzamosan: ugyan, vegye már észre valaki, hogy a gyalogosok jó részének a legelemibb közlekedési szabályokról, helyzetekről sincs fogalma, és adott esetben nem azért szív, mert a sofőr a hülye, hanem, mert azt hiszi, neki azt szabad, mert gyalogos, és úgyis elsőbbsége van.
De persze, megint könnyebb azt szorongatni, aki ilyen-olyan indíttatásból jogosítványt szerzett, és járművezetővé lépett elő, mint mondjuk bevezetni az általános iskolákban már alsó tagozatban egy alap KRESZ és közlekedési oktatást...