Puhatestűek az úton 2. rész.

Kb másfél hónapja járkáltam vele amikor is megjött az első perec vele. Az emberi tényező - főként a sajátunk - a legnehezebben kalkulálható fiatalként. Egész héten két-három órákat aludtam a melók miatt, és úgy gondoltam milyen pihentető is lesz majd lemenni Agárdra pancsolni a haverokhoz vele. Aha, pedig már egyszer pihengettem robeszon, de hát az ismétlés a tudás anyja, szokták mondani... Döglesztő meleg nyári nap volt, ahogy álltam az előszobában, átfutott a fejemen a gondolat, hogy áh, nem veszek én ruhát.... Aztán a másik gondolat, hogy elpicsáznak, meg előtte pár nappal jósolt nekem egy horoszkópos nő, és azt mondta legyek óvatos az utakon. Nagy sóhaj kíséretében felvettem a ruhát, aztán útközben elment az alapjárat, majd a szivató menet közbeni tekergetése közben fel is kenődtem a szalagkorlátra. Kb 40-45 km/h-val. A motor blokkja konkrétan megakadt a betonkifolyóba ahogy sodródtam az út széle felé a nagy menetközbeni bűvészkedés közben, én meg fejjel előre lefejeltem a szalagkorlátot, valahogy félig átcsúsztam alatta meg is nyomtam a korlátot térddel... szóval a plexi betört a bukón, a térdem hetekig nem hajlott, és ugyanúgy hetekig vigyorogni se tudtam, mert még az is fájt, az olaj csöpögött mert a blokk is megrepedt... Minden perecemnél az első gondolat a bukfenc után "a motorral mi van" c. kérdés volt amit sosem értett meg egyik autós sem, de most, az autós aki megállt és kilapátolt a korlát alól, ő is motoros volt. Vigasztalgatott és mondta jó hogy nem nagyobb a baj, tökjó hogy fel voltál öltözve, itt és itt heggesztenek alumíniumot, meg lehet csináltatni, nyugi van, de már ne indítsd be mert csöpög belőle az olaj és úgy megfőzheted. Van valaki aki hazaviszi neked? Egyik kollégámat hívtam a teherautójával, ő volt az akivel el is hoztuk a vasat megvásárláskor, csóválta is a fejét, hogy hát így már nem szívesen szállítalak, jobban örültem volna valami más kérésnek, de örülök, hogy nem lett nagyobb bajod.
Cybercat segített bevásárolni, meg rekreálódni mert akkoriban hetekig kínszenvedés volt a lépcsőzés és pont liftet szereltek miközben az elsőn laktam...

Szóval visszanézve az egészre: az emberi tényező mindig a legnagyobb rizikó. És nemcsak a másé, hanem a sajátodé is! Ha megteheted, hogy felöltözöl, tedd meg. Nem kerül semmibe. Istenem, egy kis izzadás, plusz 5 perc. Na és? Ennyit úgy érzed nem érsz? A portektoros ruha meg nemcsak egy izzasztó tényező, hanem egy jó befektetés is: mert az egészség rohadt drága, és a motoros szezonból, munkából, szórakozásból kiesett hetek, hónapok, a bőrhiánnyal elmúló komfortérzet megfizethetetlenek.
Nálam a gyakorlatlanságból, fáradtságból eredő tényezők egymásra halmozódása volt mindig az út ami a perechez vezetett. De nemcsak a protektoros ruha és a gyakorlat számít, meg a kipihentség. Az idegállapot se mindegy. Egyszer halálosan felidegesítve, dühből ültem motorra, állat módjára vágtam ki a többi közlekedő közé. Aznap egy autós megmentette az életemet. Mert Ő figyelt, én meg csak puffogtam magamban, és vezetés közben is pörgettem magamban az eseményt amin idegeskedtem. Visszagondolva, nem ért annyit az egész, mint ahogy felhúztam magam. Szerencsére az az autós figyelt, én meg csak a dudára riadtam fel, amit mérgében megnyomott. Két utcával odébb remegve álltam meg, és negyed órát ücsörögtem az út szélén a padkán, hogy lehiggadjak, mind a dühömből, mind a rémületemből. Akkor esett le a tantusz: nemcsak másokon múlik, hanem magunkon is! Ha tehetjük minimalizálhatjuk a kockázatot, és nem szükséges kihívni a sorsot. El lehet menni biztonságtechnikai tanfolyamra, lehet magunknak azt mondani, hogy most nem motorral megyek mert hulla vagyok/leszek, lehet protektoros ruhát húzni, számtalan módja van annak, hogy vigyázzunk magunkra. Az öreg motoros azért öreg, mert ez neki működött.

A gyakorlat megszerezhető - mert csinálni kell.
A portektoros ruha felvehető - csak izzadni kell.
A figyelem pedig szükséges - mert élni kell!