Kimerészkedtem

A kiállítás óta nem mentünk ki a házból... illetve hétfőn még igen, de mióta leesett a hó, azóta csak kutyát etetni szaladtam ki a nagy hóban. Két napja nézzük a kertet, amit húsz centis hólepel takar. Gyönyörű... Csak szegény kutya nézeget be sóvárogva, hogy mikor megyünk már sétálni, de ilyen időben nem tudom tolni a babakocsit, hordozókendővel meg nem enged ki az uram, nehogy elcsússzak a gyerekkel.

A hírek megint tele vannak a sok balesettel, amik az időjárás miatt történtek, mi meg megbeszéltük, hogy milyen jó, hogy nincs semmi halaszthatatlan dolgunk... jól elvagyunk itthon, elzárva a külvilágtól.

Aztán ma beállított az apósom. Állítólag majd' infarktust kapott, mikor meglátta a kertben a szűz havat, amiben sem kocsinyom, sem a mi nyomaink nem látszottak, csak a kutya taposott ösvényt magának. Végigfutott az agyán, hogy szénmonoxid-mérgezést kaptunk, ezért nem jártunk kinn két napja. (Persze tegnap is beszéltünk telefonon, de sebaj.)

Aztán ha már itt volt bébiszitternek, úgy döntöttem, elszaladok Pi-vízért, mégse igyunk csapvizet, miközben bemanszolunk a semmi közepén...

Meglepődve tapasztaltam, hogy a kerítésen túl az utak szárazak, csak kisebb hóbuckák vannak az utak szélén, süt a nap, és az útkezelő mindenfele javítja a kátyúkat. Alig van forgalom, és határozottan úgy tűnt, hogy megint érkezik a tavasz.

Ezt a meggyőződésemet csak az ingatta meg valamicskét, hogy Gabi a biobolt tulajdonosa azt találta mondani, hogy "Milyen gyorsan szalad az idő! Ki gondolná, hogy két nap múlva már Karácsony van?!".