Azt hiszem az emberek nagyon nagy részét piszkálja ez a gondolat, hogy mások mégis hogy csinálják, hogyan van sok pénzük?
Nos, én úgy szoktam fogalmazni: vannak a vállalkozói szemléletű emberek, ők azok akik mernek kockáztani, és az alkalmazotti szemléletű emberek, akik viszont félősebbek, és inkább a tuti de kevesebbre tesznek. (Meg van még egy alfaj, a szuperlusta/űbermotiválatlan, de azt most hagyjuk.)
Nekem eleve van egy Nagyimtól kapott pénzügyi szemléletem ami szigorúan kerüli a pénzintézeteket (ő végigélte a pengő utcán söprését, az államkölcsönös és az első otp hiteles őrületeket, valamint őszinte elképedéssel szemlélte a hitelkártya intézményét, mint az emberi mohóság legtökéletesebb vámeszközét). Óriási felesleges hülyeségnek tartottam az első pasim gondolatát, aki egy kazettás music centerbe lett volna képes ölni a félévi keresetét, merthogy hitelre megvan ma, és milyen jó hogy később kell kifizetni csak. Megkérdeztem tőle, hogy és miért nem jobb később, fél év múlva, megvenni, amikorra összejött rá a lóvé? Addigra már nem is lesz olyan drága, meg nem lesz kamat és kezelési költség se, és megmarad az anyagi függetlenséged, nem kell havonta valahová tejelni... Nem értettük meg egymást, végül amikor láttam, hogy megmérgesedik, inkább kerestem valami más témát. Neki fontosabb volt a music center fél évvel előbb, mint az anyagi függetlensége.
Azóta is tartom ezt a szokásomat: csak az legyen megvéve amire fussa, és inkább később, minthogy egy bank rabszolgájává váljak ki tudja meddig, ki tudja milyen feltételekkel, meddig srófolható plusz költséggekkel (lásd svájcifrankos árfolyammozgás). Így megmaradt az a fajta szabadságom, hogy ha elfáradtam, nincs az égető kényszer a hátamban, meg tudok állni a mókuskerékben amikor nekem jólesik, és még mindig az enyém minden, nem pedig majd akkor mondhatom magaménak, amikor már a ki tudja hányszorosát fizettem végül ki. Óriási fájdalommal látom főiskolás barátnémék küszködését a frankos hitelükkel, hogy lassan 8 éve fizetik, és a kezdeti összeg csak megnőtt, amit vissza kell perkálniuk - nem fogyott! -, és gyakorlatilag ha pár hónapig hibáznak, a banknak vették a kecót, és így lesz ez még kb 20-22 évig. 30 év önként vállalt rabszolgaság, és ha hibáztál, ingyen szétmelóztad az életed... Brrr...
Szóval nemrégiben Missmotoval megtartottuk a szokásos havi/kéthavi hogyansmintenkocsmázásunkat, és szóba került hogy mi bizony kilógunk a sorból. Missmotót nagyon bírom mert életképes, és egy kicsit hozzám hasonszőrű, neki is voltak gixerek az előéletében, (bár másfajták mint az enyémek), meg van egy szerencsés természete neki is, és a végén ugyanoda jutott mint én: az elégedett és kiegyensúlyozott élethez kevés az alkalmazotti létforma, el kell kezdeni olyasmivel foglalkozni ami örömet és bevételt is okoz egyszerre: tehát vállalkozni kell, és nem másnak keresni a lóvét, hanem magunknak. Missmoto még nyomja szimultánt (mert persze nem lehet rögtön formát váltani ha nincs rocsildapuka), az alkalmazotti fizetéséből lökdösi egyre előrébb a maga dolgát, de már látszik, hogy abba az irányba halad ő is, ami előrevetíti a privát melós életformát: saját cég, saját élet. Mondta van egy tökjó könyv erről a témáról, gyakorlatilag látja benne a saját és az én történetemet is: olvassam el.
Hát olvassátok el ti is! Szerintem marja jó, a lényeg benne van: avagy hogyan szerezzünk pénzügyi intelligenciát.
No persze mindez azért nem minden, mert azért a szorgalom is kell, az a genyó sültgalamb már csak ilyen.
http://5mp.eu/fajlok/onlinemlm/e_book__kiyosaki___gazdag_papa,_szegeny_papa_www.5mp.eu_.pdf
Nos, én úgy szoktam fogalmazni: vannak a vállalkozói szemléletű emberek, ők azok akik mernek kockáztani, és az alkalmazotti szemléletű emberek, akik viszont félősebbek, és inkább a tuti de kevesebbre tesznek. (Meg van még egy alfaj, a szuperlusta/űbermotiválatlan, de azt most hagyjuk.)
Nekem eleve van egy Nagyimtól kapott pénzügyi szemléletem ami szigorúan kerüli a pénzintézeteket (ő végigélte a pengő utcán söprését, az államkölcsönös és az első otp hiteles őrületeket, valamint őszinte elképedéssel szemlélte a hitelkártya intézményét, mint az emberi mohóság legtökéletesebb vámeszközét). Óriási felesleges hülyeségnek tartottam az első pasim gondolatát, aki egy kazettás music centerbe lett volna képes ölni a félévi keresetét, merthogy hitelre megvan ma, és milyen jó hogy később kell kifizetni csak. Megkérdeztem tőle, hogy és miért nem jobb később, fél év múlva, megvenni, amikorra összejött rá a lóvé? Addigra már nem is lesz olyan drága, meg nem lesz kamat és kezelési költség se, és megmarad az anyagi függetlenséged, nem kell havonta valahová tejelni... Nem értettük meg egymást, végül amikor láttam, hogy megmérgesedik, inkább kerestem valami más témát. Neki fontosabb volt a music center fél évvel előbb, mint az anyagi függetlensége.
Azóta is tartom ezt a szokásomat: csak az legyen megvéve amire fussa, és inkább később, minthogy egy bank rabszolgájává váljak ki tudja meddig, ki tudja milyen feltételekkel, meddig srófolható plusz költséggekkel (lásd svájcifrankos árfolyammozgás). Így megmaradt az a fajta szabadságom, hogy ha elfáradtam, nincs az égető kényszer a hátamban, meg tudok állni a mókuskerékben amikor nekem jólesik, és még mindig az enyém minden, nem pedig majd akkor mondhatom magaménak, amikor már a ki tudja hányszorosát fizettem végül ki. Óriási fájdalommal látom főiskolás barátnémék küszködését a frankos hitelükkel, hogy lassan 8 éve fizetik, és a kezdeti összeg csak megnőtt, amit vissza kell perkálniuk - nem fogyott! -, és gyakorlatilag ha pár hónapig hibáznak, a banknak vették a kecót, és így lesz ez még kb 20-22 évig. 30 év önként vállalt rabszolgaság, és ha hibáztál, ingyen szétmelóztad az életed... Brrr...
Szóval nemrégiben Missmotoval megtartottuk a szokásos havi/kéthavi hogyansmintenkocsmázásunkat, és szóba került hogy mi bizony kilógunk a sorból. Missmotót nagyon bírom mert életképes, és egy kicsit hozzám hasonszőrű, neki is voltak gixerek az előéletében, (bár másfajták mint az enyémek), meg van egy szerencsés természete neki is, és a végén ugyanoda jutott mint én: az elégedett és kiegyensúlyozott élethez kevés az alkalmazotti létforma, el kell kezdeni olyasmivel foglalkozni ami örömet és bevételt is okoz egyszerre: tehát vállalkozni kell, és nem másnak keresni a lóvét, hanem magunknak. Missmoto még nyomja szimultánt (mert persze nem lehet rögtön formát váltani ha nincs rocsildapuka), az alkalmazotti fizetéséből lökdösi egyre előrébb a maga dolgát, de már látszik, hogy abba az irányba halad ő is, ami előrevetíti a privát melós életformát: saját cég, saját élet. Mondta van egy tökjó könyv erről a témáról, gyakorlatilag látja benne a saját és az én történetemet is: olvassam el.
Hát olvassátok el ti is! Szerintem marja jó, a lényeg benne van: avagy hogyan szerezzünk pénzügyi intelligenciát.
No persze mindez azért nem minden, mert azért a szorgalom is kell, az a genyó sültgalamb már csak ilyen.
http://5mp.eu/fajlok/onlinemlm/e_book__kiyosaki___gazdag_papa,_szegeny_papa_www.5mp.eu_.pdf
