"Te komám, hát ha ott hátul, akkor búza -e vagy..?" Az Index fórumára beírt kérdés feszegeti Kazinczy nyelvét, no meg a kanok falkájának talán ősidőkbe vesző büszkeségét is. A nők és a motorok édesketteséről lesz most szó, úgy egyébként, szigorúan férfi szemszögből, azt hiszem, ilyen témában a kevés is sok. Az asszony legyen negyven-ötven-hatvan év körüli: kinőtte már a benzintyúkságot ősz szakállú ura mellett. Harminc? Tökély. Húsz? Szívet dobogtató. Panaszunk nem lehet egy darab se, magam előtt van a múltkori alpesi látvány, amikor két Hornet jelbeszéddel került meg egy nagyranőtt angol buszt valamelyik tűkanyar előtt. Ki mondta, hogy félszavakból nehezen értjük meg egymást?
Az aranykorban, a Hells Angels korában persze az ilyesmi el se jutott a fülekig, a hippivilágban ettől még őrületet válthatott ki egy Harley-n feszítő Janis Joplin. A Hells Angels köszöni, jól van, hippikről pedig szó se essék, a békesség kedvéért. Nem a hatvanas évekről szól a fáma; és ez volna a mondandóm veleje.
Itt, ezen az oldalon is látok sokféle rózsaszín, türkiz bukósisakot, tankra szerelhető sminkelő szettet, legutóbb protektoros magassarkú csizmát, az agyhalál nem emiatt fenyeget. Az emancipációt sokan sokféleképpen képzelik el, így van ez jól. Nem csak ezért mondom: szeretem a kétezres éveket. Nem akarok felesleges köröket írni arról, mennyire volt ez a devizahitelesek korszaka vagy hogy a gazdasági válság előtt mennyivel több védőruhát láttam férfin is, nőn is, mint ma. Az tény, hogy az utakon egészen új látvány kezdett utat törni magának, voltaképp szó szerint. A motorozó nő, minél jobban felöltözve, legfeljebb a vízilabda válogatott sikereihez mérhető: értelmet ad az életnek, elhiteti, hogy lesz még magyar feltámadás, magyar égen magyar ufó, magyar földön magyar kéthenger.
Nem a hülyeségnek van itt csak helye. "Szép úrasszony, mértéktelenül ivott és katona módjára ülte meg a lovat, egy embert hirtelen haragjának túlzott hevességében megölt. Jobban tenné e beszennyezett kéz, ha orsót forgatna, s őrjöngő lelkét türelemmel megfékezné." Pont. A leírás Saroltról szól, Géza fejedelem feleségéről, aki nem a férjeura helyett, inkább mellette hordta a nadrágot. Nincs száma a honfoglalók leleteinek, a lovon nyargaló harcosok voltak olyan gentlemanek, hogy a női ruhadíszekhez lopkodták össze a hozzávaló ezüstöt, aranyat.
Mára aztán túl vagyunk a kiskőrösi bukósisakok világán, vannak, akik néha a konyhában, de mindenképp csak a hátsó ülésen szeretnék látni a nőt. Aztán ott a vérerekben megmoccanó hagyomány, Dobó lányai, Zrínyi Ilonák, Mária főhadnagyok váltják egymást az emlékezetben. Ez a kétezres évek. Mindegy, hogy elöl vagy hátul, ha egyszer talpig bőrben, ez kell nekünk, ez kell nektek is, nem tévedek, itt van a szemem előtt. Részetekről vesszen a nyomorult kompenzáció, a hiperfeminizmus, abból nem fogunk megélni, motorozással nem lehet átverni senkit, úgy még megmaradhat a nő nőnek, a férfi férfinak. Én magam a bankrablást terveztem be először, aztán a két kereket, az a bizonyos nem vagyok, szemtanúk nélkül, de egyszer még hátul is ültem, ennyit a rendszer még bőven elbír. Oda a bökőt, hogy egy kapcsolatot megerősít az út törvénye, lesz majd sok motoros gyerek, motoros unoka, meg se halunk, ha az őseink, elment társaink odafent figyelnek ránk. Mert figyelnek, ahogy figyeljük egymást mi is.
Az aranykorban, a Hells Angels korában persze az ilyesmi el se jutott a fülekig, a hippivilágban ettől még őrületet válthatott ki egy Harley-n feszítő Janis Joplin. A Hells Angels köszöni, jól van, hippikről pedig szó se essék, a békesség kedvéért. Nem a hatvanas évekről szól a fáma; és ez volna a mondandóm veleje.
Itt, ezen az oldalon is látok sokféle rózsaszín, türkiz bukósisakot, tankra szerelhető sminkelő szettet, legutóbb protektoros magassarkú csizmát, az agyhalál nem emiatt fenyeget. Az emancipációt sokan sokféleképpen képzelik el, így van ez jól. Nem csak ezért mondom: szeretem a kétezres éveket. Nem akarok felesleges köröket írni arról, mennyire volt ez a devizahitelesek korszaka vagy hogy a gazdasági válság előtt mennyivel több védőruhát láttam férfin is, nőn is, mint ma. Az tény, hogy az utakon egészen új látvány kezdett utat törni magának, voltaképp szó szerint. A motorozó nő, minél jobban felöltözve, legfeljebb a vízilabda válogatott sikereihez mérhető: értelmet ad az életnek, elhiteti, hogy lesz még magyar feltámadás, magyar égen magyar ufó, magyar földön magyar kéthenger.
Nem a hülyeségnek van itt csak helye. "Szép úrasszony, mértéktelenül ivott és katona módjára ülte meg a lovat, egy embert hirtelen haragjának túlzott hevességében megölt. Jobban tenné e beszennyezett kéz, ha orsót forgatna, s őrjöngő lelkét türelemmel megfékezné." Pont. A leírás Saroltról szól, Géza fejedelem feleségéről, aki nem a férjeura helyett, inkább mellette hordta a nadrágot. Nincs száma a honfoglalók leleteinek, a lovon nyargaló harcosok voltak olyan gentlemanek, hogy a női ruhadíszekhez lopkodták össze a hozzávaló ezüstöt, aranyat.
Mára aztán túl vagyunk a kiskőrösi bukósisakok világán, vannak, akik néha a konyhában, de mindenképp csak a hátsó ülésen szeretnék látni a nőt. Aztán ott a vérerekben megmoccanó hagyomány, Dobó lányai, Zrínyi Ilonák, Mária főhadnagyok váltják egymást az emlékezetben. Ez a kétezres évek. Mindegy, hogy elöl vagy hátul, ha egyszer talpig bőrben, ez kell nekünk, ez kell nektek is, nem tévedek, itt van a szemem előtt. Részetekről vesszen a nyomorult kompenzáció, a hiperfeminizmus, abból nem fogunk megélni, motorozással nem lehet átverni senkit, úgy még megmaradhat a nő nőnek, a férfi férfinak. Én magam a bankrablást terveztem be először, aztán a két kereket, az a bizonyos nem vagyok, szemtanúk nélkül, de egyszer még hátul is ültem, ennyit a rendszer még bőven elbír. Oda a bökőt, hogy egy kapcsolatot megerősít az út törvénye, lesz majd sok motoros gyerek, motoros unoka, meg se halunk, ha az őseink, elment társaink odafent figyelnek ránk. Mert figyelnek, ahogy figyeljük egymást mi is.