Azt hiszem szerencsés vagyok. De valami piszkosul és végtelen módon, ami miatt sose tudom hogy az őrangyaloknak, valamiféle Istennek, vagy kinek is kéne hálát adnom... Szóval kösz Odafent, akárki is intézed te ezt!
Szeretni a munkát, amit csinálok, és jól érezni magam benne, látni hogy az másnak is jó, szeretik és értékelik, az különösen jó dolog. Idáig nem is tudatosult bennem, mekkora plusz ez. Végignézem az utóbbi hónapok melóit, és nem lehet okom panaszra: ahová reprót járok fotózni, egy idősebb grafikus/festő párhoz, mindig teával fogadnak, a legutóbbi babafotózás képeit külön e-mailben megköszönték, és elmesélték benne, a nagypapi mennyire imádja ezeket a képeket, az egyik esküvői lézer-showt ismét levideóztuk, mert nem sikerült az eksüvői videós felvétele, és annyira szeretnék, hogy meglegyen - de majd a kisebbik gyerek esküvőjére is hívhatnak ugye? Aztán a KeepFloyding csapatnak a barátságos lézeresdi annyi pozitív visszhangot adott visszafelé, hogy tovább lendítette másban is a fogaskerekeimet.... Persze hajlamos vagyok arra, hogy ezen inspirációk által időnként túlpörgessem magam, de valahogy ebben is szerencsés vagyok: mindig van egy-két barát aki rám szól, és megálljt diktál: Bae, imádom Túrkevét! ;-) Jó lenne, ha te is megszeretnéd Törökbálintot!
Judit az évfolyamtársam volt, imádom a csajt, a férje, Tom is nagyon frankó zenész srác, abszolute zsák a foltját ők ketten. Persze emberek ők is, de mindig olyan szépen intézték egymás közt a surlódási felületeket, amitől én olyan csodálattal tekintek rájuk, hogy ezeket lehet így is... Ritkán találkozunk Judittal, de az élet dolgait mindig ott tudjuk tovább kicsacsogni, ahol épp akármikor abbahagytuk, az eltelt idő nem akadály. Valami tüneményes családja van, köztük lenni olyan, mint valami óriási finom pihepárnában melegedni. Tegnap esküvői vacsi volt a családban, a papája, Győző házasodott. Márti, az új asszony is persze tüneményes, mint mindenki náluk, és olyat láttam, amitől hát, na dobtam egy hátast... engem az ilyesmi mindig szíven talál. Szóval lezajlott a szertartás, a vacsi, tortavágás....lazulós táncolgatás, majd mondták Tom és Judit öccse, Marci zenélni fog, de előtte Marci szólna pár szót.... Szóval Marci olyat tett, amit csak filmeken láttam én idáig, a heppyendes részeknél... Marci elmondta, sokszor haragudott az édesapjára, mert egy csomó dologban korlátozta. De most látja, hogy ezek mind jó dolgok volta, és senki se szerette őt olyan őszintén, és sose tett az ő életében ezekkel a korlátozásokkal annyi jót vele, mint az édesapja. Megköszönte neki, sok boldogságot kívánt, Mártinak is tett egy vallomást, majd anniyit mondott még hozzá: SZERETLEK APA.
A nagy családi plénum előtt. Mennyire egyszerűen tud gyönyörű lenni a világ...
Szeretni a munkát, amit csinálok, és jól érezni magam benne, látni hogy az másnak is jó, szeretik és értékelik, az különösen jó dolog. Idáig nem is tudatosult bennem, mekkora plusz ez. Végignézem az utóbbi hónapok melóit, és nem lehet okom panaszra: ahová reprót járok fotózni, egy idősebb grafikus/festő párhoz, mindig teával fogadnak, a legutóbbi babafotózás képeit külön e-mailben megköszönték, és elmesélték benne, a nagypapi mennyire imádja ezeket a képeket, az egyik esküvői lézer-showt ismét levideóztuk, mert nem sikerült az eksüvői videós felvétele, és annyira szeretnék, hogy meglegyen - de majd a kisebbik gyerek esküvőjére is hívhatnak ugye? Aztán a KeepFloyding csapatnak a barátságos lézeresdi annyi pozitív visszhangot adott visszafelé, hogy tovább lendítette másban is a fogaskerekeimet.... Persze hajlamos vagyok arra, hogy ezen inspirációk által időnként túlpörgessem magam, de valahogy ebben is szerencsés vagyok: mindig van egy-két barát aki rám szól, és megálljt diktál: Bae, imádom Túrkevét! ;-) Jó lenne, ha te is megszeretnéd Törökbálintot!
Judit az évfolyamtársam volt, imádom a csajt, a férje, Tom is nagyon frankó zenész srác, abszolute zsák a foltját ők ketten. Persze emberek ők is, de mindig olyan szépen intézték egymás közt a surlódási felületeket, amitől én olyan csodálattal tekintek rájuk, hogy ezeket lehet így is... Ritkán találkozunk Judittal, de az élet dolgait mindig ott tudjuk tovább kicsacsogni, ahol épp akármikor abbahagytuk, az eltelt idő nem akadály. Valami tüneményes családja van, köztük lenni olyan, mint valami óriási finom pihepárnában melegedni. Tegnap esküvői vacsi volt a családban, a papája, Győző házasodott. Márti, az új asszony is persze tüneményes, mint mindenki náluk, és olyat láttam, amitől hát, na dobtam egy hátast... engem az ilyesmi mindig szíven talál. Szóval lezajlott a szertartás, a vacsi, tortavágás....lazulós táncolgatás, majd mondták Tom és Judit öccse, Marci zenélni fog, de előtte Marci szólna pár szót.... Szóval Marci olyat tett, amit csak filmeken láttam én idáig, a heppyendes részeknél... Marci elmondta, sokszor haragudott az édesapjára, mert egy csomó dologban korlátozta. De most látja, hogy ezek mind jó dolgok volta, és senki se szerette őt olyan őszintén, és sose tett az ő életében ezekkel a korlátozásokkal annyi jót vele, mint az édesapja. Megköszönte neki, sok boldogságot kívánt, Mártinak is tett egy vallomást, majd anniyit mondott még hozzá: SZERETLEK APA.
A nagy családi plénum előtt. Mennyire egyszerűen tud gyönyörű lenni a világ...
