Oké, nekem könnyű dolgom van, családi cégben vagyok, de Szőrmókra már rászóltak, hogy jó lenne ha kivenne már egy kis szabadságot. Szóval a péntekre és a mai napra esett a választás, hogy hosszú hétvégézzünk
Pénteken megvolt a leghosszabb napi utunk, az a bizonyos 600 km. Mivel még sose voltam a Fertő-tónál, így körbemotoroztuk és hogy ne ugyanúgy menjünk haza, kerültünk a Balcsi fele. Isteni volt, iszonyat segg- és térdfájással megspékelve, de megérte
Szombatra déltől mondták a rossz időt, így csak egy kis sütizést terveztünk Párkányba. Mina is csatlakozott hozzánk, és olyan fura volt nem ketten menni olyan fura volt, hogy látok egy motorost mögöttem, aki nem tűnik el hirtelen egy kereszteződésben, vagy előz meg minket bár néhány km után megijedtem, mikor Mina eltűnt. Mi, mi, mivan? Visszafordultunk. A kis Ubi sztrájkolt, hisztizett a kevés benya miatt, de hát mi úgy tudtuk, hogy még egy ideig elboldogulna, na de tartalékkal kihúzta a következő benzinkútig szerencsére. Bár volt nálam egy 1,5 literes Nestea-s üveg, megoldottuk volna, ha mégis porzott volna a tank De így legalább sütiztünk egy jót, bár az elmúlt két évben egyszer se voltak ilyen sokan a cukrászdában, mint akkor. A kis dobozkánkba vettünk Yetinek is egy szelet sütit, ha már nem tudott velünk tartani. Na majd máskor
Hazafele még Dobogókőre is eljutottunk és visszafele Pilisvörösváron Babulu is látott minket És szombat óta azt is tudom, hogy Yetit merre is zaklassam hivatalosan
Tegnapi nap kimaradt az eső és a szél miatt, de ma reggel felkeltem és 7-kor(!) 12 fokot mutatott az Időkép. 10 fele Szőrmók is felkelt és reggeli után már pattantunk is a nyeregbe. Elővettük szegény kisHondát is, mert mostanában csak a GTS-t szeretgette Szőrmók, bár kellett az én jótét lelkem, mert hoztam új akksit az XBR-nek
Anno kb. 0 km-esként mentem az XBR-rel, miután elmentünk Mátrázni, és Hatvannál cseréltünk mocit. Szőrmók csodásan festett az 190 cm-ével a kis 125 ccm-s Viragon nekem meg Yumi után hatalmas volt a kis Honda! Mentem vele néhány km-t, de nem éreztem rá, szóval hamar visszaadtam a gazdájának. Ez volt 2012 júliusában...
Ma megbeszéltük, hogy újra ráülök. Kegyetlen volt! Most meg már olyan aprónak érzem! Rendesen összekellett tömörülnöm rajta, mint Minának Ubin Velencétől az M6-os melletti érdi MOL-ig mentem, de alig vártam, hogy visszaüljek a Diversionre. A váltó kb. 2 cm-rel van messzebb mint a Yamahán, de nekem épp az a két centi hiányzott a kényelmes váltáshoz. Ha előzni akartam kettőt is vissza kellett váltanom, ja és hiányzott a 6. sebesség most bezzeg nem zavart a nehéz döntés vele!
Egy mondatban összefoglalva: csodás hétvége volt <3
Ui.: megtettünk több mint 1000 km-t