A tegnap esti hazaút kissé kalandosra sikeredett. Sopronba érve arra lettem figyelmes, hogy a leforduló sávban haladó autók kerülgetnek valamit. Két :kutyu2: kutyagolt az út szélén, szépen lehúzódva, okosan a forgalommal szembeni oldalon, libasorban, ahogy kell. Elhaladtomban annyit láttam, hogy az egyik egy labrador-forma nagyobb testű, a kicsit pedig westie-nek néztem. Láthatóan a kicsi volt a főnök, és a nagy farokcsóválva, jókedvűen követte. Kifele tartottak a városból.
Továbbhajtottam, de nem hagytak nyugodni. Visszamenjek? Megálljak? Hazavigyem őket? Bevigyem őket a rendőrségre, és kérdezzem meg, hol találok gyepmestert? Hazahozni semmiképp nem tudtam volna őket, hisz nekem is van kettő. Végül elhessegettem minden velük kapcsolatos gondolatot, megnyugtattam magam, hogy úgysem tudnék segíteni, és már biztos el is tűntek.
Aztán ránéztem a -4 fokot mutató kijelzőre a műszerfalon, és tudtam, hogy a lelkiismeretem nem hagyna nyugodtan aludni az éjjel, ha nem teszek valamit. Félreálltam, és felhívtam a húgomat. Ő önkéntes állatvédő, összeszed minden kóbor állatot
Egyszerre tudott megoldást: felhívta a soproni állatvédő ismerőseit, aztán újra engem. Én addigra a tettek mezejére léptem, visszafordultam, és majdnem a határig visszamentem. De sajnos a kutyuknak már se híre - se hamva nem volt 
Visszafordultam, közben a húgom már csörgetett, megadta a számom a soproniaknak, esetleg felhívnak majd. Mondtam neki, hogy sajna már nem találtam a kutyákat.
Letettem a telefont, majd gurultam tovább lefele a soproni körgyűrűn, és közben sasoltam az út szélét. Kicsit lejjebb ott sétáltak a kutyák, a túloldalon, megint nagyon okosan a forgalommal szemben Azonnal leindexeltem és félreálltam, kaptam a telefont, hívtam a húgom, hogy megtaláltam őket :hurá: ! Közben a visszapillantóban láttam, hogy mögöttem egy autó szintén félreáll. Gondoltam ez hamar ment, tényleg itt az állatvédő Szaladtam oda hozzá, de nem ő volt, viszont azt mondta a fiú, hogy a nagyobbik nagyon hasonlít az ő kutyájára, de ez itt kan, úgyhogy sajna nem az övé. Próbáltuk hívogatni őket, a nagy jött is volna, de a kicsi menni akart, és hát ő volt a főnök. Egyébként nem is westie volt, hanem valami kis bozontos korcs, és elég csapzottnak tűnt.
Szóval folytatták útjukat, így mi is ezt tettük, illetve én csak tettem volna, mert nem indult az autóm... rajta hagytam a helyzetjelzőt és a vészvillogót, és ezek le is szívták szépen az akksit. Hátraszaladtam ismét a fiúhoz, és kérdeztem, hogy van-e bikakábele? Nem volt neki, de azt mondta, hogy majd kitalálunk valamit. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom, az állatvédő fiú volt az. Pontos leírást adtam neki a kutyukról, és a pillanatnyi útvonalukról, illetve az állapotukról. Mondta, hogy egy 10 perc múlva itt lesz, megvárom-e? Mondom neki, hogy valszeg igen, mert lemerült az akksim... Azonnal elkezdett gondolkodni, hogy kit tudna odaküldeni, de mondtam neki, hogy esetleg megoldjuk. Ha nem, akkor meg úgyis mindjárt találkozunk.
Közben az ebek már sajnos eltűntek a szemünk elől, mert az út kanyarodik. Szóval úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk betolni az autót, ami a lejtőnek köszönhetően azonnal sikerült is . Gyors köszönetet rebegtem a megmentőmnek, aztán ő is elhajtott. Lefele a kutyikat már nem láttam, de dobtam egy sms-t az állatvédő fiúnak, hogy hol láttuk őket utoljára, és hogy az autómat sikerült beindítani. Hamar visszaírt, hogy mindjárt indul, ha nem találja őket, akkor is szór ki arra száraztápot, és jó utat kívánt, valamint megköszönte az információkat, és hogy egyáltalán szóltam nekik a kis kóborlókról.
Hazafele még láttam két rókát, de úgy gondoltam, hogy ők nem nagyon örülnének a segítségnek Szóval igazán megnyugodva és elégedetten feküdtem le, hogy sikerült valamit tennem a két kutyus érdekében. :angyal:
...és tisztelet azoknak, akik este 10-kor is hajlandóak elindulni, hogy segítsenek két kis kóborló állaton!
Továbbhajtottam, de nem hagytak nyugodni. Visszamenjek? Megálljak? Hazavigyem őket? Bevigyem őket a rendőrségre, és kérdezzem meg, hol találok gyepmestert? Hazahozni semmiképp nem tudtam volna őket, hisz nekem is van kettő. Végül elhessegettem minden velük kapcsolatos gondolatot, megnyugtattam magam, hogy úgysem tudnék segíteni, és már biztos el is tűntek.
Aztán ránéztem a -4 fokot mutató kijelzőre a műszerfalon, és tudtam, hogy a lelkiismeretem nem hagyna nyugodtan aludni az éjjel, ha nem teszek valamit. Félreálltam, és felhívtam a húgomat. Ő önkéntes állatvédő, összeszed minden kóbor állatot
Egyszerre tudott megoldást: felhívta a soproni állatvédő ismerőseit, aztán újra engem. Én addigra a tettek mezejére léptem, visszafordultam, és majdnem a határig visszamentem. De sajnos a kutyuknak már se híre - se hamva nem volt Visszafordultam, közben a húgom már csörgetett, megadta a számom a soproniaknak, esetleg felhívnak majd. Mondtam neki, hogy sajna már nem találtam a kutyákat.Letettem a telefont, majd gurultam tovább lefele a soproni körgyűrűn, és közben sasoltam az út szélét. Kicsit lejjebb ott sétáltak a kutyák, a túloldalon, megint nagyon okosan a forgalommal szemben
Azonnal leindexeltem és félreálltam, kaptam a telefont, hívtam a húgom, hogy megtaláltam őket :hurá: ! Közben a visszapillantóban láttam, hogy mögöttem egy autó szintén félreáll. Gondoltam ez hamar ment, tényleg itt az állatvédő Szaladtam oda hozzá, de nem ő volt, viszont azt mondta a fiú, hogy a nagyobbik nagyon hasonlít az ő kutyájára, de ez itt kan, úgyhogy sajna nem az övé. Próbáltuk hívogatni őket, a nagy jött is volna, de a kicsi menni akart, és hát ő volt a főnök. Egyébként nem is westie volt, hanem valami kis bozontos korcs, és elég csapzottnak tűnt.Szóval folytatták útjukat, így mi is ezt tettük, illetve én csak tettem volna, mert nem indult az autóm... rajta hagytam a helyzetjelzőt és a vészvillogót, és ezek le is szívták szépen az akksit. Hátraszaladtam ismét a fiúhoz, és kérdeztem, hogy van-e bikakábele? Nem volt neki, de azt mondta, hogy majd kitalálunk valamit. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom, az állatvédő fiú volt az. Pontos leírást adtam neki a kutyukról, és a pillanatnyi útvonalukról, illetve az állapotukról. Mondta, hogy egy 10 perc múlva itt lesz, megvárom-e? Mondom neki, hogy valszeg igen, mert lemerült az akksim... Azonnal elkezdett gondolkodni, hogy kit tudna odaküldeni, de mondtam neki, hogy esetleg megoldjuk. Ha nem, akkor meg úgyis mindjárt találkozunk.
Közben az ebek már sajnos eltűntek a szemünk elől, mert az út kanyarodik. Szóval úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk betolni az autót, ami a lejtőnek köszönhetően azonnal sikerült is
. Gyors köszönetet rebegtem a megmentőmnek, aztán ő is elhajtott. Lefele a kutyikat már nem láttam, de dobtam egy sms-t az állatvédő fiúnak, hogy hol láttuk őket utoljára, és hogy az autómat sikerült beindítani. Hamar visszaírt, hogy mindjárt indul, ha nem találja őket, akkor is szór ki arra száraztápot, és jó utat kívánt, valamint megköszönte az információkat, és hogy egyáltalán szóltam nekik a kis kóborlókról.Hazafele még láttam két rókát, de úgy gondoltam, hogy ők nem nagyon örülnének a segítségnek
Szóval igazán megnyugodva és elégedetten feküdtem le, hogy sikerült valamit tennem a két kutyus érdekében. :angyal:...és tisztelet azoknak, akik este 10-kor is hajlandóak elindulni, hogy segítsenek két kis kóborló állaton!
