Bucsu
Minden új rendszer, ha ee akarta lopni a régi híveit, mindig a régi ünnepeinek adott új nevet, lényeget. Így tettek a görögök, rómaiak, a keresztény egyház(ak), a kommunisták, és igen, a mi drága jó kapitalista „barátaink” is.
Nem vót ölég, hogy a feleségem nyafogott, hogy „ki akar menni a bucsuba”, de még anyám is adta alájuk a lovat meg a pénzt. Kérdezem én, mit tud még főfogni egy másfél éves gyerek abbú, hogy most mér kap valamit?!? A negyvenkettedik plüssbabát! Nem tuggya főfogni, és mivee annyi van neki, nem értékül egy-egy darabot, nem tanújja meg megböcsűni a dógait, nem tanujja meg aztat se, hogy nem csak úgy a levegőbű vannak a dógok, azér tenni is kő. De ha szólok nekijje én vagy bárki más, nemcsak ezér, másér is, nekiáll bőgni, oszt csakazér se úgy csinyájja, ahogy mondják neki. Pedig anyámnak van egy-két jó ötlete, ahogy a falubeli fiatalabb, kis vagy nagyobbacska gyerekes anyukáknak is, meg azér nem véletlen lettem én se mestertanár no. De a múttkori után megfogadtam: én többet bele nem szólok a nevelésibe. Magának neveli, magának kő a következményeket eeviseeni. Fiziológiailag is tiltakozott a szervezetem a „bucsuba kimenés” ellen: hasmenés meg hányinger gyütt rám!
Ha valami nagyon gyönge minőség, nagyon giccsesen agyonszinezve, arra mongyák mifelénk, hogy „bucsus”. Nem véletlenű. Mi a rossebnek kő rászoktatni a gyerököket a fogyasztói magatartásra?!? MINEK?!? Ki az úr Isten tuggya fizetni az így kialakított igényeket?!?! A mai világba?!?
Pedig a bucsu – helyesen: búcsú – nem errű szól. A búcsú a falu vagy település védőszentjének ünnepét követő vasárnap. Ha eemondtá 6 miatyánkot, 6 üdvözlégyet meg egy úrangyalát, akkó ún. teljes búcsút nyerté, ami eggyenértékű a szentgyónássaa. Na ez az igazi búcsú, csak a elvtársak csinyáátak belüle cigánysokadalmat. A fogyasztói társadalom meg adja alája a lovat. A ultragagyi szarok cigánymulatóssaa üvőttő álünnepe.
Jövőre, ha má ölég nagy lesz hozzá, azér eeviszem magammaa a templomba. Hadd tuggya meg időbe, mi az igazi búcsú. Apám úgyis 62 évessen tudta meg tegnap. Sebaj, még talán időbe.
Minden új rendszer, ha ee akarta lopni a régi híveit, mindig a régi ünnepeinek adott új nevet, lényeget. Így tettek a görögök, rómaiak, a keresztény egyház(ak), a kommunisták, és igen, a mi drága jó kapitalista „barátaink” is.
Nem vót ölég, hogy a feleségem nyafogott, hogy „ki akar menni a bucsuba”, de még anyám is adta alájuk a lovat meg a pénzt. Kérdezem én, mit tud még főfogni egy másfél éves gyerek abbú, hogy most mér kap valamit?!? A negyvenkettedik plüssbabát! Nem tuggya főfogni, és mivee annyi van neki, nem értékül egy-egy darabot, nem tanújja meg megböcsűni a dógait, nem tanujja meg aztat se, hogy nem csak úgy a levegőbű vannak a dógok, azér tenni is kő. De ha szólok nekijje én vagy bárki más, nemcsak ezér, másér is, nekiáll bőgni, oszt csakazér se úgy csinyájja, ahogy mondják neki. Pedig anyámnak van egy-két jó ötlete, ahogy a falubeli fiatalabb, kis vagy nagyobbacska gyerekes anyukáknak is, meg azér nem véletlen lettem én se mestertanár no. De a múttkori után megfogadtam: én többet bele nem szólok a nevelésibe. Magának neveli, magának kő a következményeket eeviseeni. Fiziológiailag is tiltakozott a szervezetem a „bucsuba kimenés” ellen: hasmenés meg hányinger gyütt rám!
Ha valami nagyon gyönge minőség, nagyon giccsesen agyonszinezve, arra mongyák mifelénk, hogy „bucsus”. Nem véletlenű. Mi a rossebnek kő rászoktatni a gyerököket a fogyasztói magatartásra?!? MINEK?!? Ki az úr Isten tuggya fizetni az így kialakított igényeket?!?! A mai világba?!?
Pedig a bucsu – helyesen: búcsú – nem errű szól. A búcsú a falu vagy település védőszentjének ünnepét követő vasárnap. Ha eemondtá 6 miatyánkot, 6 üdvözlégyet meg egy úrangyalát, akkó ún. teljes búcsút nyerté, ami eggyenértékű a szentgyónássaa. Na ez az igazi búcsú, csak a elvtársak csinyáátak belüle cigánysokadalmat. A fogyasztói társadalom meg adja alája a lovat. A ultragagyi szarok cigánymulatóssaa üvőttő álünnepe.
Jövőre, ha má ölég nagy lesz hozzá, azér eeviszem magammaa a templomba. Hadd tuggya meg időbe, mi az igazi búcsú. Apám úgyis 62 évessen tudta meg tegnap. Sebaj, még talán időbe.