"Ugyebár vannak motorjaink. Ebből nagyjából egyenesen következhet, hogy motorosok vagyunk. De mi is az, hogy motoros? Kik vagyunk, mi motorosok? Miért vagyunk mi motorosok?
Azt szokták/szoktuk mondani, hogy vannak sportmotorosok, meg túrázók, meg bokorugrók, meg chopperesek, meg robogósok, meg egyenes menők, meg hétvégi motorosok, meg persze városi vagányok.
De mi „csak” motorosok vagyunk.
Olyan emberek, akik szeretik a szabadságot. Szabadon száguldani a kanyarokban, hegyre fel, majd le, beszívni a friss levegő és a benzingőz illatát, érezni a fák lombkoronáján áttörő napsugarakat egy hosszú platánsor alatt haladva. Átélni saját bőrödön a tavasz első melegét, a nyári záport, az ősz melegének utolsó erőpróbáit. Érezni a szinte tökéletes gép minden rezdülését. Vagy csak egyszerűen eljutni A-ból B-be. Vagy tizedmásodperceket kergetni a pályán. Vagy legyőzni a gravitációt a krosszpályán. Be akarjuk gyűjteni a minket körülvevő élményeket.
Mindannyian szabadok akarunk lenni. Olyanok, akik nem dobozban ülve szemlélik a körülöttük lévő világot.
Élvezzük, ahogy a menetszél nekifeszül a testünknek, élénkül a figyelmünk, megfeszülnek izmaink, hogy megzabolázzuk az alattunk kitörni készülő ménest. Látjuk kialakulni a nyári zápor felhőit, a dél felé elhúzó madarak százait, az út felett lebegő délibábot. Megismerjük azokat a tájait a világnak, melyeket meghódítani készülünk éppen. Mert ez egyfajta hódítás. És itt, az országúton minden motor „csak” motor lesz. Aminek 2 kereke, motorja van, és te ülsz rajta.
Ám néha elfelejtjük, hogy a dolog nem rólunk, vagy a motorunkról, vagy az összetartozásról szól, hanem magáról a motorozásról. A szabadságkeresésről. Az érzésről.
Mikor mentél csak úgy, a motorozás öröméért? Céltalanul kanyarogva? És ha odaértél, ahova egyébként nem is tudtad, hogy menni akarsz, megtaláltad-e azt, amit tudatosan nem is kerestél? Megálltál-e már csak azért, mert az út egy pontján azt érezted, hogy meg kell állnod? Feküdtél-e már a motorod mellett a fűben, közben felhőket bámulva? Vagy egy tóparton a kacsákat nézve? Megtaláltad-e már a nyugalom szigetét?
Ha csak rohanunk, hogy eljussunk, legyőzzük, elérjük a célunkat, feláldozzuk a szent célt: a motorozás örömét.
A legtöbbünk túrázás címszóval megismerkedik a kitűzött útvonal mentén található benzinkutak többségével. De szoktunk-e körbenézni útközben? Vagy csak rohanunk, mert itt van egy jó balkanyar, amit lapon lehet bevenni? Vagy itt, ezen a rövid szakaszon lehet 300-al is tépni?
A motorozás nem csak arról kell, hogy szóljon, hogy én gyorsabb vagyok az autóknál, autósoknál. Akkor nincs időd befogadni a teret körülötted. Pedig csodálatos. Még ha ezerszer is jártál már arra. Mert kétszer nem láthatod ugyanazt.
A modern élet következményeképpen egyre inkább feketén és fehéren igyekszünk látni mindent. Pedig a világ ennél milliószor színesebb, összetettebb. Nézze meg mindenki saját szemével, például egy őszi erdő mellett elmotorozva. De tedd meg, hogy megpróbálod nem 160-nál, hanem mondjuk csak 100-al. Érdekes felfedezés lesz, hogy mennyivel többet és máshogy látsz magad körül."
Nem én írtam, nem tudom ki a szerzője, de engem nagyon megfogott
Azt szokták/szoktuk mondani, hogy vannak sportmotorosok, meg túrázók, meg bokorugrók, meg chopperesek, meg robogósok, meg egyenes menők, meg hétvégi motorosok, meg persze városi vagányok.
De mi „csak” motorosok vagyunk.
Olyan emberek, akik szeretik a szabadságot. Szabadon száguldani a kanyarokban, hegyre fel, majd le, beszívni a friss levegő és a benzingőz illatát, érezni a fák lombkoronáján áttörő napsugarakat egy hosszú platánsor alatt haladva. Átélni saját bőrödön a tavasz első melegét, a nyári záport, az ősz melegének utolsó erőpróbáit. Érezni a szinte tökéletes gép minden rezdülését. Vagy csak egyszerűen eljutni A-ból B-be. Vagy tizedmásodperceket kergetni a pályán. Vagy legyőzni a gravitációt a krosszpályán. Be akarjuk gyűjteni a minket körülvevő élményeket.
Mindannyian szabadok akarunk lenni. Olyanok, akik nem dobozban ülve szemlélik a körülöttük lévő világot.
Élvezzük, ahogy a menetszél nekifeszül a testünknek, élénkül a figyelmünk, megfeszülnek izmaink, hogy megzabolázzuk az alattunk kitörni készülő ménest. Látjuk kialakulni a nyári zápor felhőit, a dél felé elhúzó madarak százait, az út felett lebegő délibábot. Megismerjük azokat a tájait a világnak, melyeket meghódítani készülünk éppen. Mert ez egyfajta hódítás. És itt, az országúton minden motor „csak” motor lesz. Aminek 2 kereke, motorja van, és te ülsz rajta.
Ám néha elfelejtjük, hogy a dolog nem rólunk, vagy a motorunkról, vagy az összetartozásról szól, hanem magáról a motorozásról. A szabadságkeresésről. Az érzésről.
Mikor mentél csak úgy, a motorozás öröméért? Céltalanul kanyarogva? És ha odaértél, ahova egyébként nem is tudtad, hogy menni akarsz, megtaláltad-e azt, amit tudatosan nem is kerestél? Megálltál-e már csak azért, mert az út egy pontján azt érezted, hogy meg kell állnod? Feküdtél-e már a motorod mellett a fűben, közben felhőket bámulva? Vagy egy tóparton a kacsákat nézve? Megtaláltad-e már a nyugalom szigetét?
Ha csak rohanunk, hogy eljussunk, legyőzzük, elérjük a célunkat, feláldozzuk a szent célt: a motorozás örömét.
A legtöbbünk túrázás címszóval megismerkedik a kitűzött útvonal mentén található benzinkutak többségével. De szoktunk-e körbenézni útközben? Vagy csak rohanunk, mert itt van egy jó balkanyar, amit lapon lehet bevenni? Vagy itt, ezen a rövid szakaszon lehet 300-al is tépni?
A motorozás nem csak arról kell, hogy szóljon, hogy én gyorsabb vagyok az autóknál, autósoknál. Akkor nincs időd befogadni a teret körülötted. Pedig csodálatos. Még ha ezerszer is jártál már arra. Mert kétszer nem láthatod ugyanazt.
A modern élet következményeképpen egyre inkább feketén és fehéren igyekszünk látni mindent. Pedig a világ ennél milliószor színesebb, összetettebb. Nézze meg mindenki saját szemével, például egy őszi erdő mellett elmotorozva. De tedd meg, hogy megpróbálod nem 160-nál, hanem mondjuk csak 100-al. Érdekes felfedezés lesz, hogy mennyivel többet és máshogy látsz magad körül."
Nem én írtam, nem tudom ki a szerzője, de engem nagyon megfogott
