MECAFE. Vagyis MEgyer CAmp FEsztivál. Rock fesztivál… na igen, és mégsem. Nehéz ilyen egyszerűen, egy szóval leírni, hogy mégis milyen ez a fesztivál. Az igaz, hogy a koncerteken dübörög a rock, és az este 10 órás nagykoncert közben, mikor a színpadnál az első sorban tombolsz a lézerfényben csodálva kedvenc együttested, igazából akármelyik fesztiválon lehetnél. Ilyenkor csak az tűnik fel Megyeren, hogy amikor beindul a pogó, ha elestél, el sem éred a földet, mert máris 4-5 ember kap utánad, nehogy bajod legyen…
Szóval Rock fesztivál. Na de ki hallott már olyan rock fesztiválról ahol a 0. napon együtt sörözöl valakivel, erre másnap reggel rántottára hív meg a szállására. Nem, nem kell hozzá vele töltened az éjszakát. Szimplán ilyen jó fej… aztán persze az is kiderült, hogy a haverjaival együtt ők egy rock banda a környékről, de majd csak két nappal később lesz fellépésük… J
Na és mondja már meg valaki, hogy melyik rock fesztiválon van az, hogy amikor bejárod a fesztivált (vagyis lényegében a kis falut) minden kertben a sátrak között, bográcsban rotyog az étel, s bizony vadidegenként is meghívnak bármikor egy tál paprikás krumplira…
Arra is kíváncsi lennék, van-e még egy olyan Rock fesztivál, ahol reggel 10-kor a kis színpad és a pajta-kocsma (autentikus vendéglátó egység) között, akusztikus gitáron felcsendülve hallgathatja az ember lánya (pl.) a Junkies slágerszámait. S ha ez nem lenne elég, Szekeres nem ám színpadon állva adja elő, hanem fogja magát, és leül a sörpadokat odahordó, ébredező, reggeliző, kávézgató fesztiválozók elé.
Valójában a MECAFE-n kívül sosem voltam más fesztiválon. Pont ezért kíváncsi vagyok, van-e még egy olyan fesztivál, amelyiken kemencében sült rakott krumplit vehet az ember ebédre, ráadásul kifejezetten jó áron?!
Meg úgy egyáltalán… Szokott fesztiválokon menza lenni? Mert itt ez is volt!
De talán ideje lenne az elején kezdenem. (jajj, de vissza kell hozzá menni, pedig nem is a fesztivál történetének elejéhez megyek, azt olvassátok el itt, csak 2013-ig kanyarodok vissza.)
Volt egyszer egy 7. Csajok a Motoron Szülinapi hétvége, ami történetesen Megyeren lett megtartva. (Hogy miért, és honnan jött az ötlet arról lehet NaNát faggatni). Szerintem a szülinap szinte minden résztvevője beleszeretett ebbe a tündéri kis faluba, és elbűvölt minket Kristóf, vagyis „A Polgi” vendéglátásával, humorával, és az éjszakai fürdőzős kalanddal. Ugyanakkor itt tudtam meg azt is, hogy alig egy héttel később bizony rock fesztivál lesz ebben a pöttöm kis faluban. Nem csak hogy nehéz volt elképzelni, ahogy a vidéki vendéglátás kuriózuma fesztiválfaluvá alakul, de a szórólapon rögtön kiszúrtam néhányat kedvenc bandáimból is… Miután este a lányoknak előadtam tűzzsonglőrködésemet, Polgi lelkesen invitált, hogy menjek már fesztiválozni, kéne a látványelem…
Hát elmentem. Jól éreztem magam. Rengeteg ismerőst szereztem. Mindenki barátságos volt. Sokat zsonglőrködtem.
Aztán jött 2014. S hogy miért mentem vissza egész a tavalyi fesztiválig? Hát mert olyan jól éreztem magam akkor, hogy idén nem volt kedvem a Csajok a Motoron 8. szülinapi bulija után (mely a Balatonnál volt) hazamenni két napra, hogy utána újra motorra ülve mehessek is vissza Megyerre. Ehelyett felhívtam Polgit, lelkesen érdeklődve, mi lenne, ha már vasárnap este oda sátoroznék. „Persze, semmi akadálya”, mondta ő.
Én kis naiv, úgy gondoltam, hogy a hétfőt, keddet majd a sümegi vár megmászásával és nagy, termálvizes ejtőzésekkel töltöm majd… Tévedtem. Na, nem mintha nagyon bánnám.
Vasárnap lecuccolás, Polgival összepacsizás után körülnéztem a falucskában, van-e valaki ismerős arc. Hát volt is: a fesztivál kreatív igazgatójának, Mikulka Ferinek személyében. A Marcal partjánál találtam rá, barátjával együtt, amint hevesen vitáztak valamiféle, félig kész fa bodega mellet, miközben a háttérből egy laptopról igazi, régimódi rock slágerek szóltak. Hamar kiderült, hogy bizony stég-kocsmát építenek, azon folyik a nagy vita. Az építésbe én is hamar beszálltam, aznap úgysem akartam már semerre menni. A „fiúk” eleinte minden megmozdulásom, és segítő szándékom ellen ezerrel tiltakoztak, leginkább női mivoltom miatt. Aztán hétfőn, mert ekkor is segédkeztem már kezdték kapizsgálni, hogy nem vagyok én olyan elveszett kislányka. Építkezés közben rá kellett jönnöm, hogy ácsmesterünk és Feri között a vita az alapállapot, ezen nem szabad kiakadnom, mert ők így kommunikálnak, meg amúgy is ezeréves haverok. Már vasárnap délután összefutottam a faluban két fiatal sráccal: Tomi és Dani nevezetű diákmunkásokkal. Jófej srácok valahonnan a Balaton mellől, akiket Polgi bérelt fel segítségül. volt is dolguk a srácoknak: stéget építettek, Marcalt gaztalanítottak (ez igencsak vacak, nehéz munka). Rendkívüli kreativitásukról árulkodott, hogy a semmiből még vízesést is tudtak készíteni. Esténként együtt vacsoráztunk így hatan: Polgi, Ácsmester Úr, Tomi, Dani, na meg Feri és én. Aztán hulla fáradtan mind mentünk alukálni. Ez alatt a három nap alatt összeismerkedtem Megyer teljes személyzetével, és meg kell mondjam, hogy a kulturális különbségeket félretéve mind kedvesek, és jó fejek.
Aztán eljött a szerda a MECAFE 0. napja. Hirtelen kezdett tele lenni a falu, egyre másra kerültek elő idegen arcok, de aztán megjöttek az ismerősök is, és jött a sok örülés az egy éve nem látott ismerősöknek. Mindenki kérdezgette idén is tüzeskedem-e, mert hát engem bizony erről jegyeztek meg. Napközbeni nagy feladatom volt hogy maradék fából utcatáblákat készítsek, és a körülményekhez képest szerintem egész jól sikerültek:
Jöttek pultos lányok és kisegítők, megérkezett a kajacsinálós banda is… A hangulat egyre jobb lett, kezdődtek a koncertek. Aztán jött a sokak által várva várt ősbemutatós-főpróbás rockopera bemutatás. Na ennek csak az egy harmadát láttam, mert közben le fel rohangáltam, segítettem a konyhán, meg mindenki elkapott egy szóra. Amit viszont láttam az látványvilágban lenyűgözött. A színpadunk ugyan érezhetően kicsi volt a produkció számára, ugyanakkor képesek voltak úgy előadni az egész műsort, hogy közben magam előtt azt is láttam hogyan tudna ez mutatni egy igazi méretében hozzájuk illő nagyszínpadon. Mikor végre letudtam ülni, nézni a műsort már 5 perc után biztos voltam benne, hogy a közönség egyszerűen odalesz a kutyát alakító színészért. Én embert ilyen kutyamódon mozogni még nem láttam, de elképzelni sem tudtam eddig, hogy valaki képes lehet erre. Komolyan olyan volt, mint egy igazi kutya. A mozdulatai, a mimikái, az egész. A sztoriban ugyan lemaradtam, hisz leginkább a végén tudtam bekapcsolódni az előadásba, de még így is annyira magával tudott ragadni, hogy a végén én is állva tapsoltam a többiekkel együtt. Hozzá kell tennem, hogy mindezt úgy, hogy eredetileg nem is érdekelt az ősbemutató. Szóval jól sikerült.
Az utána lévő koncerteken a Napkutya zenekar is fellépett. Mikor megjöttek gyorsan útbaigazítottam őket, bár elsőre kicsit tévesen, de aztán megoldottuk. A zenekar tagok jó fejek, és isteni koncertet dobtak össze, pedig már alig voltunk páran ébren. Személyemben új rajongóra leltek, de nekik is tetszett ám az én tűzzsonglőrködésem. A koncert vége fele jött oda hozzám egy leányzó, aki mint kiderült a Feri által beszervezett tűzzsonglőr csajszi. Gyorsan hozta is a cuccait: volt nála legyező, hulla-hopp karika, hosszúbot, meg még néhány nappali zsonglőr játék. Eljátszottunk még egy darabig, bár már az utolsó zenekar is lecsengett. Én le is léptem, nem nagyon szeretek zene nélkül játszani, hiába van saját belső ritmusom. Valahogy változatosabb és nekem is élvezetesebb, ha folyton változó dallamú, ritmusos zenére játszhatok. Söröztünk még ismerős és ismeretlen fazonokkal egyaránt, és itt eset a nagy eset hogy beígértek nekünk másnap reggel 9-re egy adag rántottát.
Másnap a MECAFE igazi nyitónapján már valódi tömeg lett a faluban. Miután behajtottam a rántotta adagomat, amit előző esti sörözéskor ígértek, újabb ismerős arcokkal futottam össze. A nagy örömködések közben továbbra is besegítettem a konyhai készülődésben, főleg hogy most már a menzára is főzni kellett. Megjött unokahúgom is vonattal, be is mutattam gyorsan mindenkinek. Zsonglőrködés, rohangálás, le-fel mászkálás egész nap. Elképesztő amúgy, hogy ebben az összesen 500m hosszú faluban hogy le tudja járni az ember a lábát…
Az esti koncerteken tombolás persze alap, de legjobban mégis a nagykoncertek utáni tábortűz melletti zsonglőrködést élveztem mindegyik este!
A további napok kissé összefolyva, mégis ugyanígy teltek. Segítettem ahol tudtam, leginkább továbbra is a konyhán, közben pedig sokat zsonglőrködtem, néha koncerteken tomboltam. Vasárnap este már a zenekaroknak is menni kellett felszolgálni. Nem volt mese, állni kellett a sarat hajnalig. Arról nem is beszélve, hogy így vasárnapra virradva már a negyedik pirkadatot néztem végig, hogy utána 3-4 négy óra alvással beérve újra felpörögjek.
Vasárnap barátokkal lazultam, meg nyársaltam még egyet indulás előtt… és ismét megfogadtam hogy jövőre már tényleg időben indulok haza, mert este 9-re hullafáradtan hazaérni, úgy hogy másnap hajnalban kelni kell és munkába menni, na az nem az igazi…. Valójában csak valamiféle „hazaösztön” vezérelt, főleg az utolsó szakaszon, pedig még kávézni is megálltam útközben, nehogy leragadjon a szemem a motoron.
Hangulatjelentés, aftermovie módra:
Jó volt! Így, ilyen röviden, mert ennyi a lényeg. Aki barátságos emberek között akar, jó zenével, és nyugis délelőttökkel tölteni 4-5 napot, annak csak ajánlani tudom a MECAFE-t. Én biztos, hogy jövőre is megyek!
Szóval Rock fesztivál. Na de ki hallott már olyan rock fesztiválról ahol a 0. napon együtt sörözöl valakivel, erre másnap reggel rántottára hív meg a szállására. Nem, nem kell hozzá vele töltened az éjszakát. Szimplán ilyen jó fej… aztán persze az is kiderült, hogy a haverjaival együtt ők egy rock banda a környékről, de majd csak két nappal később lesz fellépésük… J
Na és mondja már meg valaki, hogy melyik rock fesztiválon van az, hogy amikor bejárod a fesztivált (vagyis lényegében a kis falut) minden kertben a sátrak között, bográcsban rotyog az étel, s bizony vadidegenként is meghívnak bármikor egy tál paprikás krumplira…
Arra is kíváncsi lennék, van-e még egy olyan Rock fesztivál, ahol reggel 10-kor a kis színpad és a pajta-kocsma (autentikus vendéglátó egység) között, akusztikus gitáron felcsendülve hallgathatja az ember lánya (pl.) a Junkies slágerszámait. S ha ez nem lenne elég, Szekeres nem ám színpadon állva adja elő, hanem fogja magát, és leül a sörpadokat odahordó, ébredező, reggeliző, kávézgató fesztiválozók elé.
Valójában a MECAFE-n kívül sosem voltam más fesztiválon. Pont ezért kíváncsi vagyok, van-e még egy olyan fesztivál, amelyiken kemencében sült rakott krumplit vehet az ember ebédre, ráadásul kifejezetten jó áron?!
Meg úgy egyáltalán… Szokott fesztiválokon menza lenni? Mert itt ez is volt!
De talán ideje lenne az elején kezdenem. (jajj, de vissza kell hozzá menni, pedig nem is a fesztivál történetének elejéhez megyek, azt olvassátok el itt, csak 2013-ig kanyarodok vissza.)
Volt egyszer egy 7. Csajok a Motoron Szülinapi hétvége, ami történetesen Megyeren lett megtartva. (Hogy miért, és honnan jött az ötlet arról lehet NaNát faggatni). Szerintem a szülinap szinte minden résztvevője beleszeretett ebbe a tündéri kis faluba, és elbűvölt minket Kristóf, vagyis „A Polgi” vendéglátásával, humorával, és az éjszakai fürdőzős kalanddal. Ugyanakkor itt tudtam meg azt is, hogy alig egy héttel később bizony rock fesztivál lesz ebben a pöttöm kis faluban. Nem csak hogy nehéz volt elképzelni, ahogy a vidéki vendéglátás kuriózuma fesztiválfaluvá alakul, de a szórólapon rögtön kiszúrtam néhányat kedvenc bandáimból is… Miután este a lányoknak előadtam tűzzsonglőrködésemet, Polgi lelkesen invitált, hogy menjek már fesztiválozni, kéne a látványelem…
Hát elmentem. Jól éreztem magam. Rengeteg ismerőst szereztem. Mindenki barátságos volt. Sokat zsonglőrködtem.
Aztán jött 2014. S hogy miért mentem vissza egész a tavalyi fesztiválig? Hát mert olyan jól éreztem magam akkor, hogy idén nem volt kedvem a Csajok a Motoron 8. szülinapi bulija után (mely a Balatonnál volt) hazamenni két napra, hogy utána újra motorra ülve mehessek is vissza Megyerre. Ehelyett felhívtam Polgit, lelkesen érdeklődve, mi lenne, ha már vasárnap este oda sátoroznék. „Persze, semmi akadálya”, mondta ő.
Én kis naiv, úgy gondoltam, hogy a hétfőt, keddet majd a sümegi vár megmászásával és nagy, termálvizes ejtőzésekkel töltöm majd… Tévedtem. Na, nem mintha nagyon bánnám.
Vasárnap lecuccolás, Polgival összepacsizás után körülnéztem a falucskában, van-e valaki ismerős arc. Hát volt is: a fesztivál kreatív igazgatójának, Mikulka Ferinek személyében. A Marcal partjánál találtam rá, barátjával együtt, amint hevesen vitáztak valamiféle, félig kész fa bodega mellet, miközben a háttérből egy laptopról igazi, régimódi rock slágerek szóltak. Hamar kiderült, hogy bizony stég-kocsmát építenek, azon folyik a nagy vita. Az építésbe én is hamar beszálltam, aznap úgysem akartam már semerre menni. A „fiúk” eleinte minden megmozdulásom, és segítő szándékom ellen ezerrel tiltakoztak, leginkább női mivoltom miatt. Aztán hétfőn, mert ekkor is segédkeztem már kezdték kapizsgálni, hogy nem vagyok én olyan elveszett kislányka. Építkezés közben rá kellett jönnöm, hogy ácsmesterünk és Feri között a vita az alapállapot, ezen nem szabad kiakadnom, mert ők így kommunikálnak, meg amúgy is ezeréves haverok. Már vasárnap délután összefutottam a faluban két fiatal sráccal: Tomi és Dani nevezetű diákmunkásokkal. Jófej srácok valahonnan a Balaton mellől, akiket Polgi bérelt fel segítségül. volt is dolguk a srácoknak: stéget építettek, Marcalt gaztalanítottak (ez igencsak vacak, nehéz munka). Rendkívüli kreativitásukról árulkodott, hogy a semmiből még vízesést is tudtak készíteni. Esténként együtt vacsoráztunk így hatan: Polgi, Ácsmester Úr, Tomi, Dani, na meg Feri és én. Aztán hulla fáradtan mind mentünk alukálni. Ez alatt a három nap alatt összeismerkedtem Megyer teljes személyzetével, és meg kell mondjam, hogy a kulturális különbségeket félretéve mind kedvesek, és jó fejek.
Aztán eljött a szerda a MECAFE 0. napja. Hirtelen kezdett tele lenni a falu, egyre másra kerültek elő idegen arcok, de aztán megjöttek az ismerősök is, és jött a sok örülés az egy éve nem látott ismerősöknek. Mindenki kérdezgette idén is tüzeskedem-e, mert hát engem bizony erről jegyeztek meg. Napközbeni nagy feladatom volt hogy maradék fából utcatáblákat készítsek, és a körülményekhez képest szerintem egész jól sikerültek:
Jöttek pultos lányok és kisegítők, megérkezett a kajacsinálós banda is… A hangulat egyre jobb lett, kezdődtek a koncertek. Aztán jött a sokak által várva várt ősbemutatós-főpróbás rockopera bemutatás. Na ennek csak az egy harmadát láttam, mert közben le fel rohangáltam, segítettem a konyhán, meg mindenki elkapott egy szóra. Amit viszont láttam az látványvilágban lenyűgözött. A színpadunk ugyan érezhetően kicsi volt a produkció számára, ugyanakkor képesek voltak úgy előadni az egész műsort, hogy közben magam előtt azt is láttam hogyan tudna ez mutatni egy igazi méretében hozzájuk illő nagyszínpadon. Mikor végre letudtam ülni, nézni a műsort már 5 perc után biztos voltam benne, hogy a közönség egyszerűen odalesz a kutyát alakító színészért. Én embert ilyen kutyamódon mozogni még nem láttam, de elképzelni sem tudtam eddig, hogy valaki képes lehet erre. Komolyan olyan volt, mint egy igazi kutya. A mozdulatai, a mimikái, az egész. A sztoriban ugyan lemaradtam, hisz leginkább a végén tudtam bekapcsolódni az előadásba, de még így is annyira magával tudott ragadni, hogy a végén én is állva tapsoltam a többiekkel együtt. Hozzá kell tennem, hogy mindezt úgy, hogy eredetileg nem is érdekelt az ősbemutató. Szóval jól sikerült.
Az utána lévő koncerteken a Napkutya zenekar is fellépett. Mikor megjöttek gyorsan útbaigazítottam őket, bár elsőre kicsit tévesen, de aztán megoldottuk. A zenekar tagok jó fejek, és isteni koncertet dobtak össze, pedig már alig voltunk páran ébren. Személyemben új rajongóra leltek, de nekik is tetszett ám az én tűzzsonglőrködésem. A koncert vége fele jött oda hozzám egy leányzó, aki mint kiderült a Feri által beszervezett tűzzsonglőr csajszi. Gyorsan hozta is a cuccait: volt nála legyező, hulla-hopp karika, hosszúbot, meg még néhány nappali zsonglőr játék. Eljátszottunk még egy darabig, bár már az utolsó zenekar is lecsengett. Én le is léptem, nem nagyon szeretek zene nélkül játszani, hiába van saját belső ritmusom. Valahogy változatosabb és nekem is élvezetesebb, ha folyton változó dallamú, ritmusos zenére játszhatok. Söröztünk még ismerős és ismeretlen fazonokkal egyaránt, és itt eset a nagy eset hogy beígértek nekünk másnap reggel 9-re egy adag rántottát.
Másnap a MECAFE igazi nyitónapján már valódi tömeg lett a faluban. Miután behajtottam a rántotta adagomat, amit előző esti sörözéskor ígértek, újabb ismerős arcokkal futottam össze. A nagy örömködések közben továbbra is besegítettem a konyhai készülődésben, főleg hogy most már a menzára is főzni kellett. Megjött unokahúgom is vonattal, be is mutattam gyorsan mindenkinek. Zsonglőrködés, rohangálás, le-fel mászkálás egész nap. Elképesztő amúgy, hogy ebben az összesen 500m hosszú faluban hogy le tudja járni az ember a lábát…
Az esti koncerteken tombolás persze alap, de legjobban mégis a nagykoncertek utáni tábortűz melletti zsonglőrködést élveztem mindegyik este!
A további napok kissé összefolyva, mégis ugyanígy teltek. Segítettem ahol tudtam, leginkább továbbra is a konyhán, közben pedig sokat zsonglőrködtem, néha koncerteken tomboltam. Vasárnap este már a zenekaroknak is menni kellett felszolgálni. Nem volt mese, állni kellett a sarat hajnalig. Arról nem is beszélve, hogy így vasárnapra virradva már a negyedik pirkadatot néztem végig, hogy utána 3-4 négy óra alvással beérve újra felpörögjek.
Vasárnap barátokkal lazultam, meg nyársaltam még egyet indulás előtt… és ismét megfogadtam hogy jövőre már tényleg időben indulok haza, mert este 9-re hullafáradtan hazaérni, úgy hogy másnap hajnalban kelni kell és munkába menni, na az nem az igazi…. Valójában csak valamiféle „hazaösztön” vezérelt, főleg az utolsó szakaszon, pedig még kávézni is megálltam útközben, nehogy leragadjon a szemem a motoron.
Hangulatjelentés, aftermovie módra:
Jó volt! Így, ilyen röviden, mert ennyi a lényeg. Aki barátságos emberek között akar, jó zenével, és nyugis délelőttökkel tölteni 4-5 napot, annak csak ajánlani tudom a MECAFE-t. Én biztos, hogy jövőre is megyek!
