Néha ufónak érzem magam, szokták is mondani, hogy milyen érdekesen másként gondolkozom, amikor belátnak kicsit a fejembe. És milyen jó ez, és mennyire szerencsés vagyok. Hát néha nem érzem ezt, mert olyan mintha az árral szemben úsznék a sok hülyével.... már nem is tudom ki a repülő. Krisz barátnémmal épp Greenlandról skyp-oltunk, és mesélte mennyire másként gondolkoznak ott az emberek, és én milyen jól érezném magam ott.... nem akaródzik neki hazajönni....
Szép dolog a technológia, és én is bőszen áldozok a technokrácia oltárán (tabletes lézervezérlésről álmodni kábelek nélkül azért érzed?), azonban úgy látom, hogy a tömegek szintjén a lényeg mintha nem menne át. Van egy csomó minden amitől jobb meg szebb lett, és legfőképpen kényelmesebb az életünk, de az ok-okozati összefüggések kezdenek eltávolodni a tömegek értelmezésében. Minél kevesebb a kényszerítő erő a dolgok működésének megértésére, annál nagyobb a lustaság és a kényelem igénye. Hogy mondja Loreal? Mert megérdemled. Azt bazmeg, fizesd meg és megérdemled! Jah, hogy a pénzért valamit tenni kell... hát ilyen ez...
A főzős topicban rákérdeztem a sütőpapírra, hogy mégis mire jó az. Felsorolódott a vajas kéz rettenete, az odaégett süti borzalma és a szétszórt liszt réme... Hát, nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha a steril konyhába bemegyek és elkezdek répát pucolni, akkor répás lesz a környék, sőt még földes is ha előtte nem mosom el a répát. Ha csinálom tovább a főzést, óhatatlanul leesik ez, szétszóródik az, összekenem a konyhapultot, sőt ha nem figyelek a lehulló cuccokra, még szét is taposom a járólapon a maszatot... Szóval a lényeg az szerintem az egészben, hogy a konyha bizony retkes dolog, előbb-utóbb minden maszatos lesz mire végzel. Sosem értettem a Mamát, hogy amikor főzni tanított, miért próbált megtanítani arra, hogy következetesen állítsam össze a főzés menetrendjét és közben minél kevesebb edényt, evőeszközt nyeszeteljek össze, aztán idővel szépen leesett. Nem értettem, hogy amíg fő a leves, közben miért kell a zöldségek megpucolása közben keletkezett retken azonnal eltakarítani, ha még az asztalon van hely a többi cuccnak.... Feleslegesnek tűnt az állandó főzés közbeni rendrakás. Aztán megértettem. Konkrétan akkor, amikor az első "saját háztartásomban" főzés végére rendszeresen úgy nézett ki a konyha mint ahol atomvillanás történt. Főként akkor ha valamit elcsesztem,, na akkor még égett, üszkös romok is voltak....
Utáltam az égett edényeket (nem egyet dobtam ám ki!), aztán rájöttem, hogy főzni csak odafigyelve lehet. Közben nem olvasunk (mert leég a konyha ha az üszkös füstölgő sültkrumplira vizet locsolsz oltani), nem internetezünk, és nem szexelünk, és úgy általában nem csinálunk MÁST közben. Szóval aztán szépen rájöttem, hogy egy kicsit odafigyelve fele annyi mosogatnivaló képződik a végére és sokkal több sikerélmény. Mielőtt nekiesek főzni előtte átgondolom mi van kéznél mi kell hozzá, mennyi időm van és úgy általában hogy fogom csinálni... eleinte ez komoly agymunka volt, de aztán rájöttem, ha előtte átnézem a hűtőt, hogy miből főzök, akkor közben nem kell kirohanni a boltba a hiányzó cuccért, hogy közben odaégjen az akármi... Szóval én innen indultam. 
Most meg ott tartok, hogy benézek a hűtőbe, felmérem mi van, és abból összeütök valami ehetőt fél órán belül ha sürgős a dolog. Már nem tudatos, hanem automatikus, hogy a kóstolós kanalat félreteszem a következő kóstoláshoz, a keverős tálat használat után az első főzős üresjáratban elmosom, a sütnivalóra pedig odafigyelek, hogy ne égjen oda, stb... sokkal kevesebb a mosogatnivaló közvetlen a főzés után. A rutin meg az évek ide is kellenek, de legfőképp az, hogy megértsem miből mit lehet, mit miért mivel lehet kombinálni, hogy még ehető legyen a végeredmény.
MEGÉRTENI, tervezni. Önállóan. Na ez a kihívás. A sütőpapír a lustaság ára, hogy megveszed mert nem vagy képes odafigyelni egy kicsivel jobban (kb 3% plusz energia), hogy ne égjen oda a cuccos. A papírpelenka is mennyire kényelmes, csak fogod és kidobod ha teleszarta a gyerek. Jöhet a következő. Utazás közben aláírom, hogy tök hasznos, sőt ha gyerekem lesz tuti eldobós pelenkával fogok vele világgá menni, meg a vízálló pelussal a medencébe, de nem MINDIG fogom ezt használni. Mert ára van. Kivágjuk az utolsó erdőt is a gyerek segge alá meg a süti alá, aztán a kölyök már csak a betont fogja inhalálni oxigén helyett. Mert nem lesz, ami levegőt termeljen neki.
Milllió és millió ilyen azonnali fogyaszd és dobd el cucc van. Nagyon sok készen a szánkba tolt kényelmes dolog van, aminek az árát később fizetjük meg. Mint a tévé: egész este elbámulja a család, tökjól lefoglalja a gyereket, apa is csöndben elvan, tök kényelmes, szórakoztató. A hétvége eltelik úgy, hogy kajatévékajatévé, a családtagok nem beszélgetnek egymással, a seggek híznak, évek telnek el valódi értelmes beszélgetések nélkül, és a végén csak néznek egymásra, hogy ki a franc ez a haláli idegen barom itt mellettem? Nem lesz aki elmagyarázza a kölyöknek, hogy hitelt ne vegyél fel banktól, mert ő a pénzből csinálja a pénzt, amit rajtad fog megkeresni, mert a bank nem jótékonysági intézet... A készpicsamelegmáléért valakinek kitapossák a belét, és az legfőképp te leszel. Energia nem vész el, ha előre kapod a jóságot energiabefektetés nélkül, utána kétszer fizetsz meg. Azért fogod kétszeresnek érezni, mert nem lesz folyamat amiközben megerősödj az elvárásokhoz, hanem egyszerre jön csak a teher a nagy jóság után. Hát ilyen ez, pofáraesős. Mindegy hogy miről beszélünk, legyen az hitel, főzés, hobbi vagy új munkahely vagy társas kapcsolat.... Az élet folyamatos energiabefektetés.
Most a társadalmunk eljutott a csodavárás végére. 20 évig a rendszerváltás után a népek nagy része csak ücsörgött a sült galambot várva, hogy most jó van, itt a demokrácia, heppi, semmit nem kell hozzátenni a jóhoz, minden csak úgy történik majd. A büdös rohadék ravasz, okos, előre tervező, gondolkozó kapitalisták meg kizsigerelték őket. Most nyílik a szemük, hogy valamit tenni kéne.... Hát jah, meg kell mozdulni. A készen előre legyártott megoldások sosem egyedi megoldások, és sosem lesz egyénien csak kizárólag neked jók. Az legfőképp másnak jó, hogy neked kényelmesen alád teszi a fincsit. Megfizetsz érte valahol majd, mert sosincs ingyen ebéd.
MEGÉRTENI. Tervezni. Gondolkozni. Nem a kész francokat választani, hanem végiggondolni, MIÉRT történik az, ami történik velem. MIÉRT? Ez volt az alapkérdés nálam mindig. Miért működi az úgy ahogy, miért történik ez vagy az? Nem akarok úszni az árral, ugyan kényelmes, de sose tudom hova kerülök. Ha kicsit úszom, legalább oda sodor, amerre menni akarok, az sokkal jobb. Elegem van a sírókból, ne vernyákoljatok, gondolkozzatok! Nem a körülmények a hibásak, ti magatok vagytok azok. Basztatok gondolkozni és tervezni, lusták voltatok. Igen, időnként én is elbaszom, de kussolok és nekifutok még egyszer. Sikeresebbnek tűnök az átlagánál? Hát még jóhogy, nem arról vernyákolok mi az aki a hibás, hanem arról mi az amit szeretnék, mi az a mit tervezek... Ha pedig sikerül, világgá kürtölöm, hogy defaszajódolgom van, és kik segítettek. Mert tényleg jó dolgom van, észreveszem, és örülök neki. De ahhoz is gondolkozni kell....
Szép dolog a technológia, és én is bőszen áldozok a technokrácia oltárán (tabletes lézervezérlésről álmodni kábelek nélkül azért érzed?), azonban úgy látom, hogy a tömegek szintjén a lényeg mintha nem menne át. Van egy csomó minden amitől jobb meg szebb lett, és legfőképpen kényelmesebb az életünk, de az ok-okozati összefüggések kezdenek eltávolodni a tömegek értelmezésében. Minél kevesebb a kényszerítő erő a dolgok működésének megértésére, annál nagyobb a lustaság és a kényelem igénye. Hogy mondja Loreal? Mert megérdemled. Azt bazmeg, fizesd meg és megérdemled! Jah, hogy a pénzért valamit tenni kell... hát ilyen ez...
A főzős topicban rákérdeztem a sütőpapírra, hogy mégis mire jó az. Felsorolódott a vajas kéz rettenete, az odaégett süti borzalma és a szétszórt liszt réme... Hát, nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha a steril konyhába bemegyek és elkezdek répát pucolni, akkor répás lesz a környék, sőt még földes is ha előtte nem mosom el a répát. Ha csinálom tovább a főzést, óhatatlanul leesik ez, szétszóródik az, összekenem a konyhapultot, sőt ha nem figyelek a lehulló cuccokra, még szét is taposom a járólapon a maszatot... Szóval a lényeg az szerintem az egészben, hogy a konyha bizony retkes dolog, előbb-utóbb minden maszatos lesz mire végzel. Sosem értettem a Mamát, hogy amikor főzni tanított, miért próbált megtanítani arra, hogy következetesen állítsam össze a főzés menetrendjét és közben minél kevesebb edényt, evőeszközt nyeszeteljek össze, aztán idővel szépen leesett. Nem értettem, hogy amíg fő a leves, közben miért kell a zöldségek megpucolása közben keletkezett retken azonnal eltakarítani, ha még az asztalon van hely a többi cuccnak.... Feleslegesnek tűnt az állandó főzés közbeni rendrakás. Aztán megértettem. Konkrétan akkor, amikor az első "saját háztartásomban" főzés végére rendszeresen úgy nézett ki a konyha mint ahol atomvillanás történt. Főként akkor ha valamit elcsesztem,, na akkor még égett, üszkös romok is voltak....
Utáltam az égett edényeket (nem egyet dobtam ám ki!), aztán rájöttem, hogy főzni csak odafigyelve lehet. Közben nem olvasunk (mert leég a konyha ha az üszkös füstölgő sültkrumplira vizet locsolsz oltani), nem internetezünk, és nem szexelünk, és úgy általában nem csinálunk MÁST közben. Szóval aztán szépen rájöttem, hogy egy kicsit odafigyelve fele annyi mosogatnivaló képződik a végére és sokkal több sikerélmény. Mielőtt nekiesek főzni előtte átgondolom mi van kéznél mi kell hozzá, mennyi időm van és úgy általában hogy fogom csinálni... eleinte ez komoly agymunka volt, de aztán rájöttem, ha előtte átnézem a hűtőt, hogy miből főzök, akkor közben nem kell kirohanni a boltba a hiányzó cuccért, hogy közben odaégjen az akármi... Szóval én innen indultam. Most meg ott tartok, hogy benézek a hűtőbe, felmérem mi van, és abból összeütök valami ehetőt fél órán belül ha sürgős a dolog. Már nem tudatos, hanem automatikus, hogy a kóstolós kanalat félreteszem a következő kóstoláshoz, a keverős tálat használat után az első főzős üresjáratban elmosom, a sütnivalóra pedig odafigyelek, hogy ne égjen oda, stb... sokkal kevesebb a mosogatnivaló közvetlen a főzés után. A rutin meg az évek ide is kellenek, de legfőképp az, hogy megértsem miből mit lehet, mit miért mivel lehet kombinálni, hogy még ehető legyen a végeredmény.MEGÉRTENI, tervezni. Önállóan. Na ez a kihívás. A sütőpapír a lustaság ára, hogy megveszed mert nem vagy képes odafigyelni egy kicsivel jobban (kb 3% plusz energia), hogy ne égjen oda a cuccos. A papírpelenka is mennyire kényelmes, csak fogod és kidobod ha teleszarta a gyerek. Jöhet a következő. Utazás közben aláírom, hogy tök hasznos, sőt ha gyerekem lesz tuti eldobós pelenkával fogok vele világgá menni, meg a vízálló pelussal a medencébe, de nem MINDIG fogom ezt használni. Mert ára van. Kivágjuk az utolsó erdőt is a gyerek segge alá meg a süti alá, aztán a kölyök már csak a betont fogja inhalálni oxigén helyett. Mert nem lesz, ami levegőt termeljen neki.
Milllió és millió ilyen azonnali fogyaszd és dobd el cucc van. Nagyon sok készen a szánkba tolt kényelmes dolog van, aminek az árát később fizetjük meg. Mint a tévé: egész este elbámulja a család, tökjól lefoglalja a gyereket, apa is csöndben elvan, tök kényelmes, szórakoztató. A hétvége eltelik úgy, hogy kajatévékajatévé, a családtagok nem beszélgetnek egymással, a seggek híznak, évek telnek el valódi értelmes beszélgetések nélkül, és a végén csak néznek egymásra, hogy ki a franc ez a haláli idegen barom itt mellettem? Nem lesz aki elmagyarázza a kölyöknek, hogy hitelt ne vegyél fel banktól, mert ő a pénzből csinálja a pénzt, amit rajtad fog megkeresni, mert a bank nem jótékonysági intézet... A készpicsamelegmáléért valakinek kitapossák a belét, és az legfőképp te leszel. Energia nem vész el, ha előre kapod a jóságot energiabefektetés nélkül, utána kétszer fizetsz meg. Azért fogod kétszeresnek érezni, mert nem lesz folyamat amiközben megerősödj az elvárásokhoz, hanem egyszerre jön csak a teher a nagy jóság után. Hát ilyen ez, pofáraesős. Mindegy hogy miről beszélünk, legyen az hitel, főzés, hobbi vagy új munkahely vagy társas kapcsolat.... Az élet folyamatos energiabefektetés.
Most a társadalmunk eljutott a csodavárás végére. 20 évig a rendszerváltás után a népek nagy része csak ücsörgött a sült galambot várva, hogy most jó van, itt a demokrácia, heppi, semmit nem kell hozzátenni a jóhoz, minden csak úgy történik majd. A büdös rohadék ravasz, okos, előre tervező, gondolkozó kapitalisták meg kizsigerelték őket. Most nyílik a szemük, hogy valamit tenni kéne.... Hát jah, meg kell mozdulni. A készen előre legyártott megoldások sosem egyedi megoldások, és sosem lesz egyénien csak kizárólag neked jók. Az legfőképp másnak jó, hogy neked kényelmesen alád teszi a fincsit. Megfizetsz érte valahol majd, mert sosincs ingyen ebéd.
MEGÉRTENI. Tervezni. Gondolkozni. Nem a kész francokat választani, hanem végiggondolni, MIÉRT történik az, ami történik velem. MIÉRT? Ez volt az alapkérdés nálam mindig. Miért működi az úgy ahogy, miért történik ez vagy az? Nem akarok úszni az árral, ugyan kényelmes, de sose tudom hova kerülök. Ha kicsit úszom, legalább oda sodor, amerre menni akarok, az sokkal jobb. Elegem van a sírókból, ne vernyákoljatok, gondolkozzatok! Nem a körülmények a hibásak, ti magatok vagytok azok. Basztatok gondolkozni és tervezni, lusták voltatok. Igen, időnként én is elbaszom, de kussolok és nekifutok még egyszer. Sikeresebbnek tűnök az átlagánál? Hát még jóhogy, nem arról vernyákolok mi az aki a hibás, hanem arról mi az amit szeretnék, mi az a mit tervezek... Ha pedig sikerül, világgá kürtölöm, hogy defaszajódolgom van, és kik segítettek. Mert tényleg jó dolgom van, észreveszem, és örülök neki. De ahhoz is gondolkozni kell....
