Olvastatok már a különböző netes fórumokon a szülésről? Hát az mind kuka (köztük ez is), egyrészt mert leírni lehetetlen, legyen az akár pozitív vagy negatív kicsengésű történet. (A negatív sztorik meg egyébként is csak arra jók, hogy az élettől is elvegyék az ember kedvét). Birge, veled együtt szaporítottam idáig azoknak a táborát akik a horror anya és gyereksérült rémtörténeteket hallgatva/olvasva elment a kedvük a szüléstől, de ezt látva megnyugodtam. Ez nem olyan borzalmas dolog, sőt! Leirhatatlan.
Az, hogy a születés - a szülés csodálatos dolog, az egy elég snassz kifejezés. Mert egyszerűen gyenge kifejezni azt, ami a megfogantatástól történik 9 hónapon keresztül, majd a történet végén a kezedbe foghatsz egy hús-vér kis lényecskét, aki üvölt, bömböl és gesztikulál meg cukorfalat is egyszerre.
Úgy indult a dolog, hogy láttam egy császármetszéses fotót a facebookon, ahol úgy emelték ki a babát, hogy ő még a burokban volt, a doktor kezében egy opálos gömbben... Tudtam, hogy az egy császáros szülés, és biztosan teljesen más egy természetes úton születő csecsemő, de a kép beégett a tudatomba, és ott motoszkált, egyerűen nem hagyott békén. Végül feldobtam a facebookra az óhajt (mert kívánni/kérni tudni kell) és vártam lesz-e őrült kismama, aki bevállal egy fotóst a szülőszobába. Az első baba sajnos elment idő előtt, a második jelentkezőből koraszülött császár lett és az izgalom miatt elfelejtettek szólni (megértem), végül majd fél évre rá a kívánságnak, Mia a nyolcadik hónap végén érdeklődött, hogy mennyire gondoltam én ezt komolyan, mert lenne egy lehetőség, kb egy hónap múlva..... Hát persze hogy komolyan gondoltam!
Szóval múlt héten beszélgettünk online, hogy huszadikára van kiírva szülni, és a nyuszi hozza a bébit a gólya helyett, én pedig keseregtem, hogy úristen, másnap nekem nagy meló és ki tudja ha késik a baba mert ráérős mint a tesója, akkor jó eséllyel megint lemaradok.... Miron meg valószínűleg kihallgatta a beszélgetést, és Mia másnap reggel 8-kor hívott, hogy úgy tűnik mégiscsak a gólya hozza, mert kikívánkozik a baba a nagyvilágba...Apa beviszi Védát a nagytesót a bölcsibe, aztán irány a kórház és ha gondolom én is elindulhatok... Hát hogy a viharba ne indulnék, irány az István Kórház!
Tízkor bent tobzódtam, szerintem láthatóan jobban izgultam mint ők. A szülőszobák előtt a plafonon egy gólya lóg, csőrében gyereket szállít épp..... Miki az apuka kísérgette Mirellát a mosdóhoz, közben röhigcséltünk olyan dolgokon, mint a rocker zokni, a zsiráfos pink színű póló és hasonlóan komoly dolgok. Kérdeztem, vajon megvan-e már a neve a törpinek? Még végleges döntés nem volt, így egy kanyart elpoénkodunk a Vata és Miron verziókon, Mia pedig hozzáfűzte: ha meglátom majd kiderül, hogy mit sugall majd, mi legyen a neve. Annyira vidáman voltunk, még 11-kor is, hogy a szülésznő benézett ránk: ejj de jó idebent a hangulat, na felébresztem azt a babát, hogy elvegye a jókedvet!
Kriszta a szülésznő egyébként végtelen kedves, magabiztos és jópofa volt egész végig, ha tehetném én bizony nála szülnék majd. Hozott egy "duda" névre hallgató kis kézbe férő kütyüt, és hozzáérintette Mia hasához kétszer. Ahogy elment, Mikivel elkezdtünk poénkodni rajta, hogy vajon ez milyen sokkoló lehetett, aztán Mia mondta, hogy semmit sem érzett. Viszont a folyamat tényleg felgyorsult, elindult a rock'n roll, a fájások pedig egyre sűrűbbek lettek. Kicsit Miki még vitatkozott Mirellával, hogy legalább a köldökzsínórt had vágja el, ha más szerepe most úgysincs, aztán megbeszélték, majd ahogy alakul. Mirella pedig megnyugtatta, hogy hasznos a jelenléte, mert van kibe kapaszkodnia, és egyedül tök szar lenne itt görcsölni. Rákötötték a pocakot egy szívritmus figyelő műszerre, és hallgattuk ahogy dobog a szíve a kicsinek: finoman egyre gyorsult, Miki pedig teljesen átvette a ritmust, és fűzős bakancsával ugyanúgy dobolt, mint a gyerek szívhangja.
A fájások egyre sűrűbben, és láthatóbban kínozták Miát, fészkelődőtt, nem találta helyét az ágyon, szorongatta Miki kezét és derekát. A műszeren látható adatokhoz képest egészen kulturáltan tűrte a fájdalmat, nem ordibált mint a filmekben szoktak... Néhány karcosabb megjegyzést tett erre-arra, az ő poénjai kicsit mélyebben szántóak voltak, mert ahogy Miki pedig próbálta továbbra is elütni a dolgot, ami igen karcos replikát eredményezett:
-Próbálj meg jógázni, hátha segít. Tudod, relaxál és lépj ki a testedből.... - mire Mia folytatta:
- ....és jól lépjek az arcodba!
Ez már pont a fájás végén volt, így hármunkból egyszerre tört ki a hangos röhögés, a szülésznő megint ránk nyitott, hogy mi az a vicces dolog, ami folyik nálunk...
Aztán hirtelen minden felgyorsult, egyre sűrűbbek voltak a fájások, a pocak pedig egyre lejjebb csúszott. Nyílott a méhszáj, Kriszta stabilan bent marad és adta a jobbnál jobb ötleteket, öntötte az olajat a gátvédelemhez, a doki is megérkezett hogy kéznél legyen alkalomadtán. A baba feje lassan előbukkant, majd még egy utolsó erőfeszítéssel megszületett. Kriszta rögtön, még a köldökzsinóros kapcsolattal együtt Mia hasára tette a picit, és megkérdezte, no mi lesz a neve? Miron, mondta mosolyogva Mia. Aztán Mia álma is megvalósult, ugyanis ő maga vágta el a köldökzsinórt, míg Védáét anno Miki.
Miron engesztelhetetlenül bömbölt anyja hasán, míg a méhlepény is megszületett, és lefotózhattam az Élet Fáját is. Ahhoz képest hogy szóltak előre sok vér lesz és hentesbuli a történet, én úgy láttam annyira nem drasztikus azért a dolog. Persze sok vér van, de hentes történetnek azért nem nevezném. Semmi trancsír dolog nincs, csak szétterítik a méhlepényt, hogy leellenőrizzék minden darabja megvan-e, nehogy zűrt okozzon egy felesleges bent maradt darab.
Aztán Miront letörölgették, közben ő masszívan üvöltött tovább, jó tüdeje lesz a gyereknek, ki tudja, lehet énekes lesz ha már így az elején rögtön rágyúrt. És nem fáradt el, kicsit halkabban de mérlegelés közben is fújta a magáét.
Aztán visszaadták anyának, és szopizásra biztatták őket. Mia kb háromnegyed órányi kitartó küzdelemmel (én már bőven kétségbe estem volna, hogy nem megy a szoptatás és így bömböl folyamatosan), de rábírta Miront a szopásra, a befelé fordult mellbimbóval is lehet szoptatni, csak türelmesnek kell lenni és ilyen bimbószívó izét kell használni hozzá... Szóval Miron megynyugodott, evett és el is aludt.
Még egy órácskát maradhattunk a szülőszobában, majd költözés következett: elsőként Miront vitték le a csecsemő osztályra, hogy mindent leellenőrizzenek rajta, aztán Miát is letolták kerekesszékben. Megvártuk Védát, a nagytesót, közben csodálkoztam magamban, hogy Mia már azért próbál járkálni, a nővérke meg próbálja csillapítani: csak óvatosan a mosdóra való rohangálással mindig legyen valaki mellette még, figyeljenek rá. Végül megérkezett Véda is a bölcsiből, Mia pedig rögtön elcsábította: képzeld, az öcsi hozott csokit is, mindjárt hozzák, és te is megnézheted őt. Elmajszolták együtt a csokit, majd apa elment az öcsiért. Letették az ágyra, Véda pedig rácsodálkozott nagy szemekkel, majd egy kis idő múlva óvatosan megsimogatta. Szerettem volna rávenni, hogy fogja meg a tesója kezét, de szégyellős volt, végül Mirella készítette el a képet ami haláli aranyos: a pici kezet fogja egy még kisebb kéz.
Szóval a szülés egy klassz dolog. Nem tudom elmesélni, hogy a kínszenvedés után egy új életke a kezedben mekkora csoda, ehhez én kevés vagyok tollal, fotóval, vagy bármivel...
Isten hozott köztünk Miron! Mia, Miki, Véda, Miron, sok-sok egészséget és jót kívánok nektek, a nehézségben erősségeket, a boldogságokban bővelkedéseket!
Fotógaléria: http://minafoto.hu/2014-04-13/miron-erkezese/
Az, hogy a születés - a szülés csodálatos dolog, az egy elég snassz kifejezés. Mert egyszerűen gyenge kifejezni azt, ami a megfogantatástól történik 9 hónapon keresztül, majd a történet végén a kezedbe foghatsz egy hús-vér kis lényecskét, aki üvölt, bömböl és gesztikulál meg cukorfalat is egyszerre.
Úgy indult a dolog, hogy láttam egy császármetszéses fotót a facebookon, ahol úgy emelték ki a babát, hogy ő még a burokban volt, a doktor kezében egy opálos gömbben... Tudtam, hogy az egy császáros szülés, és biztosan teljesen más egy természetes úton születő csecsemő, de a kép beégett a tudatomba, és ott motoszkált, egyerűen nem hagyott békén. Végül feldobtam a facebookra az óhajt (mert kívánni/kérni tudni kell) és vártam lesz-e őrült kismama, aki bevállal egy fotóst a szülőszobába. Az első baba sajnos elment idő előtt, a második jelentkezőből koraszülött császár lett és az izgalom miatt elfelejtettek szólni (megértem), végül majd fél évre rá a kívánságnak, Mia a nyolcadik hónap végén érdeklődött, hogy mennyire gondoltam én ezt komolyan, mert lenne egy lehetőség, kb egy hónap múlva..... Hát persze hogy komolyan gondoltam!
Szóval múlt héten beszélgettünk online, hogy huszadikára van kiírva szülni, és a nyuszi hozza a bébit a gólya helyett, én pedig keseregtem, hogy úristen, másnap nekem nagy meló és ki tudja ha késik a baba mert ráérős mint a tesója, akkor jó eséllyel megint lemaradok.... Miron meg valószínűleg kihallgatta a beszélgetést, és Mia másnap reggel 8-kor hívott, hogy úgy tűnik mégiscsak a gólya hozza, mert kikívánkozik a baba a nagyvilágba...Apa beviszi Védát a nagytesót a bölcsibe, aztán irány a kórház és ha gondolom én is elindulhatok... Hát hogy a viharba ne indulnék, irány az István Kórház!
Tízkor bent tobzódtam, szerintem láthatóan jobban izgultam mint ők. A szülőszobák előtt a plafonon egy gólya lóg, csőrében gyereket szállít épp..... Miki az apuka kísérgette Mirellát a mosdóhoz, közben röhigcséltünk olyan dolgokon, mint a rocker zokni, a zsiráfos pink színű póló és hasonlóan komoly dolgok. Kérdeztem, vajon megvan-e már a neve a törpinek? Még végleges döntés nem volt, így egy kanyart elpoénkodunk a Vata és Miron verziókon, Mia pedig hozzáfűzte: ha meglátom majd kiderül, hogy mit sugall majd, mi legyen a neve. Annyira vidáman voltunk, még 11-kor is, hogy a szülésznő benézett ránk: ejj de jó idebent a hangulat, na felébresztem azt a babát, hogy elvegye a jókedvet!
Kriszta a szülésznő egyébként végtelen kedves, magabiztos és jópofa volt egész végig, ha tehetném én bizony nála szülnék majd. Hozott egy "duda" névre hallgató kis kézbe férő kütyüt, és hozzáérintette Mia hasához kétszer. Ahogy elment, Mikivel elkezdtünk poénkodni rajta, hogy vajon ez milyen sokkoló lehetett, aztán Mia mondta, hogy semmit sem érzett. Viszont a folyamat tényleg felgyorsult, elindult a rock'n roll, a fájások pedig egyre sűrűbbek lettek. Kicsit Miki még vitatkozott Mirellával, hogy legalább a köldökzsínórt had vágja el, ha más szerepe most úgysincs, aztán megbeszélték, majd ahogy alakul. Mirella pedig megnyugtatta, hogy hasznos a jelenléte, mert van kibe kapaszkodnia, és egyedül tök szar lenne itt görcsölni. Rákötötték a pocakot egy szívritmus figyelő műszerre, és hallgattuk ahogy dobog a szíve a kicsinek: finoman egyre gyorsult, Miki pedig teljesen átvette a ritmust, és fűzős bakancsával ugyanúgy dobolt, mint a gyerek szívhangja.
A fájások egyre sűrűbben, és láthatóbban kínozták Miát, fészkelődőtt, nem találta helyét az ágyon, szorongatta Miki kezét és derekát. A műszeren látható adatokhoz képest egészen kulturáltan tűrte a fájdalmat, nem ordibált mint a filmekben szoktak... Néhány karcosabb megjegyzést tett erre-arra, az ő poénjai kicsit mélyebben szántóak voltak, mert ahogy Miki pedig próbálta továbbra is elütni a dolgot, ami igen karcos replikát eredményezett:
-Próbálj meg jógázni, hátha segít. Tudod, relaxál és lépj ki a testedből.... - mire Mia folytatta:
- ....és jól lépjek az arcodba!
Ez már pont a fájás végén volt, így hármunkból egyszerre tört ki a hangos röhögés, a szülésznő megint ránk nyitott, hogy mi az a vicces dolog, ami folyik nálunk...
Aztán hirtelen minden felgyorsult, egyre sűrűbbek voltak a fájások, a pocak pedig egyre lejjebb csúszott. Nyílott a méhszáj, Kriszta stabilan bent marad és adta a jobbnál jobb ötleteket, öntötte az olajat a gátvédelemhez, a doki is megérkezett hogy kéznél legyen alkalomadtán. A baba feje lassan előbukkant, majd még egy utolsó erőfeszítéssel megszületett. Kriszta rögtön, még a köldökzsinóros kapcsolattal együtt Mia hasára tette a picit, és megkérdezte, no mi lesz a neve? Miron, mondta mosolyogva Mia. Aztán Mia álma is megvalósult, ugyanis ő maga vágta el a köldökzsinórt, míg Védáét anno Miki.
Miron engesztelhetetlenül bömbölt anyja hasán, míg a méhlepény is megszületett, és lefotózhattam az Élet Fáját is. Ahhoz képest hogy szóltak előre sok vér lesz és hentesbuli a történet, én úgy láttam annyira nem drasztikus azért a dolog. Persze sok vér van, de hentes történetnek azért nem nevezném. Semmi trancsír dolog nincs, csak szétterítik a méhlepényt, hogy leellenőrizzék minden darabja megvan-e, nehogy zűrt okozzon egy felesleges bent maradt darab.
Aztán Miront letörölgették, közben ő masszívan üvöltött tovább, jó tüdeje lesz a gyereknek, ki tudja, lehet énekes lesz ha már így az elején rögtön rágyúrt. És nem fáradt el, kicsit halkabban de mérlegelés közben is fújta a magáét.
Aztán visszaadták anyának, és szopizásra biztatták őket. Mia kb háromnegyed órányi kitartó küzdelemmel (én már bőven kétségbe estem volna, hogy nem megy a szoptatás és így bömböl folyamatosan), de rábírta Miront a szopásra, a befelé fordult mellbimbóval is lehet szoptatni, csak türelmesnek kell lenni és ilyen bimbószívó izét kell használni hozzá... Szóval Miron megynyugodott, evett és el is aludt.Még egy órácskát maradhattunk a szülőszobában, majd költözés következett: elsőként Miront vitték le a csecsemő osztályra, hogy mindent leellenőrizzenek rajta, aztán Miát is letolták kerekesszékben. Megvártuk Védát, a nagytesót, közben csodálkoztam magamban, hogy Mia már azért próbál járkálni, a nővérke meg próbálja csillapítani: csak óvatosan a mosdóra való rohangálással mindig legyen valaki mellette még, figyeljenek rá. Végül megérkezett Véda is a bölcsiből, Mia pedig rögtön elcsábította: képzeld, az öcsi hozott csokit is, mindjárt hozzák, és te is megnézheted őt. Elmajszolták együtt a csokit, majd apa elment az öcsiért. Letették az ágyra, Véda pedig rácsodálkozott nagy szemekkel, majd egy kis idő múlva óvatosan megsimogatta. Szerettem volna rávenni, hogy fogja meg a tesója kezét, de szégyellős volt, végül Mirella készítette el a képet ami haláli aranyos: a pici kezet fogja egy még kisebb kéz.
Szóval a szülés egy klassz dolog. Nem tudom elmesélni, hogy a kínszenvedés után egy új életke a kezedben mekkora csoda, ehhez én kevés vagyok tollal, fotóval, vagy bármivel...
Isten hozott köztünk Miron! Mia, Miki, Véda, Miron, sok-sok egészséget és jót kívánok nektek, a nehézségben erősségeket, a boldogságokban bővelkedéseket!
Fotógaléria: http://minafoto.hu/2014-04-13/miron-erkezese/
