Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Aki nem tudott kérni Istentől.... 1920-2012 (II. rész)

Anyám akkoriban rendszeresen "túlórázott", és 9-10 körül járt este haza, így megúsztam az ezért várható pofonokat. Eszembe jutott a kiskatonás története, és megkérdeztem:
- Mama, mi lenne ha most úgy kérnél, mint a kiskatonádnak?
- Magamnak kérjek? - Furcsán nézett rám, és hitetlenkedve megcsóválta a fejét.
- Rendben Mama, majd kérek akkor neked én. Így aztán amikor a cseresznyefán ücsörögtem az aktuális balhé elől elmenekülve, felnéztem az égre, és azt kérem, hogy meggyógyuljon az én Nagymamám, aztán meg énekeltem, hogy jó kedvük legyen az égieknek és teljesítsék a kérésemet. Aztán most felnőtt fejjel látom, hogy így működnek valahogy a vallási szokások is: kérünk/áldozunk/imádkozunk. Hogy a gyógynövényektől, a vietnámi balzsamtól, a simogatástól, a kérésektől, vagy mitől gyógyult meg a két bottal való vánszorgásból, végül is mindegy, de három hónap múlva már a buszmegállóban csodálkozva nézték ahogy kézenfogva mentünk, vagy épp rohantunk a busz után mert majdnem lekéstük... Nagyim pedig büszkén mondogatta amikor megkérdezték a szomszédok a buszon, hogy" mi ez a friss rohangálás, nemrég még menni is alig bírt" : a kisunokám gyógyított meg. Nem csak én voltam az.
Aztán elteltek az iskolaévek, a hétvégi verekedések és veszekedések váltakoztak a hazakisérésekkel, és Mama a szakközép után már nem kísérgetett. Konkrétan elmenekültem 18 évesen anyám lakásából, Nagyim pedig visszaköltözött Pomázra, anyám pedig boldogította mostohafateromat. 12 évig jött velem minden iskolanap a Nagyim, és aztán is próbálta tartani a kapcsolatot: amikor Szolnokon nélkülöztünk, hozta a házizsírt, a befőttet, a lekvárt, és a krumplit. Mindig ő volt a mentsvár, ha anyám épp kidobott valamiért. Hozzá költözni nem lehetett, mert "akkor rátok gyújtom a házat" - ennyi volt anyám kommentárja, hogy ne albérletezzek. Mindezt úgy, hogy ő maga költöztetett minket össze, amikor 15 évesen eltörött a kulccsontom, és a Mamának trombózisa volt. Akkor jó volt a két defektest összetolni egy helyre (és nekünk tényleg jobb volt mint vele, bár ezt mostohafaterom is érezte később - az meg rákos lett és inkább meghalt, mint anyámat 8 évnél tovább elviselje).


Nagyim segített a fotós suliban is, hogy vegyem a bátorságot és elkezdjem: anyám szerint művészetekből nem lehet megélni, az akkori pasim szerint ez hülyeség volt, csak ő volt aki azt mondta, de csináld, biztosan jó az. Aztán persze anyám volt az egyik legbüszkébb az első fotókiállításomon, de amíg az első fizetésem a fotós sulira meg az albérletre ment el, és nem az ő zsebébe vándorolt a lóvé, én voltam a föld leggonoszabb és leghálátlanabb zabigyereke. A pávatollak villogtatásakor persze azért jó voltam mindig. Az első fotókiállításon büszkén mondogatta a jelenlévőknek, hogy az "ÉN gyerekem", meg akkor is amikor az OB-n sportlövészetből második lettem, és végighurcolt a 200 fős vállalaton (a munkahelyén) mint a véres kardot... Hú de utáltam a szitut, legszívesebben felrúgtam volna a plénum előtt. Anyámmal mostanában már négy éve nem beszélek, két éve amikor összefutottunk, akkor is csak ütni lendült a keze.


Nagyim valahogy titokban mindig tudott segíteni, megtalálta a módját mobiltelefon és minden nélkül, csöndesen volt büszke bármire is, olyankor sóhajtott mindig egy nagyot elégedetten, és megölelt. Bőven elég egy mosoly, és egy ölelés. Legutóbb amikor elmentem hozzá, már töpörödött öregasszony volt. Gacsos-ráncos kezeit simogattam, és kiabálni kellett vele, hogy hallja amit mondok. Megsüketült szegény inkább, hogy ne hallja anyám üvöltéseit. Inkább leírtam amit akartam, hogy ne kelljen vele kiabálni. Nem érdemelte meg hogy kiabáljak vele, akármi miatt is. Leírtam neki, hogy nem akarsz eljönni innen? Elvinnélek, van hová, és nem kell anyámat tűrnöd tovább. Annyit mondott lemondóan, már nem akarok elmenni, vigyázni kell a házra. Kit érdekel a ház, gyere velem! Azt mondta már öreg hozzá hogy innen elmenjen és változtassak... Elsírtam magam neki, de lehetne másképp. Azt mondta, már mindegy. Az én erős, mindig rám vigyázó Mamám elfáradt.


Aztán anyámmal legutóbb összefutottunk nála, anyám pedig köszönés helyett "Takarodj innen"-nel indított és nekifutásból lendítette a kezét, hogy megüssön. A sarokba borult, én pedig azóta nem voltam bent a Nagyimnál.
Idén júliusban elmentem hozzá, ücsörögtem a kocsiban a kapu előtt másfél órát Söndörrel, de nem jött ki senki. Szomorúan tudomásul vettem hogy már ki se jön a kapuba hozzám. Beszereztek 3-4 kutyát, még bemászni se tudtam a kapun, ahogy régen tettem.


Augusztus végén, szeptember elején is elmentem a Nagyimhoz. Ücsörögtem fél órát a kapuban megint az autóban, majd elhajtottam. Senki nem jött ki. Aztán itthon arra gondoltam, remélem egyszer véget érnek a szenvedései anyámmal. Arra gondoltam a cseresznyefán ülök és énekelek, hogy jobb legyen neki. Hazafelé énekeltem még az autóban egy kicsit. Szomorú voltam amikor eljöttem, de az éneklés valahogy helyrerakott...


...................


A héten anyám felhívott, egy levelet akart odaadni. Előtte negyed órával felhívott az egyik ügyfelem, hogy valami bunkó nő egy levelet akar nála hagyni nekem, de elhajtotta, mert olyan randán viselkedett a telefonban, ugye nem haragszom, csak szól, hogy valami van... mondtam rendben, köszi az infót, és anyám jutott eszembe. Valószínűleg a referencia listámból a weblapomon találta meg. Aztán anyám vette a bátorságot és csak csörrentett egyet az én mobilomra. Ötször hívtam vissza, mire hatodikra felvette. Mondta írt egy levelet és oda akarja adni. Gyanakvó voltam, és a levél átadását a Blaha Lujza tér kellős közepére szerveztem, elkerülendő a verekedéseket, mert a nyilvánosság mindig hatott.


Kicsit késtem, a pénteki dugó miatt. Odacsörögtem anyámnak, vidám hangon vette fel a telefont, jól van, nem baj, megvár. Még rosszabb érzésem lett. Amikor vidám, akkor lesz mindig a legnagyobb baj.
Megálltam tőle két lépésre (ez az ütéstávolsága). Erre elbőgte magát. Kérdeztem, mi van? Erre dadogott valamit és elővette a levelet. Egy boríték, leragasztás nélkül, rajta a nevem, benne egy a5-ös papírdarab, átütött a fekete keret.
Meghívó október harmadikán Bednárik Mária temetésére. Mama elment.


- Mi történt, hogyan?
- Szeptember harmadikán öngyilkos lett.
- De miért?
- Nem tudom, (vállrándítás, lefityedő szájtartás) biztosan fájdalmai voltak, sosem vett be semmilyen gyógyszert (tőled nem csodálom).
- Miért voltak fájdalmai?
- Júliusban volt egy combnyaktörése.
- Az hogy történt?
- Hát biztos elesett. (a Nagyim törött karja is a "kutya elrántotta" sztori volt az orvosoknak)
- És hogy lett öngyilkos?
- Felkötötte magát a létrára.
- Milyen létrára?
- Ami az ágya mellé volt állítva mert nem tudott felkelni és arra támaszkodott...
- Hogy találtad meg?
- Kint aludtam a kertben sátorban, és reggel amikor bementem..
- Miért kellett kint aludnod sátorban...?
- Mert elviselhetetlen dolgai voltak...




Hétfőn lett öngyilkos. Egy hétvége után. Búcsúlevél nélkül.
Létrára mászott, aki fel se tud kelni.




Mama.
Drága Mamácskám.
Mammina.
Nagyi.
Nagymamám.


Énekelek majd neked.

Hozzászólások

Együttérzek Mina.
Az én sebeim is véreznek, csak ezt könnynek hívják, de sokkal jobban fáj mint a piros....
 
Nagyon sajnálom, Mina...:(
De valószínűleg neki ez már így a jobb..., belefáradt szegény...
Azért - ha lehet - tényleg menj utána a történteknek.
 
Szacsa mondott egy érdekes felvetést. Miszerint nem biztos, hogy van értelme nekifutni a dolognak. Méghozzá azért, mert ha le is üli, max 8 év egy emberélet, azt mostanában jó magaviseletért felezik, háromnegyedelik, és az azt jelenti két év pihenés után újult erővel tud nekiállni szemétkedni... Az meg a francnak hiányzik. Szóval most nagyon agyalok...
 
Őszinte részvétem Mina,szomorú volt olvasni is,átélni méginkább az lehetett,de ez már lezáródott,a jó benned marad ,akármi is történt.
 
Lehet,hogy tényleg kár nekimenni az ügynek,mert az időseknél,minden kis sérülés is nagyon megkékül és sokáig gyógyul.Lehetetlen megmondani,hogy az most miért is került oda.a másik fele,meg hogy ha mégis sikerül rábizonyítani bármit,akkor gondolom bosszút fog állni,ami nem hiszem,hogy túl jó dolog.
Mindenesetre kérd ki a jegyzőkönyvet,abból talán megtudsz valamit.Csak másolatot adnak,nem az eredetit.
 
Így is fel lehet fogni, pl ezért ússzák meg sokan a felelősségre vonást mert a kisember hagyja a fenébe az egészet mert úgysem sikerül!
(bérbosszú bt itt, mindent vállalok)
 
Azért az a 2 év nem teljesen pihenés... Kis, többágyas cellák, merev szabályok, a többi elítélt... Sajnos nem olyan a helyzet, mint az ismeretterjesztő filmekben, de nem is kellemes. (Sopronkőhidára vittek el minket egyszer fősuliban, picit csalódás volt, mert arra számítottam amit a TV-ben látni, de azért a magánzárka elég nyomasztó látvány.)
Nem azért kell végigvinni az ügyet, hogy elnyerje "méltó" büntetését, bár ez sem lényegtelen. Hanem azért, hogy te nyugodt lehess hogy, megtettél mindent, szeretett nagymamád emlékéért. Magadért és a nagymamádért csináld, ha belevágsz.
 
Tegnap, négy év után felhívtam anyámat, hogy hány szálas virágot vegyek, hogy tuti legyen mindenkinek a kezében valami... Mennyi meghívót küldött el. Azt mondta 10-15-öt. Mondom neki, ok, akkor veszek annyi vágott virágot neki. Erre megszólal, hogy ok, akkor felhívok mindenkit, hogy ne hozzon virágot. :mad: :mad::mad: Ez hogy jutott eszébe? Majdnem felrobbantam, és higgadtan közöltem, hogy ezért ne hívj fel senkit. Aki hoz, az hoz jóérzésből, aki meg nem hoz, az nem hoz... Még ezt is sajnálja tőle.
Macs, a jegyzőkönyvet ki fogom kérni mindentől függetlenül. De sajna én szívom meg ha két év után kijön, és mondjuk addigra van gyerekem és azon áll bosszút. Vagy akárki másomon, akkor amikor nem számítok rá. Megkapja ő a magáét, odafönt azért nem mérik ingyen a szemétséget.
 
A lájkom az utolsó mondaté!

Már itt a földön is meg lesz a büntetése. Lesz ő is öreg, elesett és kiszolgáltatott. Ezzel a magaviseletével évek alatt elérte, hogy a kutya sem fog törődni vele.
Sopánkodnak az idősek, hogy milyen hálátlanok a gyerekek, unokák és nem foglalkoznak velük, nem gondoskodnak róluk. Valóban van hálátlan gyerek is, de azért vannak olyan öregek, akik az életben kialakították maguk körül a légkört, hogy a hozzátartozó a lehető legmesszebbre meneküljön.

A magány a legnehezebben elviselhető büntetés!
 
nemrég találtam neten, és rögtön felírtam magamnak: " "Nagy" az az ember, aki nem veszíti el gyermeke szeretetét."
 
mina;bt24930 írta:
Szacsa mondott egy érdekes felvetést. Miszerint nem biztos, hogy van értelme nekifutni a dolognak. Méghozzá azért, mert ha le is üli, max 8 év egy emberélet, azt mostanában jó magaviseletért felezik, háromnegyedelik, és az azt jelenti két év pihenés után újult erővel tud nekiállni szemétkedni... Az meg a francnak hiányzik. Szóval most nagyon agyalok...


Ezzel részben egyetértek, részben nem.
Nyilván a család kicsit más kategória, mint egy vadidegen.

Én életemben először tavasszal jelentettem fel valakit... A (hugommal közös) lakásom ki volt adva egy "kedves erdélyi párnak" hosszútávra. A csajt bejelentettük állandóra, hogy tudjon munkát vállalni. Miután 4 hónap után közölték, hogy elköltöznének, mondtam, hogy OK, a kauciót majd akkorkapják vissza,ha a csaj kijelentkezett.
NA ekkor kezdődött a balhé. Miazhogy... mit képzelünk magunkról, majd ők a sötét sikátorban megvárnak és elintéznek, errőlnem volt szó. Majd odaadják nekem a lakcímkártyát és lyukasszam ki... (Mi vagyok én kalauz?)

Szóval következő héten kényszerkijelentést csináltam. Kiderült, hoyg a pasi is be van jelentve állandóra a lakásba.
Mivela fenyegetés folytatódott, ill. még itthon személyesen meg telefonon is folyamatsoan zaklattak és febyegettek, Helga javaslatára feljelentettem őket. Zaklatásért meg okmányhamisításért.

Már többszörbe kellett mennem a rendőrségre miattuk, és úgy volt, hogy októberben már tárgyalás lesz. Pár hete jött a levél a rendőrségtől, hogy egyelőre még tart az ügy,mert a XIV. és a XVI. kerület utn most a XV. kerületben göngyölítik a szálakat.

Remélem jól megkapják a magukért é kiutasítják őket az országbólvagy bármi.

És semmi rosszindulat nincs bennem, de az biztos, hogy harmadik alkalom nem lesz, amikor bedőlök egy "kedves erdélyi"-nek, és kiadom neki a lakásomat.


Szóvalezzelcsak azt akartam mondani, hogy ha tartottam volna magam ahhoz, hogy majd a jóisten megbűnteti őket és nekem ehhez nincs közöm, ki tudja, hány emberrel csinálják meg közben ugyanazt.
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
731
Hozzászólások
70
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

  • Kukimágnes
    Tegnap elmentem a robesszal 160 km-re a kaptárgyárba lépkeret lécekért...
  • Változó korszakok
    Nehéz döntésre jutottam. Megvettem a Lóóóra a gumikat, aztán mondták...
  • Tagama
    Elment tavasszal. Nem tudtam elmenni a temetésére. Most sikerült...
  • A legnagyobb harcos elment...
    Azt hittem acélból van és sosem hal meg. A profilképén jó ideig egy kis...
  • Kegyelmi állapot
    Mostanában nem írtam blogot. Mert minek... Elfoglalat a kert, az...

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére