No, mivel megint napirendre került ez a téma a Közérdekű hírekben Ekime jóvoltából, akkor említsük meg ezt a részét is.
Ezt a blogbejegyzést máskor, máshol szültem, most csak idemásolom, lesz benne átfedés a múltkorival, előre is elnézést érte
No, akkor rákenról, én is tudok picsogni, ha akarok 
Na. Mostanában egyre több olyan írásba szaladok bele itt a neten, ami a külföldi élet, külföldi munkavállalás kérdéseit boncolgatja. Akkor most így sok év után leírom én is, nálam hogy néz ez ki.
Nyilván otthon egyre nagyobb a sz@r, egyre nagyobb a csóróság, az elégedetlenség, ezzel hatványozottan nő az irigykedés a külföldi melók, élet iránt. Nem feltétlenül negatív irigységre gondolok, sokszor inkább vágy ez az emberekben olyan életszínvonal, olyan körülmények után, amire nekik otthon nincs lehetőségük, és persze a legfőbb motiváló tényező ebben a pénz, az anyagi jólét - amiből otthon egyre ritkábban jut... Igen, én is tudom, van az a pont, ahol már minden más körülmény eltörpül, jelentéktelenné válik, csak az az egy mindent betöltő vágy uralja az ember elméjét, hogy ne kelljen napról-napra rettegni a számlák miatt, fillérezve vásárolni, 2 ezer forintokat kölcsönkérni, mert nincs mit enni adni a gyereknek, és pánikrohamot kapni, ha leszakad a lábáról a cipő, hanem végre oldódjon fel ez a szorító görcs, ez a mindennapi stressz, tudjon az ember végre nyugodtan fellégezni abban a biztonságtudatban, hogy VAN holnap, van elég pénz, biztosan ki tudja fizetni a villanyszámlát, és nem a Provident kell, hogy megvegye az új mosógépet, hanem önállóan képes rá.
DE ennek a dolognak AKKOR IS VAN EGY MÁSIK OLDALA. Ami nyilvánvalóan akkor nyer először igazán jelentőséget, amikor megvan a külföldi meló, jövögetnek az otthoni mércével mérve hihetetlen fizetések, megvan a megnyugvás, a fellélegzés (ami egyébként tényleg, valóban döbbenetesen nagy élmény, aki nem élte még át, igazából nem is tudja elképzelni sem), és akkor egyszer csak rádöbbensz, hogy ez bizony nem minden.
Mert egyedül vagy, távol mindentől és mindenkitől, amit-akit szeretsz, idegen vagy egy idegen helyen, idegen emberek közt, idegen szokások közt, többé-kevésbé idegen kultúrában, egy magányos kívülálló. Nincsenek gyökereid, emlékeid, tapasztalataid, nincs családod, nincs társaságod, nincsenek barátaid, még ismerőseid sem, nincsenek programjaid, nincs SEMMID.
Nincs családi körben szenteste, nincs bulizós szilveszter, nincs nyári nyaralás, Balaton, még strand se nagyon, nem tudsz ott lenni szülinapokon, családi összejöveteleken, esküvőkön, keresztelőkön, temetéseken, bulikon. Mondhatnád sebaj, majd amikor otthon leszel, bepótolod. Nem lehet. Amiből kimaradtál, ami kimaradt az életedből, azt nem lehet visszahozni. Mondd az édesanyának, aki lemaradt a gyermeke első lépéseiről, hogy sebaj, még 40-50 évig láthatod járni. Hát nincs vele kisegítve.
Ha néha kimozdulnál, elmennél valahová, megkeseredik a nyál is a szádban, mert egyedül?!?! Csámborogj egy szál magadban az utcákon, ülj be egyedül egy étterembe, menj be egy bárba? Még a bevásárlás is nyűg... nem fordulhat elő, hogy összefutsz ismerősökkel az utcán, hogy felhívsz valakit csak úgy, nem készülhetsz a hétvégi bulira, nincs semmi, csak a melód és a pénzed. Mi még? Az internet, a skype és a fészbúk, hogy legalább valami minimális emberi kapcsolatod legyen, valami mégis megmaradjon a családodból, barátaidból. Órákat ülsz a gép előtt, várod, hogy kommunikálhass végre a szeretteiddel, de lassacskán ez is ritkul. Eleinte még frissek a közös élmények, emlékek, van miről beszélni, mit megosztani egymással, később egyre jobban kimaradsz az otthoni dolgokból, egyre ritkábban keresnek - és Te is egyre ritkábban keresed őket... nekik megmaradt az életük, a társaságuk, a programjaik, talán hiányzol belőle kicsit, de az életük a megszokott kerékvágásban folyik tovább, míg Te idegen magányodban megőrülsz a SEMMItől, de nem akarod terhelni őket, nem akarsz rájuk akaszkodni a kommunikációhiány miatti kényszeres társalgási késztetéseddel.
Számolod a napokat, tonnaszámra zabálod a csokit, vicces képeket és dolgokat posztolsz a fészbúkra, hogy felvidítsd magad és iszol, hogy fényesebbnek tűnjön az a lehangoló kép, amiben egy világvégi kis falu szállodájának személyzeti szobájában telik az életed napi 10-12 óra meló mellett, míg mások VALÓBAN ÉLNEK. És azzal a hamis illúzióval vigasztalod magad, hogy de majd amikor otthon leszek, én is élni fogok, bulizni járok, barátnőzök, pasizok éjjel-nappal, normális életem lesz nekem is.
Hát hogyne... 2 hónapra. Aztán kezdődik minden elölről... előbb-utóbb megszűnnek a barátságok, elkopnak a haverok, hiszen "sose" vagy otthon, Veled nem lehet közös programokat, nyaralásokat, túrákat, bulikat szervezni, nem vagytok részei egymás mindennapjainak, nem tudod, mi történt velük. Lassacskán elszokik Tőled a családod is, amikor otthon vagy, sűrűek a súrlódások, veszekedések, és idővel ez egyre, egyre rosszabb lesz, hiszen változik mindenki valamerre... egymástól függetlenül, külön-külön, más környezetben, más behatások, más körülmények hatására mindenki totálisan más irányba fog változni, mindenkinek kialakul a saját, magányos életritmusa, egyre nagyobb lesz a távolság, a szakadék köztetek, egyre kevésbé fogjátok érteni egymást, egyre kevésbé lesz boldog a végre-együtt-töltött idő.
A szerelmek, házasságok ha erős alapokon állnak, egy ideig bírják a strapát, de rövidebb-hosszabb idő után azok is véget érnek. Közös élmények, közelség, beszélgetések, együtt töltött idő, gyengédség, érintések - és igen: szex - nélkül hogyan is működhetnének tovább?
Patthelyzet. Hazamész a munkanélküli nyomorba, ahol van életed, vagy maradsz a pénzért magányos robotgép? Esetleg megpróbálsz itt, külföldön barátokat, társaságot szerezni, életet építeni. Ha bírsz, ha akarsz, ha mersz, ha tudsz.
De Te valójában csak pénzért jöttél, hogy otthon majd könnyebb legyen. Csakhogy pár hónap alatt itt sem lehet ám megmilliomosodni. Ahhoz pár, és jó pár év kell, és akkor is csak annyid lesz, hogy veszel otthon egy lakást - vagy belekezdesz valami vállalkozásba (ahol esetleg néhány hónap alatt elbukod azt a pénzt, amit a véreddel, verejtékeddel, életed feladásával szereztél). És mindeközben megszűnt az otthoni életed - és nem lett másik itteni. Ha hazamész, kezdhetsz mindent elölről, már nincs meg az ismerős, aki olcsón szerzett ezt-meg-azt, bezárt a kedvenc boltod, eltévedsz, mert telerakták egyirányú utcákkal a környéket, az új háziorvosodnak még a nevét sem tudod, és a vízvezeték-szerelő telefonszámán előfizető nem kapcsolható.
Viszont van pénzed. Otthoni mércével mérve sok, de valójában fényűző luxusokra nem telik belőle. Élhetsz, kicsit nagyobb lábon, mint a többiek, ehetsz téliszalámit is, nem kell meggondolnod, kocsival indulj-e el, mert telik tankolásra, tudsz venni néhány új ruhát, bútort, műszaki cikket, háztartási gépet (ami már 10 éve aktuális lett volna), fillérezgetés nélkül mehetsz el bulizni, bevásárolni, néha beülhetsz egy étterembe kajálni, ha kedved szottyan rá és nagyjából ennyi. Tudom, sokaknak már ez is mesebeli álomvilág, rózsaszín kéjmámor. És bizonyos mértékig kárpótol, persze, hiszen a pénztelenség, a csóróság elől menekültél, csak akkor még nem tudtad, hogy a semmibe.
Na, ez most valószínűleg kőkeményen depressziós hangvételű irománynak tűnik, pedig valójában ENNYIRE rosszul azért nem érzem magam Szerencsére van az az alaptulajdonságom, hogy bárhol és mindenhol képes vagyok jól érezni magam, ha akarom, mindig találok dolgokat, amiknek örülni tudok, amik boldoggá tesznek, amik feldobnak. Ha más nem, akkor például az, hogy ráakadtam a neten Szilvási Lajos Egymás szemében című remekjére PDF-ben és most újraolvasom, sokadszorra már, de kitartó imádattal.
Ettől függetlenül amit leírtam, az igaz, és bizony, ez is egy oldala a külföldi munkavállalásnak. Ennek ellenére én senkit sem le, inkább rábeszélek erre a dologra, főleg Svájcra, főleg vendéglátóra, egyrészt mert ezt ismerem, másrészt meg ezt tudom, hogy itt, ebben lehet munkát találni - legfeljebb hazudik az ember egy kis tapasztalatot, oszt' hadd szóljon, csak egy kicsit legalább beszéljen németül!!!!!
És mindig ez az, ami hiányzik. A fotelból irigykedő, seggüket évek óta a nyomorban meresztő kedves ismerőseim mind csodálattal és áhítattal mondják nekem, hogy mennyire klassz nekem, hogy szereztem ezt a svájci melót, és mekkora szuper jó dolog ez, bárcsak ők is, bárcsak nekik is, de hát ugye SAJNOS nem beszélnek nyelvet... hát bazmeg, akkor tanulj meg németül!!!!!! Ahány éve munkanélküli vagy, ha mindennap csak egy szót megtanultál volna, már jobban beszélnél németül, mint én!!!! Értem, hogy nincs pénzed nyelvtanfolyamra, de van interneted, tölts le ingyenes nyelvleckéket, kérd el a szomszéd gyerek német nyelvkönyvét, nézz német tévéadókat (úgyis 200 csatornát nézel otthon, mert az egész napi seggmeresztést valamivel túl kell vészelni, és tévére persze van pénz), keress egy nyugdíjas nyelvtanárt, aki barterben tanítgatna egy kicsit, miközben te megszereled a csöpögő csapját vagy kitakarítod a lakását, mittudomén, ezer lehetőséged lenne rá, hogy legalább az alapszintű kommunikációig eljuss, ha nem is németül, akkor tanulj angolul, itt mindenki beszél angolul, és egy konyhai kisegítőtől vagy egy szobalánytól nem elvárás a német, csak a főnökség tudjon vele valahogyan szót érteni... persze, nekem ennyi helyzeti előnyöm volt, hogy már tudtam a nyelvet. De aki meg tudja, annak meg más nyűgje van örökké, messze van, pont az ünnepek alatt, mi lesz a kutyámmal, egyebek... akkor viszont azt mondom, hogy ne tessék irigykedni és vágyakozni, akkor meg kell elégedni az otthoni körülményekkel, lehetőségekkel. Ha ellenben annyira nagyon szúr a szög, hogy tényleg tarthatatlan a helyzet, akkor viszont meg nem nyafogni kell és kifogásokat gyártani, hanem felemelni a segget a tévé elől és tenni érte, hogy más legyen. Én mindig, mindenkinek felajánlom, hogy segítek, amiben tudok, hogy ne legyen olyan elveszett, béna szerencsétlen, balfék, mint én voltam az elején. Egy, EGYETLEN ember volt eddig, aki hallgatott rám, 2 héten belül lett állása Németországban. Ezer éves nagyon régi barátnőm írt még tavalyelőtt, hogy rémes helyzetben vannak, a férje több nyelven beszélő mérnök, de munkanélküli lett, ott a 2 gyerek, nem tudják fizetni a lakáshitelt, elvállalná az ember a vendéglátózást is, csak pénzt keressen, segítsek, merre induljon el. Megadtam a munkaközvetítő honlap címét, megmondtam, mit és hogyan írjon be, töltsön ki, 2 hét múlva Münchenben volt. Mert ő tényleg AKARTA.
Na, ennyi. Ezt csak azért, hogy teljes legyen az a kép
Ezt a blogbejegyzést máskor, máshol szültem, most csak idemásolom, lesz benne átfedés a múltkorival, előre is elnézést érte
No, akkor rákenról, én is tudok picsogni, ha akarok Na. Mostanában egyre több olyan írásba szaladok bele itt a neten, ami a külföldi élet, külföldi munkavállalás kérdéseit boncolgatja. Akkor most így sok év után leírom én is, nálam hogy néz ez ki.
Nyilván otthon egyre nagyobb a sz@r, egyre nagyobb a csóróság, az elégedetlenség, ezzel hatványozottan nő az irigykedés a külföldi melók, élet iránt. Nem feltétlenül negatív irigységre gondolok, sokszor inkább vágy ez az emberekben olyan életszínvonal, olyan körülmények után, amire nekik otthon nincs lehetőségük, és persze a legfőbb motiváló tényező ebben a pénz, az anyagi jólét - amiből otthon egyre ritkábban jut... Igen, én is tudom, van az a pont, ahol már minden más körülmény eltörpül, jelentéktelenné válik, csak az az egy mindent betöltő vágy uralja az ember elméjét, hogy ne kelljen napról-napra rettegni a számlák miatt, fillérezve vásárolni, 2 ezer forintokat kölcsönkérni, mert nincs mit enni adni a gyereknek, és pánikrohamot kapni, ha leszakad a lábáról a cipő, hanem végre oldódjon fel ez a szorító görcs, ez a mindennapi stressz, tudjon az ember végre nyugodtan fellégezni abban a biztonságtudatban, hogy VAN holnap, van elég pénz, biztosan ki tudja fizetni a villanyszámlát, és nem a Provident kell, hogy megvegye az új mosógépet, hanem önállóan képes rá.
DE ennek a dolognak AKKOR IS VAN EGY MÁSIK OLDALA. Ami nyilvánvalóan akkor nyer először igazán jelentőséget, amikor megvan a külföldi meló, jövögetnek az otthoni mércével mérve hihetetlen fizetések, megvan a megnyugvás, a fellélegzés (ami egyébként tényleg, valóban döbbenetesen nagy élmény, aki nem élte még át, igazából nem is tudja elképzelni sem), és akkor egyszer csak rádöbbensz, hogy ez bizony nem minden.
Mert egyedül vagy, távol mindentől és mindenkitől, amit-akit szeretsz, idegen vagy egy idegen helyen, idegen emberek közt, idegen szokások közt, többé-kevésbé idegen kultúrában, egy magányos kívülálló. Nincsenek gyökereid, emlékeid, tapasztalataid, nincs családod, nincs társaságod, nincsenek barátaid, még ismerőseid sem, nincsenek programjaid, nincs SEMMID.
Nincs családi körben szenteste, nincs bulizós szilveszter, nincs nyári nyaralás, Balaton, még strand se nagyon, nem tudsz ott lenni szülinapokon, családi összejöveteleken, esküvőkön, keresztelőkön, temetéseken, bulikon. Mondhatnád sebaj, majd amikor otthon leszel, bepótolod. Nem lehet. Amiből kimaradtál, ami kimaradt az életedből, azt nem lehet visszahozni. Mondd az édesanyának, aki lemaradt a gyermeke első lépéseiről, hogy sebaj, még 40-50 évig láthatod járni. Hát nincs vele kisegítve.
Ha néha kimozdulnál, elmennél valahová, megkeseredik a nyál is a szádban, mert egyedül?!?! Csámborogj egy szál magadban az utcákon, ülj be egyedül egy étterembe, menj be egy bárba? Még a bevásárlás is nyűg... nem fordulhat elő, hogy összefutsz ismerősökkel az utcán, hogy felhívsz valakit csak úgy, nem készülhetsz a hétvégi bulira, nincs semmi, csak a melód és a pénzed. Mi még? Az internet, a skype és a fészbúk, hogy legalább valami minimális emberi kapcsolatod legyen, valami mégis megmaradjon a családodból, barátaidból. Órákat ülsz a gép előtt, várod, hogy kommunikálhass végre a szeretteiddel, de lassacskán ez is ritkul. Eleinte még frissek a közös élmények, emlékek, van miről beszélni, mit megosztani egymással, később egyre jobban kimaradsz az otthoni dolgokból, egyre ritkábban keresnek - és Te is egyre ritkábban keresed őket... nekik megmaradt az életük, a társaságuk, a programjaik, talán hiányzol belőle kicsit, de az életük a megszokott kerékvágásban folyik tovább, míg Te idegen magányodban megőrülsz a SEMMItől, de nem akarod terhelni őket, nem akarsz rájuk akaszkodni a kommunikációhiány miatti kényszeres társalgási késztetéseddel.
Számolod a napokat, tonnaszámra zabálod a csokit, vicces képeket és dolgokat posztolsz a fészbúkra, hogy felvidítsd magad és iszol, hogy fényesebbnek tűnjön az a lehangoló kép, amiben egy világvégi kis falu szállodájának személyzeti szobájában telik az életed napi 10-12 óra meló mellett, míg mások VALÓBAN ÉLNEK. És azzal a hamis illúzióval vigasztalod magad, hogy de majd amikor otthon leszek, én is élni fogok, bulizni járok, barátnőzök, pasizok éjjel-nappal, normális életem lesz nekem is.
Hát hogyne... 2 hónapra. Aztán kezdődik minden elölről... előbb-utóbb megszűnnek a barátságok, elkopnak a haverok, hiszen "sose" vagy otthon, Veled nem lehet közös programokat, nyaralásokat, túrákat, bulikat szervezni, nem vagytok részei egymás mindennapjainak, nem tudod, mi történt velük. Lassacskán elszokik Tőled a családod is, amikor otthon vagy, sűrűek a súrlódások, veszekedések, és idővel ez egyre, egyre rosszabb lesz, hiszen változik mindenki valamerre... egymástól függetlenül, külön-külön, más környezetben, más behatások, más körülmények hatására mindenki totálisan más irányba fog változni, mindenkinek kialakul a saját, magányos életritmusa, egyre nagyobb lesz a távolság, a szakadék köztetek, egyre kevésbé fogjátok érteni egymást, egyre kevésbé lesz boldog a végre-együtt-töltött idő.
A szerelmek, házasságok ha erős alapokon állnak, egy ideig bírják a strapát, de rövidebb-hosszabb idő után azok is véget érnek. Közös élmények, közelség, beszélgetések, együtt töltött idő, gyengédség, érintések - és igen: szex - nélkül hogyan is működhetnének tovább?
Patthelyzet. Hazamész a munkanélküli nyomorba, ahol van életed, vagy maradsz a pénzért magányos robotgép? Esetleg megpróbálsz itt, külföldön barátokat, társaságot szerezni, életet építeni. Ha bírsz, ha akarsz, ha mersz, ha tudsz.
De Te valójában csak pénzért jöttél, hogy otthon majd könnyebb legyen. Csakhogy pár hónap alatt itt sem lehet ám megmilliomosodni. Ahhoz pár, és jó pár év kell, és akkor is csak annyid lesz, hogy veszel otthon egy lakást - vagy belekezdesz valami vállalkozásba (ahol esetleg néhány hónap alatt elbukod azt a pénzt, amit a véreddel, verejtékeddel, életed feladásával szereztél). És mindeközben megszűnt az otthoni életed - és nem lett másik itteni. Ha hazamész, kezdhetsz mindent elölről, már nincs meg az ismerős, aki olcsón szerzett ezt-meg-azt, bezárt a kedvenc boltod, eltévedsz, mert telerakták egyirányú utcákkal a környéket, az új háziorvosodnak még a nevét sem tudod, és a vízvezeték-szerelő telefonszámán előfizető nem kapcsolható.
Viszont van pénzed. Otthoni mércével mérve sok, de valójában fényűző luxusokra nem telik belőle. Élhetsz, kicsit nagyobb lábon, mint a többiek, ehetsz téliszalámit is, nem kell meggondolnod, kocsival indulj-e el, mert telik tankolásra, tudsz venni néhány új ruhát, bútort, műszaki cikket, háztartási gépet (ami már 10 éve aktuális lett volna), fillérezgetés nélkül mehetsz el bulizni, bevásárolni, néha beülhetsz egy étterembe kajálni, ha kedved szottyan rá és nagyjából ennyi. Tudom, sokaknak már ez is mesebeli álomvilág, rózsaszín kéjmámor. És bizonyos mértékig kárpótol, persze, hiszen a pénztelenség, a csóróság elől menekültél, csak akkor még nem tudtad, hogy a semmibe.
Na, ez most valószínűleg kőkeményen depressziós hangvételű irománynak tűnik, pedig valójában ENNYIRE rosszul azért nem érzem magam
Szerencsére van az az alaptulajdonságom, hogy bárhol és mindenhol képes vagyok jól érezni magam, ha akarom, mindig találok dolgokat, amiknek örülni tudok, amik boldoggá tesznek, amik feldobnak. Ha más nem, akkor például az, hogy ráakadtam a neten Szilvási Lajos Egymás szemében című remekjére PDF-ben és most újraolvasom, sokadszorra már, de kitartó imádattal. Ettől függetlenül amit leírtam, az igaz, és bizony, ez is egy oldala a külföldi munkavállalásnak. Ennek ellenére én senkit sem le, inkább rábeszélek erre a dologra, főleg Svájcra, főleg vendéglátóra, egyrészt mert ezt ismerem, másrészt meg ezt tudom, hogy itt, ebben lehet munkát találni - legfeljebb hazudik az ember egy kis tapasztalatot, oszt' hadd szóljon, csak egy kicsit legalább beszéljen németül!!!!!
És mindig ez az, ami hiányzik. A fotelból irigykedő, seggüket évek óta a nyomorban meresztő kedves ismerőseim mind csodálattal és áhítattal mondják nekem, hogy mennyire klassz nekem, hogy szereztem ezt a svájci melót, és mekkora szuper jó dolog ez, bárcsak ők is, bárcsak nekik is, de hát ugye SAJNOS nem beszélnek nyelvet... hát bazmeg, akkor tanulj meg németül!!!!!! Ahány éve munkanélküli vagy, ha mindennap csak egy szót megtanultál volna, már jobban beszélnél németül, mint én!!!! Értem, hogy nincs pénzed nyelvtanfolyamra, de van interneted, tölts le ingyenes nyelvleckéket, kérd el a szomszéd gyerek német nyelvkönyvét, nézz német tévéadókat (úgyis 200 csatornát nézel otthon, mert az egész napi seggmeresztést valamivel túl kell vészelni, és tévére persze van pénz), keress egy nyugdíjas nyelvtanárt, aki barterben tanítgatna egy kicsit, miközben te megszereled a csöpögő csapját vagy kitakarítod a lakását, mittudomén, ezer lehetőséged lenne rá, hogy legalább az alapszintű kommunikációig eljuss, ha nem is németül, akkor tanulj angolul, itt mindenki beszél angolul, és egy konyhai kisegítőtől vagy egy szobalánytól nem elvárás a német, csak a főnökség tudjon vele valahogyan szót érteni... persze, nekem ennyi helyzeti előnyöm volt, hogy már tudtam a nyelvet. De aki meg tudja, annak meg más nyűgje van örökké, messze van, pont az ünnepek alatt, mi lesz a kutyámmal, egyebek... akkor viszont azt mondom, hogy ne tessék irigykedni és vágyakozni, akkor meg kell elégedni az otthoni körülményekkel, lehetőségekkel. Ha ellenben annyira nagyon szúr a szög, hogy tényleg tarthatatlan a helyzet, akkor viszont meg nem nyafogni kell és kifogásokat gyártani, hanem felemelni a segget a tévé elől és tenni érte, hogy más legyen. Én mindig, mindenkinek felajánlom, hogy segítek, amiben tudok, hogy ne legyen olyan elveszett, béna szerencsétlen, balfék, mint én voltam az elején. Egy, EGYETLEN ember volt eddig, aki hallgatott rám, 2 héten belül lett állása Németországban. Ezer éves nagyon régi barátnőm írt még tavalyelőtt, hogy rémes helyzetben vannak, a férje több nyelven beszélő mérnök, de munkanélküli lett, ott a 2 gyerek, nem tudják fizetni a lakáshitelt, elvállalná az ember a vendéglátózást is, csak pénzt keressen, segítsek, merre induljon el. Megadtam a munkaközvetítő honlap címét, megmondtam, mit és hogyan írjon be, töltsön ki, 2 hét múlva Münchenben volt. Mert ő tényleg AKARTA.
Na, ennyi. Ezt csak azért, hogy teljes legyen az a kép
