Nagy kérdés, hogy lehet valakinek alkoholproblémája, mikor nem is iszik... pedig lehet. Utoljára éppen fél órával ezelőtt jöttek ki a tünetek.
Történt ugyanis, hogy becsöngetett hozzánk egy környékbeli alkoholista. Nem átallott kétszer csöngetni, mikor este nyolckor, a gyerekfürdetés és altatás előtt öt perccel nem ugrottunk egyből kaput nyitni. Végül a férjem ment ki. Mint kiderült, az illető azért csöngetett, mert a gazdaboltos, akinél dolgozni szokott, nem tudta kifizetni, úgyhogy adjunk neki ezer forintot. MIVAN????
Egy héttel ezelőtt a saját "kertészünk" (értsd: ő ásta fel a kertet a füvesítés előtt, ami persze még mindig nem történt meg - de ez nem az ő hibája) állított be este kilenckor - akkor is épp letettem a gyereket, aki persze a csengetésre felébredt - mata részegen, hogy a férjemet keresi. Mondtam, hogy nincs itthon. Erre ő meg azt, hogy akkor megvárja. Mondtam, hogy felőlem azt csinál, amit akar, de ide be nem engedem az tuti... "Az baj." - mondta. Nem tudom, mire számított, de nyilván ő is pénzt akart, mert hazafele valahogy elfogyott, és nem mert pénz nélkül az asszony szeme elé kerülni.
Amikor a tetőt újítottuk fel pár éve, az ács pl. lezuhant a létráról az első feles után, kórházba kellett vinni. Igaz, a férjem kínálta, ami így utólag nagy hiba volt, de ő meg elfogadta.
De gondolom mindenki tudna mesélni érdekes történetet, aki valaha bármilyen szakmunkát vett igénybe, hiszen a mosógépszerelőtől a fűtésszerelőn keresztül a villanyszerelőig mindenki alkesz. Ez persze a munkájukon is meglátszik. Persze panaszkodni azt tudnak, hogy nem megy jól az üzlet, meg nincs munka meg ilyenek...
Az biztos, hogy ezek a mesterek tőlünk nem kapnak ajánlólevelet. Pontosabban de: ha valaki megkérdezi, tudunk-e ajánlani egy mestert, azt szoktuk válaszolni, hogy ajánlani azt tudjuk, hogy azt, aki nálunk dolgozott eszébe ne jusson megbízni bármivel!