Nem tudom, észrevettétek-e, hogy elnyílott az akác. És ez még csak az egyikfajta virágos növény, ami csodálatos illattal bódítja el az arra érzékeny embereket. Nyílik a bodza, és még számos vad és kerti virág. Nyáron a vizes élőhelyeken egy vajszínű bokros növény (nevét sajnos nem tudom) teríti be olyan csodálatos méz-illattal a levegőt, hogy azt nehéz leírni.
A motoros, hacsak nem integrál sisakban nyomja, evvel közvetlenül érintkezik. Az autóban csak a műanyag autóillatosító és a még műanyagabb kárpitozás illatozik. Azért hozzá kell tegyük, hogy bizonyos típusoknak és az öreg autóknak is varázslatos, nosztalgiát ébresztő illata tud lenni! De ez semmi a Természet illataihoz képest.
Sajnos hátulütője is van a dolgoknak. A sok műanyag szar, amit élelmiszer címszó alatt gyömöszölnek le a torkunkon, a vele keltett (persze a gyógyszergyáraknak jó pénzt hozó) allergia miatt lehetetlenné teszi ennek a csodálatos élvezetnek az átélését. De ez ellen nagyon kevesen tudnak vagy akarnak tenni. Túl sokan vannak az olyanok, akik tehetnének ellene, mert a lehetőségük adott, de az túl kényelmetlen dolog lenne, így inkább mérgezik maguk és a környezetük.
Igaz ugyan az is, hogy motorozás közben nemcsak jó illatokkal árasztanak el minket. (Minket! Miket beszélek! De jó is lenne!) Egy elütött állat bűze, egy állattartó telep vagy fehérje-feldolgozó (Ács és Gönyű között pl.) kilométereken át tönkre tudja tenni a motorozás élményét, még ha nem is vagyunk allergiásak.
A motorosnak azonban más illatok is kellemesek tudnak lenni. Az új gép illata, a benziné, a keveréké, az olajé. Régi gépek szerelmeseinek a festék, az elöregedett műbőr, a bedurrant keverékbenzin, a rozsda szaga is illat tud lenni. Vájtorrúak meg tudják különböztetni a Jawák és az MZ-k kipufogógázainak illatát (én is meg tudom).
Mesélték azt a szerencsétlen pulit, aki a Trabi kipufogófüstjére volt rákattanva. Már nem volt szőre, de megőrült, ha elindult a Trabi, rácuppant a kidörrentőre, és addig szívta, amíg el nem dőlt. Négy évet se ért meg…
Külön kategória a volt motoros. Akinek a szíve keserűen dobban meg, ha elfüstölög mellette egy öreg kétütemű. Hallja, látja, szagolja („illatolja”), a szíve egy ritmusra jár a kipufogó pöfékelésével. Emlékezik. Keserűen elsomolyodik…
Mindezeket nem panaszképpen, hanem azért írom le, hogy feldobjam, mik lehetnek fontosak egy embernek, mi kelthet érzelmeket benne. Mert nagyon gyakran már csak akkor tudunk odafigyelni dolgokra, amikor a hiányukat megérezzük.
A motoros, hacsak nem integrál sisakban nyomja, evvel közvetlenül érintkezik. Az autóban csak a műanyag autóillatosító és a még műanyagabb kárpitozás illatozik. Azért hozzá kell tegyük, hogy bizonyos típusoknak és az öreg autóknak is varázslatos, nosztalgiát ébresztő illata tud lenni! De ez semmi a Természet illataihoz képest.
Sajnos hátulütője is van a dolgoknak. A sok műanyag szar, amit élelmiszer címszó alatt gyömöszölnek le a torkunkon, a vele keltett (persze a gyógyszergyáraknak jó pénzt hozó) allergia miatt lehetetlenné teszi ennek a csodálatos élvezetnek az átélését. De ez ellen nagyon kevesen tudnak vagy akarnak tenni. Túl sokan vannak az olyanok, akik tehetnének ellene, mert a lehetőségük adott, de az túl kényelmetlen dolog lenne, így inkább mérgezik maguk és a környezetük.
Igaz ugyan az is, hogy motorozás közben nemcsak jó illatokkal árasztanak el minket. (Minket! Miket beszélek! De jó is lenne!) Egy elütött állat bűze, egy állattartó telep vagy fehérje-feldolgozó (Ács és Gönyű között pl.) kilométereken át tönkre tudja tenni a motorozás élményét, még ha nem is vagyunk allergiásak.
A motorosnak azonban más illatok is kellemesek tudnak lenni. Az új gép illata, a benziné, a keveréké, az olajé. Régi gépek szerelmeseinek a festék, az elöregedett műbőr, a bedurrant keverékbenzin, a rozsda szaga is illat tud lenni. Vájtorrúak meg tudják különböztetni a Jawák és az MZ-k kipufogógázainak illatát (én is meg tudom).
Mesélték azt a szerencsétlen pulit, aki a Trabi kipufogófüstjére volt rákattanva. Már nem volt szőre, de megőrült, ha elindult a Trabi, rácuppant a kidörrentőre, és addig szívta, amíg el nem dőlt. Négy évet se ért meg…
Külön kategória a volt motoros. Akinek a szíve keserűen dobban meg, ha elfüstölög mellette egy öreg kétütemű. Hallja, látja, szagolja („illatolja”), a szíve egy ritmusra jár a kipufogó pöfékelésével. Emlékezik. Keserűen elsomolyodik…
Mindezeket nem panaszképpen, hanem azért írom le, hogy feldobjam, mik lehetnek fontosak egy embernek, mi kelthet érzelmeket benne. Mert nagyon gyakran már csak akkor tudunk odafigyelni dolgokra, amikor a hiányukat megérezzük.
